Az unió urai egyre idegesebbek

Nagyon veszélyes tévedés az EU-t egy demokratikus intézménynek látnunk. Egyáltalán nem az.

Fotó: MTI

A koronavírus járvány egy személytelen, emberi tényezőn kívüli válság – akkor is, ha egyszerre akarják Kína világhatalmi törekvéseinek diszkreditálására és a világkormányzás kierőszakolására felhasználni –, de nem volt képes európai és nemzeti kohéziókat kierőszakolni. Minden úgy folyik tovább – különösen a politika –, mintha a jelenlegi helyzet a normál ügymenetben kezelhető volna. A magyar ellenzék viselkedése a válság kezdete óta száz százalékban politikai volt, nem érezték úgy, hogy eljött az ideje valamiféle nemzeti egységnek. De ez általános jelenség Európában, még akkor is, ha a magyar ellenzék viselkedése szomorú szélsőség még a kontinensen is.

A liberális-baloldali (legújabban a szélsőjobboldallal is kiegészült) konglomerátum gyakorlatilag a rendszerváltás óta igyekszik teljes egészében a demokrácián kívülre szorítani a magyar jobboldalt. Ez a politikai törekvés az egyetlen valóság, amiben léteznek, és saját bevallásuk szerint a jobboldal létezése akadályozta meg őket a kormányzásban még akkor is, amikor kétharmados többségük volt. Gyurcsány Ferenc kudarcnarratívája is az volt mindig, hogy azért nem kormányzott, mert a Fidesz megakadályozta benne. A Fidesz létezése önmagában, nem a parlamenti többsége, hiszen az nyolc évig az MSZP–SZDSZ-többség kezében volt.

2004 után a magyar baloldal teljesen liberálissá változott, és az európai politikai színtérre vitte a magyar belpolitikát, azt a narratívát, hogy a Fidesz nem demokratikus politikai erő. 2010 után pedig már nem is beszélhetünk arról, hogy a magyarországi ellenzéki pártok ténylegesen magyar pártok lennének, azok kivétel nélkül a tulajdonképpen kirakatként létező Európai Parlament (EP) különböző liberális pártcsaládjainak hazai lerakatai. Ebben az értelemben is erős rokonságot mutatnak az egykori kommunista pártokkal, azok is egy nemzetek feletti erőszakos politikai mozgalom helyi lerakatai voltak, amelyet a Szovjetunió, egy ideológiát és nem mellesleg a nagyorosz eszmét képviselő birodalom tartott fenn.

Az ellenzék viselkedése és beágyazottsága megszünteti a valódi demokráciát, ami különösebben nem fáj sem nekik, sem a főnökeiknek, viszont európai belpolitikává teszi a kipécézett nemzetállamok belpolitikáját. Az EU bürokráciájában és az EP-ben egy nemzeti kormány mögötti akár kétharmados többség is csak apró kisebbségnek látszik. Akadékoskodó kisebbségnek. A brüsszeli ablakokból nemhogy Magyarország nem látszik, de még az egykori NDK sem, sőt a keleti tartományok – sokszor úgy tűnik – még a berlini kancellária ablakaiból sem érzékelhetők.

Nagyon veszélyes tévedés tehát az EU-t egy demokratikus intézménynek látnunk. Egyáltalán nem az. Nem is tud az lenni. Valójában jelenleg nem más, mint egy Németország által vezetett klub. Csak érdekérvényesítésre szolgál, semmi másra. Az ideológia máz, hatalomtechnika csupán, és ahogy az EU urai egyre idegesebbek lesznek, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy ők szeretnék, egyre kevésbé ügyelnek a látszatra. Eleinte kedvesen kértek, aztán négyszemközt üvöltöztek, utána már a nyílt színen hisztériáztak. Meglepően hamar eljutottak a „Hátravinni, összeverni!” tematikáig, és most eljutottunk odáig, hogy az EU-tagság minden előnyét el akarják venni a közép-európai országoktól, miközben az összes régi hátrányát megerősítenék, valamint megkövetelnék az összes liberális rögeszme betartását.

A magyar ellenzék most már megkülönböztethetetlen az európai liberális fősodortól, a folyamatos külső megerősítéstől pedig sokkal erősebbnek képzeli magát, mint amilyen egyébként a valóságos ereje a magyar társadalomban. A koronavírus-válság megmutatta, hogy az ellenzéknek nincs tudása és véleménye a valóságról, egyedül a nyugati kapcsolataira reagál az idegrendszere. A járvány idején tanúsított magatartása alapján végleg el kell engednünk azt a reményt, hogy az országon belüli politikai egység bármilyen veszélyhelyzetben megteremthető. Nyugodtan, habár nagyon szomorúan kijelenthetjük, hogy amennyiben az országot nem provokált fegyveres támadás érné, akkor sem lehetne az ellenzék feltétlen támogatására számítani. Ez egy olyan demokrácián kívüli helyzet, amelyet demokratikus eszközökkel kell megoldani.

Mindig a szavazókon múlik, hogy hajlandók-e támogatni egy őrült politikát, ideoló­giát, vagy nem. A magyar jobboldal felelőssége, hogy meg tudja-e mutatni az ellenzéki szavazók egy jelentős részének, hogy pél­dául a nemzeti szuverenitás feladása nekik is iszonyatos következményekkel járna, hiszen pár éven belül etnikai, vallási és ideológiai kisebbségi sorba jutnának nemcsak a saját országukban, hanem a saját lakóhelyükön is. A jobboldalnak úgy kell politizálnia, hogy a hideg-polgárháború fenntartásában érdekelt ellenzéki elit és a liberális álértelmiség, továbbá a saját gyűlöletébe beleőrült szűk szavazótáboruk marginalizálódjon.

Olyan korszak jön, amelyben túl sok halálos kihívással kell szembenéznünk ahhoz, hogy néhány ezer agresszív bolond napi szórakozása számítson.

A szerző szociológus