Tizenhárom évvel az őszödi beszéd után: kellettek volna akkor előre hozott választások?
Egy lélegzetvétel erejéig érdemes visszatérni a 2006-os őszödi beszéd nyilvánosság elé kerülését (szeptember 17-e) követő súlyos belpolitikai válságra és annak következményeire – pontosabban azok elmaradására. Nemcsak azért, mert ma van az évfordulója, hanem azért is, mert a mai húsz-harminc éves fiatalok számára fontos felidézni az akkor a közvéleményt élénken foglalkoztató lehetséges politikai alternatívákat.
Jómagam azokban a hetekben és hónapokban meglehetősen élesen képviseltem azt az álláspontot, hogy az őszödi beszéd, illetve az azt követő tüntetéseket brutálisan leverő állami rendőrattak, valamint a súlyos hatósági jogsértések nem maradhatnak következmények nélkül: a kormánynak távoznia kell, és előre hozott választásokat kell kiírni Magyarországon. Ezt a nézetemet számos írásban és médianyilatkozatban ismételtem meg a széles nyilvánosság előtt – vállalva a vitákat és a politikai ütközéseket.
És azok nem is maradtak el: a balliberális közvélemény hallani sem akart semmiféle kormányváltásról, s jól tudjuk, hogy a baloldali véleményguruk – Nádas, Esterházy, Konrád stb. – egyértelműen kiálltak az őszödi beszéd „nagyszerűsége” mellett. Heller Ágnes még a rendőri brutalitásokat is tagadta. Nádas egyenesen nagyszerű beszédnek, a retorika egyik csúcsának nevezte, amellyel „minden rendben van”, még a káromkodások is. Nem vette észre, hogy Ferenc testvér itt nem egy színpadi, hamleti monológot adott elő, hanem azt vallotta be, hogy brutálisan átverték a választókat, és ezzel a manipulációval nyerték meg a választásokat, ami politikai skandalum, nem pedig „retorika”.
De ennél fontosabb, hogy az akkori MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció egy emberként állt ki a miniszterelnök mellett, nemhogy előre hozott választásban vagy esetleg miniszterelnök-cserében nem gondolkodtak, de bizalmat szavaztak neki a parlamentben, s ami még hab a tortán, 2007 februárjában óriási többséggel (!) megválasztották a szocialista párt elnökének.