Szögek Európa koporsójában

Ha a migránskultusz és a genderideológia túldimenzionálásához még az Európai Egyesült Államok fantomja is társul, akkor ez azt jelenti, hogy e koporsónak lecsapjuk a fedelét is.

A map of European countries is pictured during the election campaign of Arne Lietz, candidate of the Social Democratic Party (SPD) for the upcoming European Parliament elections campaigns in Quedlinburg, Germany, May 4, 2019. Picture taken May 4, 2019. REUTERS/Fabrizio Bensch - RC164224EA10 Fotó: REUTERS

Másodszor, s ez az összetevő még komolyabb, az EEÁ vágycélként való szerepeltetése azon jellegzetes politikusi hozzáállás megnyilvánulása, amely a társadalmat és a történelmet olyan kísérleti laboratóriumnak tekinti, ahol praktikáit a következményekért való felelősség legcsekélyebb vállalása nélkül folytathatja. S ha az egyik kísérlet dugába dől, akkor majd jön a következő.

E hozzáállással szemben nem árt hangsúlyozni, hogy a társadalmi-történelmi valóság nem kémiai laboratórium, ahol különféle folyadékokat vegyítenek egymással, hanem olyan terep, ahol a mindenség legbonyolultabb lénye, az ember próbálja megalkotni az együttélés, az élhető világ szükséges kereteit. Ezért e vonatkozásban kívánatos a lehető legnagyobb óvatosság, hiszen ha valamilyen próbálkozás balul üt ki, az képes egész kontinenseket pokollá tenni, főleg jelenkorunkban, amikor a korszerű tudomány és technika lehetővé teszi, hogy kevesek kezében mérhetetlen hatalom összpontosuljon. Korábban még a legvéresebb mániás zsarnok uralma is a földgolyó korlátozott részére terjedt csak ki. Ma viszont bármelyik szellemlátó, politikai igénnyel fellépő rögeszmés akarnok az uralma alá vetheti szinte az egész földkerekséget, amennyiben van hozzá elegendő befolyása és pénze.

Ilyen mániás küldetéstudat hatja át George Soros tevékenységét is. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy Európa átjáróházzá tétele nem egyéb, mint helyi lerakata a nyílt társadalom globális programjának, amelynek látomásos, mániákus megvalósítása épp a nevezett pénzember nevéhez kötődik. Mert mit mondjunk arról, aki a brit Independent című lapnak néhány éve ezt nyilatkozta: „Azt képzeltem magamról, hogy egyfajta isten vagyok. Őszintén szólva gyermekkoromtól kezdve bizonyos erős messianisztikus fantáziákat hordoztam magamban. Ez egyfajta betegség, ha önmagunkra egyféle istenként, minden megteremtőjeként tekintünk, de jól megvagyok azzal, hogy ezt kiéljem, amióta csak belekezdtem.” A politikai lázálmok ritkán teremnek rózsás valóságot, ezt jó kétszáz éven át volt alkalmunk megtapasztalni.

Ezzel függ össze az EEÁ gondolatával való játszadozás harmadik összetevője, amely a legsúlyosabb. Számot vetnek-e az elképzelés mai hirdetői azzal, hogy mi minden menne veszendőbe, ha reális lehetőség nyílna a megvalósítására? Tudatában vannak-e annak, hogy amikor szét akarják szaggatni a jelenlegi Európa politikai térképén kirajzolódó csipkeszerű hálót, a nemzetállamok határait, akkor egy csaknem 1500 éven át épült, kifinomult történeti szövetet tesznek tönkre? Egy olyan szövetet, amelyet – akárcsak a barlangi cseppköveket – végső fokon az idő alkotott meg. Ennek szétszaggatásával jóvátehetetlen kárt okoznak; ami egyszer megsemmisült, az parancsszóra nem teremthető újra. Felfogják-e, hogy az európai nemzetek együttese, sokszólamú koncertje olyan történeti képződmény, amely a történelemben páratlan, s amelyhez fogható soha nem alakult ki egyetlen más kontinensen sem?

Arra, hogy mennyire csínján kell bánni ezzel a gondolattal, jó példa a neves spanyol gondolkodó, José Ortega y Gasset, aki pályafutása során igazi européer szellem volt. Leghíresebb könyvében (A tömegek lázadása, 1930) a korabeli összeurópai válság hatására – s az akkori francia külügyminiszter, Aristide Briand befolyására, aki akkor a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke volt – először ő is egy gyorsan kialakítandó európai egység, az EEÁ mellett foglalt állást. Nézeteit azonban nem sokkal ezután jelentős mértékben módosította. Arra figyelmeztetett, hogy az európai egyesülés csak oly módon mehet végbe, hogy hatékonyan őrzik és megvédik közben a kontinenst átszövő nemzeti sokféleséget, a pluralitást.

A migránskultusz és a genderideológia túldimenzionálása már bevert egy-egy méretes szöget Európa koporsójába. Ám ha ehhez még az Európai Egyesült Államok ideálképe, fantomja is társul, mégpedig a villámmegvalósítás igényével, akkor ez azt jelenti, hogy e koporsónak lecsapjuk a fedelét is. Erre keresztet vethetünk.

A szerző filozófiatörténész, egyetemi tanár