A világtársadalom liberális víziója

Szét kell verni azokat a közösségi formákat, amelyek évszázadokon, sőt évezredeken keresztül közös identitású, összetartó és egymással szolidáris csoportokra tagolták az emberiséget.

Budapest, 2018. január 19. Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi tagja a Szellemi honvédelemért díj ünnepélyes átadásán a Civil Együttmûködési Tanácskozás (CET) találkozóján Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2018. január 19-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi

Hogyan lehet a különféle közösségekbe szerveződött emberiséget egy masszává összegyúrni annak érdekében, hogy utána valóban uralmat lehessen gyakorolni felettük globális intézmények által?

A válasz nem is olyan bonyolult: szét kell verni azokat a közösségi formákat, amelyek évszázadokon, sőt évezredeken keresztül közös identitású, összetartó és egymással szolidáris csoportokra tagolták az emberiséget. Erre azért van szükség, mert a hagyományokon alapuló közösségek nem fogadják el, hogy olyan intézmények és személyek irányítsák őket, akiket nem ismernek, akikhez semmilyen kapcsolat nem köti őket, akiket nem tartanak identitásuk részének – s ilyenek a globális intézmények is, ilyen az ENSZ, a Kereskedelmi Világszervezet, a Nemzetközi Valutaalap, s ilyen lenne egy, még csak célként létező Európai Egyesült Államok is.

Igen ám, de hogyan lehet szétverni a régi, hagyományos közösségi identitásokat? Hogyan lehet szétverni a hagyományos családot, a lokalitásokat, a vallási közösségeket, az államot és a legszélesebb identitást, a nemzetet? Erőszak helyett kifinomultabb módszert szükséges alkalmazni, mégpedig elméletekkel kell megalapozni a szép, új világtársadalom és világkormányzás korszakát. A közvéleményben, a nyilvánosság előtt, az egyetemeken, a médiában és a sajtóban, az összes társadalmi alrendszerben. Fel kell építeni az ehhez szükséges beszédmódot, a politikai korrektséget (PC), s ezt kell követelményként mindenki elé állítani, amit, ha nem tartanak be, megfelelő megtorlásban részesülnek.

De mi legyen az új világrend szemléleti sarokköve?

Semmi más, mint az egyén mindenek elé helyezése. Az egyén mércévé állítása, az egyén központi szerepének hangsúlyozása a mindenkori közösségekkel szemben. A totális, mindent átható individualizmus. Az egyéni szabadság abszolutizálása, amelynek nem állhat útjában semmiféle közösségi norma, szempont és elvárás, főleg nem közösségi erkölcs. Nem lehetséges olyan mitudat, identitás, ami az egyéni szabadság útjában állhat. Tehát az egyén korlátok nélküli szabadságát, közösségekkel, hagyományos intézményekkel szembeni teljes felelősséghiányát kell normává tenni, s ha ez működni kezd, akkor megkezdődhet az emberi csoportok, identitások felszámolódása.

Mindehhez kapóra jött vagy a leginkább megfelelt az úgynevezett frankfurti iskola tanaiból kibomló tudományos szemléletmód, a kulturális marxizmus. A globális elitnek tökéletesen megfelelt ez a filozófiai iskola, míg a frankfurtiak mélységesen azonosultak a globalisták jövőképével és víziói­val. A világelit és a liberális tudományos iskola nagy találkozása volt ez a második világháború utáni időszakban, főleg a hatvanas-hetvenes évektől kezdve. Melyek a kulturális marxizmus legfontosabb szemléleti jegyei?

Kiindulópontja az, hogy minden létező, születéstől fogva vagy a hagyományokból következő különbséget – legyen az faji, nemi, etnikai, vallási – nem létezőnek tekint, s az emberek szabad identitásválasztására vezeti vissza a létmódot. Minden ember egyenlő abban, hogy szabadon dönti el, milyen etnikumhoz, nemhez, valláshoz kötődik, s bármilyen, az államtól vagy a társadalomtól eredeztethető, szabályozásból, hagyományból vagy erkölcsi követelményekből eredő késztetést bármilyen adott intézmény elfogadására alapból elutasít.

Innen nézve a közösségi intézmények olyan építmények, amelyek mesterségesek és lerombolhatók, ha az egyéni szabadságot gátolják. Erich Fromm és Herbert Marcuse alapozta meg például a szexuális másság iránti feltétlen tiszteletet, ugyanis abból indultak ki, hogy a szexuális, nemi különbségek sem mások, mint társadalmilag meghatározott és kényszerített állapotok, nem a természettől valók, s ezáltal megváltoztathatók (így jutottunk el napjainkra a nyugat-európai semleges vécékig).

Ebből már következik, hogy a hagyományos európai kultúra intézményei korlátokat jelentenek a totális egyéni szabadság előtt. Többek között korlát a nemzettudat, amely ebben a megközelítésben káros, más nemzeteket elnyomni akaró nacionalizmusként jelenik meg, és helyettesíthető az egyén szabadságát sokkal jobban szolgáló kozmopolitizmussal, világpolgársággal.

Káros a nemzetállam, amely béklyókba helyezi az individuumot, helyette sokkal adekvátabb az államnélküliség vagy a világkormányzás. Káros a vallás (mint a társadalom intézménye), mert olyan építmény, amely hamis tudatra épít és agresszívan befolyásolja az egyént, s elvetendő a hagyományos, férfi és nő házasságára és gyerekvállalására épülő család is, mert ez is csak társadalmi építmény, amely az individuális önkiteljesítés elé állít „mesterséges” akadályokat. Vagyis: kritizálható az állam és a társadalom minden olyan intézménye, amely évszázadok óta megvan és működik.

Innen érthetjük meg azt, hogy ma már egyre szűkebb és szűkebb kisebbségek fedeződnek fel a horizonton, hiszen az egyének mindenféle, önként vállalt azonosságát el kell ismerni, felszabadítva őket vagy őt a többség „kulturális elnyomása”, a „kötöttségek” alól. Mindez különösen látványosan mutatkozik az egyre egyedibb és bizarrabb nemi identitások számának exponenciális növekedésében; ha nem maradtam le, akkor, úgy tudom, ma már hetvenkétféle szexuá­lis jelleg különböztethető meg.

Vagyis, a totális individualizmus korszakában a globális fősodor minden, teljesen egyedi identitást is elismertet, így egyre irracionálisabb és szűkebb kisebbségek jönnek létre, ami végül oda vezet, hogy minden egyes individuum egy kisebbség lesz, tehát létrejön hét és fél milliárd különálló entitás a földön, a totális atomizáltság és szétesettség állapotában. Ez viszont azzal jár – s nyilván ez is a cél –, hogy az individuumok nem támadhatók, semmilyen norma alá nem vonhatóak, semmilyen közösségi felelősséggel nem tartoznak senkinek. Vagyis innentől minden elfogadható, semmi és senki nem bírálható semmilyen döntéséért, hiszen ő is egy védendő kisebbség, akinek egyénre szabott jogokat kell adni – s így mindenki mindenkitől teljesen szabad és független lesz.

De persze azt a globalisták is pontosan tudják, hogy egy ilyen, totálisan atomizált társadalom azonnal széthullana darabjaira.

Éppen ezért, ezen a ponton lép be a megoldás: a világkormányzás és világtársadalom. A kör bezárul. Ideje tehát, hogy ezt felismerjük és tegyünk ellene. Itt és most.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója