Felfokozott várakozás előzi meg, hogy Bethlen István miniszterelnök ― visszaérkezve szabadságáról ― miként viszonylik Gömbös Gyula és társai szervezkedéséhez, amely a keresztény-nemzeti beállítottságú képviselők pártokon átívelő összefogását célozza. A kormányfő aztán némi meglepetést okoz, mert nem utasítja el teljesen, hanem talál pozitív elemeket is a kezdeményezésben. Október másodikán a Magyar Távirati Irodának elmondja: Gömbös Gyula valóban megkereste őt, s megkérdezte, volna-e kifogása az ellen, hogy „megállapodásokat létesítsen abból a célból, hogy azok a képviselők, akik, ámbár különböző pártokhoz tartoznak és a radikalizmus előretörését egyformán veszélyesnek tartják, közös eljárásban állapodjanak meg, különösen azzal az akcióval szemben, amely a radikális elemek vezetése alatt egy baloldali koncentráció létrehozására törekszik”. Ez a csoport ugyanis propagandát folytat politikailag kompromittált emberek rehabilitálására, illetve a bécsi baloldali emigráció amnesztiában való részesítésére. Bethlen azzal folytatja: csak úgy járult hozzá a tervhez, ha nem pártok, hanem csak az egyes tagok között köttetik az esetleges megállapodás. Ezen kívül feltétele volt az is, „hogy a jelenlegi pártkeretek meg ne bontassanak és olyan megállapodások ne létesíttessenek, amelyek alkalmasak lehetnének az Egységes Pártban a pártfegyelem lazítására, mert hiba volna egyes képviselőket az elé a dilemma elé állítani, hogy választani legyenek kénytelenek a megállapodások betartása és a pártfegyelem között”. Bethlen emlékeztet, hogy a forradalmak előtt is különböző pártokban ültek például az agrárius honatyák, a pártkeretek mégsem bomlottak föl. További feltétel: az egyezségek se a kormány politikájának, se az összetételének befolyásolását nem célozhatják, „hanem a közös védelemre fognak szorítkozni a radikalizmus előretörésével szemben.”
A keresztény irányultságú képviselők koncentrációjának ügye azonban továbbra is terítéken marad és sokan várják emiatt is érdeklődéssel az Egységes Párt belső értekezletét. Az Est október 6-án azt írja az összejövetelről: „Bethlen elítélte az Egységes Párt szorosabb együttműködését Hallerékkal”. A cikkben nem csupán a volt vallás- és közoktatásügyi miniszter szerepére térnek ki, hanem arra is, hogy a pártban többen ellene vannak Gömbös Gyula ügyvezető alelnökük kezdeményezésének, „mivel teljesen képtelenségnek tartják ezt a szervezkedést, amely abban a pillanatban elkerülhetetlenül a legsúlyosabb válságba sodorja a pártot, amint az ügyvezető alelnöke élén áll oly mozgalomnak, amelyhez magának a pártnak nem minden tagja csatlakozik és a többség elítéli ― azonban más pártok részéről történnek csatlakozások.” A lap szerint azonban a meglehetősen feszült hangulat „megváltozott, amint Bethlen István miniszterelnök megérkezett. Értekezlet, sőt hivatalos jellegű megbeszélés helyett társalgást kezdett inkább a miniszterelnök a köréje gyűlő képviselőkkel, ami a miniszterelnökhöz intézett kérdéseknek és válaszoknak élét is tompította.” A keresztény képviselők összefogásáról „csak annyit mondott Bethlen, hogy ez nem érintheti a kormánypárt egységét és fegyelmét. Emellett azonban nem nyilatkozott túlságos elragadtatással a Hallerékkel való szoros együttműködésről, sőt meglehetősen leplezetlenül elítélte azt.” Az országot sújtó más gondokról is kinyilvánítja a véleményét. „Fölöslegesnek mondotta a miniszterelnök a drágasági és a külügyi bizottság összehívását is. Szó esett a drágaság súlyos problémáiról, erre vonatkozólag a miniszterelnök azt a reményét fejezte ki, hogy az év vége felé, ha az export újra megindul, a gazdasági helyzet javulni fog. »Ha a drágaság kérdését meg tudnám oldani«, mondá különben Bethlen, »nem volna kormányzati probléma Magyarországon«.”
