Ami magyar irodalom, és ami nem az

Az új Nemzeti Alaptanterv magyar szellemiségét a magyartalan felforgatók részéről érő gyűlölködő támadások nélkülöznek bármiféle szakmai-esztétikai megalapozást.

Kulcsfontosságú, hogy az alapvető gazdasági ismeretek a Nemzeti Alaptantervben is szerepeljenek Fotó: Havran Zoltán

(Itt kell megjegyeznünk, hogy a hamis baloldali narratíva által meghatározónak titulált Nyugat mindössze 7-800 példányban kelt el, a „nyugatos” alkotók elsöprő többsége számára e kiadvány csak egy volt a sok lehetőség közül, a kizárólag Ignotus lapjában próbálkozók többsége mára, indokoltan, a feledés homályába veszett. A nagy magyar irodalomtörténész, Horváth János 1912-ben éleslátóan mutatott rá A Nyugat magyartalanságairól című kitűnő esszéjében, hogy a csekély példányszámú szabadkőműves folyóirat a feltűnősködő modernkedéssel, erőltetett szócsinálmányaival valójában kerékbe töri a magyar nyelvet, miközben sajátja a pökhendi nemzetköziség, a magyar történelem és kultúra fintorgó lekicsinylése, becsmérlése. „…többé ne tévesszen meg bennünket a nagy csatazörej; tudjuk meg, hogy ott nem mindig s nem okvetlenül egy irodalmi iskola zörög, hanem a választójogos radikális politikai pártnak egy irodalmi oroszlánbőrbe bújtatott újságíró fiókja”, állapította meg igen pontosan Horváth János.)

Az új Nemzeti Alaptantervet magyarellenes indulatból mocskolók célkeresztjében van Nyirő József is. Az erdélyi és így az egyetemes magyar irodalom e nagysága eredetileg papnak készült, 1912-ben teológiai doktorátust szerzett a katolikus egyházi autonómiáról szóló latin nyelvű disszertációjával, és még abban az évben fölszentelték. Papi hivatása során szembesült az erdélyi falu szociális nyomorával, szellemi elmaradottságával, a magyarság visszaszorulásával és a románság térnyerésével. Ezen élmények megrendítő erejű krónikája Az én népem című, 1936-ban megjelent regénye.

Nyirő 1919-ben kilépett a szolgálatból, megnősült, családot alapított. Regényei, novellái nagy elismertséget hoztak neki. Részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításában, tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak és az Erdélyi Helikon közösségnek. Említett műve mellett az Isten igájában, a Madéfalvi veszedelem, az Uz Bence, a Halhatatlan élet, a Néma küzdelem a transzilvanista irodalom maradandó, a székely falu életét szociografikus igénnyel megrajzoló remekművei. Munkáiból filmes adaptációk is készültek, az 1941-ben Szőts István rendezésében készült Emberek a havason című mozit ma is minden valamirevaló filmkurzuson oktatják.

Nyirő munkásságát 1940-ben, Észak-Erdély felszabadulása után Corvin-koszorúval ismerték el Nyirő József munkásságát. A népe soráért minden lehetséges fórumon szót emelő író ekkor sodródott a közéletbe, 1941-ben a hazatért területekről behívott képviselők egyikeként a magyar országgyűlés tagja lett. A gyűlölködő hazugságokkal szemben soha nem volt tagja a Nyilaskeresztes Pártnak, a székely apostolnak is nevezett nagy író az Erdélyi Párt színeiben politizált.

Egyes közéleti kijelentései 2020-ban mellbevágóan hathatnak – csakhogy ezeket összefüggésükből és korabeli politikai viszonyokból kiragadni kisstílű aljasság, és persze hamisítás. Amikor például 1941-ben Nyirő a weimari költőnap magyar küldöttségének tagjaként méltatta Németország eredményeit és személyesen Hitlert, akkor nem náci hitvallást tett, hanem hivatalos delegáció vezetőjeként diplomáciai udvariassággal volt a korabeli Európa legerősebb birodalma és annak vezetője iránt, hite szerint ezzel is világrendek közt őrlődő népe ügyét szolgálva. Ugyanez a kétségbeesett szándék vezette akkor, amikor az 1939-ben megválasztott országgyűlés megmaradt képviselőivel együtt Sopronba, majd Ausztriába, később Németországba ment. Nyirő József nem a nyilas államhoz és nem is ilyen-olyan eszmékhez volt hűséges, hanem képviselői esküjéhez és mindenekelőtt a magyar ügyhöz. A második világháború után Spanyolországban telepedett le, Madridban a Spanyol Nemzeti Rádió 1949-ben megindított magyar adásának munkatársa lett, irodalmi és közéleti jegyzetei a magyar kulturális örökség máig rendszerezetlen örökségének részei. Lelkiségére jellemző élete utolsó napjaiban leírt fohásza:

„Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket a magyarokat és minden magyarokat, fizess nekik bőségesen, mindig rajtuk és sorsukon legyen a szemed, vezesd vissza újra szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett világába s mondd meg a búzának, hogy kétszeresre nőjön számukra, tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld le a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv ajkukon, virágozzanak ki nagy magyar erények, és erdők fái, szűnjön meg minden igaztalanság és áldás fakadjon számunkra minden elejtett vércseppből és verejtékből! Értük legyen minden gyötrődésem, és elviselni négy embernek is sok szenvedésem... Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ.”

Wass Albert munkásságát gyakran fitymálgatják azzal, hogy lektűríró volt; nem mintha szórakoztató irodalmat művelni szégyellnivaló, értéktelen tevékenység volna. A fontoskodó posztmodernek például nem szórakoztatók, de nem is drámaiak, sokkal inkább modorosak, klisések és zagyvák. Unalmasak.

A czegei grófról ez távolról sem mondható el, és bár akadtak kevéssé sikerült művei is, regényei jobbára letehetetlenek, varázslatos leírásai, lebilincselő karakterei magukkal ragadják az olvasót. Wass Albert valóban írt lektűrt is – és írt drámai hatású, mélyen felkavaró regényeket is. Ezek sorában ez első, az erdélyi magyar arisztokrácia aláhullásának-bomlásának megrázó krónikája, a Farkasverem azonmód Baumgarten-díjat kapott – az elismerést odaítélő alapítvány kuratóriumi tagja Babits Mihály volt; nesze neked lektűr...

És sorolhatjuk a ragyogó alkotásokat: A funtineli boszorkány a magyar irodalom legcsodálatosabb, mélylélektanba hatoló, misztikus trilógiája, a Kard és kasza egyedülálló családtörténeti regény, egyben átfogó magyar történelmi tabló. Az Elvész a nyom a végzetesen szétfutó és egybe már soha többé nem fonódó erdélyi életutak fájdalmas diagnózisa, az Adjátok vissza a hegyeimet! a trianoni fájdalom által megacélozott XX. századi magyar életakarat villanófényének és az élhető világ összeomlásának a lélek legmélyéig hatoló érzelmi utazása.

Wass Albert a Kisfaludy Társaság tagja, a Kemény János báró által alapított marosvécsi Helikon-kör összejöveteleinek állandó résztvevője volt. A második világháború alatt megjárta az ukrajnai frontot, később részt vett az Erdélyt védő harcokban. Bajorországban érte a háború vége, ezután az Egyesült Államokban telepedett le, miután a román kommunista diktatúra koncepciós perben távollétében halálra ítélte. (E verdikt máig a magyarországi magyarellenes balliberális gyűlölködők kedvenc hivatkozási alapja, rájuk nagyon jellemzően.)

Wass Albert műveiből felrázó erejű színpadi művek is készültek, a budapesti Újszínházban ma is műsoron van ragyogó rendezésű A funtineli boszorkány, korábban pedig Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház vitte elsöprő sikerrel színre több művének adaptációját A világ és a vége címmel.

Herczeg Ferenc, Nyirő József, Wass Albert életútja, irodalmi munkásságuk valós értéke és az azt mocskoló mai szélsőségesek silánysága újfent kirajzolja a magyar élet átjárhatatlan frontvonalát. Az affektáló esztétikai fintorgásba rejtett magyargyűlöletből táplálkozó politikai propaganda, az ideológiailag fixált magyartalan, balliberális csasztuska-irodalom hozsannázása nem a szakma, hanem a pozícióit, a befolyását és a valódi teljesítmény nélkül bezsebelt pályázati és egyéb pénzeket féltő magyarellenes szekta rögeszméje. Ezért akarják elszánt dühvel továbbra is kiszorítani a magyar irodalomból a magyar irodalmat – politikai alapon. Ha ugyanis ez visszaveszi az őt megillető pozíciókat, a legszélesebb nyilvánosság számára is egyértelművé válik, hogy az illetéktelenül terpeszkedők nem férnek bele a valódi magyar irodalmi kánonba.

A szerző újságíró