A Budapesti Hírlap közli október 3-án, hogy „Károlyi denunciál”, vagyis besúg, rosszindulatúan feljelent. A nagy valószínűséggel a főszerkesztő, Rákosi Jenő által írt elemzés arról számol be, hogy a híres közgazdász, John Maynard Keynes kiadásában megjelenő folyóirat, a Reconstruction in Europe (Újjáépítés Európában) legújabb száma Károlyi Mihály volt magyar forradalmi miniszterelnök és államfő írását is tartalmazza. A lap csodálkozik azon, hogy a magyar köztársaság volt elnökeként aposztrofálják a vörös grófot, aki átadta a hatalmat a kommunistáknak. „Hiszen magyar köztársaság nincsen. Volt ugyan, de csak pár hétig. E pár heti köztársasági elnöki címét hurcolja magával országról országra Károlyi Mihály? A megdöbbentő azonban az, hogy hogy akik e füzet körül állanak és elsősorban Keynes, akinek hősies irodalmi küzdelmeit meghatottan és reménykedve nézik a béke által sújtott nemzetek, mikor Magyarországról kell írnia, ezzel a bujdosó gróffal irat, akinek dicstelen nevéhez, férfiatlan kormányzásához hazája bukásának legsötétebb napjai kapcsolódnak.” Az író szerint nyilvánvalóan nem Károlyi írta a tanulmány túlnyomó részét, amely a jóvátétel kérdését tömören, világosan foglalja össze, „csak a cikk végén lép ki a sorok közül a politikai helyzet rövid rajzával, melynek némely része formális denunciációnak mondható.” Ilyen kitételek szerepelnek benne: „a Duna-medence gazdasági helyreállításának fő akadálya kétségtelenül Horthy tengernagynak, jelenleg Magyarország kormányzójának általános politikája. Kormányai táplálják a szenvedelmes sovinizmust, a munkás irredenta mozgalmakat, a mindenféle puccsokat Magyarország szomszédai ellen, oly állapotokat teremtve, melyek ez országokban lehetetlenné tesznek minden pacifista politikát és érveket szolgáltatnak némely utódállami államférfiak imperialisztikus hajlandóságának.” Károlyi a továbbiakban úgy állítja be hazánkat, mint ahol rémes, irreális méretűek a katonai alakulatok kiadásai, s ez annál is nehezebb helyzetet teremt, mivel olyan a gazdasági rendszer, amely „nyíltan ellenséges az iparral és kereskedelemmel”. Majd így folytatja: „A feudális reakció jelen rendszere Magyarországon már természeténél fogva ellensége minden, a földet érintő radikális reformnak. De még ennél a pénzügyi és gazdasági reakciós politikánál is, mely jellemző rendszere Horthy tengernagynak, jobban szorítja Magyarországot az ő katonai és soviniszta külpolitikája amaz izoláció felé, mely előreveti a leggonoszabb gazdasági következmények árnyékát.” Mindezek alapján a vörös gróf szerint hazánk nemcsak nem lesz képes fizetni a jóvátételt, de ha nem szabadítják meg gazdasági elszigeteltségéből, Ausztria sorsára juthat. A Budapesti Hírlap szerint Károlyitól nem is várható más. Ami ellen lázadnak, az az, hogy olyan fórumon tehette meg, „mely hogy megértsen bennünket, igen nagy szükségét érezzük.” Hihetetlennek tartják, hogy olyan ember képviselhette Magyarországot Keynes kiadványában, „aki egyszer már tönkretette, az orosz tanítványoknak kiszolgáltatta és akinek a nevét egy pár gonosz, egy pár bolond és egy pár éretlen emberen kívül Magyarországon mindenki átokkal kapcsolva mondja ki.”
Az egyetemi ifjúság a Vigadóban tartja az október 6-i aradi vértanúk emlékünnepét. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök ünnepi beszédében a 8 Órai Ujság tudósítása szerint rámutat: Európának három vértanú nemzete van: Írország, Lengyelország és Magyarország. Szerinte a forradalom óta visszatért a magyar nemtörődömség. Úgy fogalmaz: „a liberalizmus volt az, mely Magyarországot tönkretette és ha a magyar ifjúság újjá akarja építeni az országot, akkor vissza kell térnie először a hithez, másodszor a hazához és harmadszor az összetartozás alapjára.” A bajok forrását a liberalizmus túlzott térhódításában látja. „A liberalizmus elbódított minket azzal, hogy nekünk csak politikai uralmat akart adni. Nekünk azonban gazdasági uralom is kell Magyarországon. A magyar föld legyen a magyaré, ez a legfontosabb feladat. Ha a hit és haza alapján állunk, akkor felesleges buzdítani a nemzeti ellenállásra. Mi nem gyűlölködünk, mi csak jobban szeretjük magunkat, mint az idegeneket.”
