A bűntudatipar szellemi útonállói

A megfélemlítés eredménye az, hogy agymosott fehér emberek rogynak térdre a rasszista agresszió előtt.

Genf, 2020. június 9. A Black Lives Matter (a Fekete életek számítanak) nevû mozgalom támogatói a rasszizmus ellen tiltakoznak Genfben 2020. június 9-én, a rendõri brutalitás áldozatává vált afroamerikai George Floyd temetése napján. MTI/EPA-KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi Fotó: Salvatore Di Nolfi

Faji polgárháború előszele süvít az Egyesült Államokban. Az olvasztótégely valójában fortyogó üst, a multikulti utópiája drámai erővel pattan vissza a valóságról. A nemzetközi kommunista felforgatók által uszított gettócsőcselék apokaliptikus tombolásának ürügye egy korábban rablásért többször elítélt minnesotai bűnöző, a fedezet nélküli csekkel fizetni akaró és az ezért intézkedő rendőrökkel szemben erőszakos George Floyd halála, amely az egyik rendőr szakszerűtlen és embertelen fellépése miatt következett be. A bűnös egyenruhást letartóztatták, emberölés gyanújával nyomoznak ellene.

A tragikus eset nyomán látszólag irracionális módon lángba borult Amerika, és nyíltan felszínre tört a vad fehérellenes rasszizmus. Az elhalálozott bűnöző, George Floyd ugyanis történetesen fekete bőrű volt, az úgynevezett „felszabadító” emberjogista és szélsőbaloldali terrorista mozgalmak ezért az elnyomók és elnyomottak hazug narratíváját harsogva szabad folyást engedtek elvakult fehér­ellenes fajgyűlöletüknek, melynek alaptétele, hogy rasszista csakis a fehér ember lehet, a feketék mindig áldozatok, és ha utóbbiakkal szemben rendőri túlkapás történik, az mindig és feltétlenül faji indíttatásból ered.

E szélsőséges, torz felfogás célkeresztjében száz éve az eredendően fehér európai vagy európai gyökerekkel rendelkező nemzetállamok, az azokat alkotó egészséges családok és persze a hagyományosan családfenntartó-családfő férfiak állnak.

E program első megnyilvánulási formái már a XIX. század végén megjelentek a különféle „felszabadító” ideológiák képében. A cél az etnikai, rasszbeli határok mesterséges, erőltetett felszámolása, a különböző emberfajták összekeverése a világtestvériség és a világállam utópista, tehát kártékony és életellenes rögeszméje jegyében.

Az osztrák grófi apától és japán anyától született Richard Coudenhove-Kalergi (1894–1972) diplomata-történész-filozófus-szociológus, nem mellesleg a bécsi Humanitas szabadkőműves páholy tagja 1925-ben írt Gyakorlati idealizmus című munkájában nyíltan meghirdette a multikulturális zagyvalék szisztematikus létrehozásának programját. „A jövő embere kevert fajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt.

Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére – kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává”, írta eszelős víziójában a szabadkőműves propagandista.

E terv megvalósításához át kell nevelni a célba vett fehér, keresztény társadalmakat. Ezért ontja évtizedek óta Hollywood, ez a harcos ideológiai propagandaközpont az olyan filmeket, melyekben feltétlenül megjelenik egy vagy több jóságos, okos, megvesztegethetetlen, rettenthetetlen stb. fekete bőrű szereplő, akkor is, ha dramaturgiailag ezt semmi sem indokolja. Ezért pusztítják tervszerűen évtizedek óta a fehér ember önbecsülését, drámai tónusú atrocitáspropagandával folyamatosan bűntudatot keltve benne. E propaganda az emberfajták egyenlőségét és egyenrangúságát hirdeti, de eközben mást sem tesz, mint a fehéreket bűnösöknek, a feketéket pedig áldozatoknak állítja be. A bűntudatipar által láttatott európai fehér ember a történelemben mindig bűnt követett el. Keresztes hadjáratokkal zaklatta a szegény muszlimokat, gyarmatosítással romba döntötte a virágzó Afrikát, kegyetlen rabszolgahajcsár volt, miközben rasszista felsőbbrendűséget hirdetett.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a keresztes hadjáratok a Szentföldet a VII. században megszálló és a kereszténységet sanyargató, eltipró iszlám ellen indított felszabadító hadműveletek voltak, a gyarmatosítás pedig nemcsak az erőforrások kihasználását jelentette (persze azt is), hanem oktatást, higiéniai és egészségügyi ellátást, technikai ismeretek átadását, működő államigazgatást is. Ami pedig a rasszizmust illeti, a hollywoodi propagandával ellentétben az a fehérekkel szemben is létezik. Bizonyítják ezt napjaink amerikai őrjöngései, az olyan fehérgyűlölő mozgalmak, mint az amerikai Black Lives Matter, az 1980-as évek elején egy belső sikkasztási ügy után megszűnt félkatonai Fekete Párducok vagy a néhai Nelson Mandela nevével fémjelezhető dél-afrikai kommunista-fajgyűlölő mozgalom, melynek egyik indulója a búrok meggyilkolására buzdít.

A kultúrmarxista emberjogizmus és a feketék jelentős részét átható fajgyűlölet nászában fogant gátlástalan megfélemlítés eredményei azok a megdöbbentő jelenetek, amikor agymosott fehér emberek rogynak térdre a rasszista agresszió előtt, és vélt „kivételezettségükért”, őseik „bűneiért” bocsánatért esedeznek, dölyfös feketék cipőjét csókolgatják, sőt a minneapolisi városvezetés bejelentette: feloszlatja a város rendőrségét, míg más települések elöljáróságai radikálisan csökkentik a hatóságok költségvetését. Vagyis elkezdődött az állam felszámolása – akkor, amikor egyébként a fehérek mellett lassan több boltját, vagyonát védő fekete polgár esik az egyébként alapvetően fehérellenes, rasszista terror áldozatául, mint amennyi egyes rendőri fellépések során életét veszti.

A szélsőbaloldal által szított őrület Európában is felizzott, bizonyítva, hogy egy globális kommunista felforgató kísérlettel van dolgunk – nem mintha az öreg kontinensen ez eddig ismeretlen lett volna, hiszen a tömeges migráció nyomán már eddig is sok egykori büszke európai városban jelent meg az őslakos fehér emberek megalázása, bántalmazása, esetenként brutális meggyilkolása pusztán bőrszínük, etnikai hovatartozásuk miatt.

A keresztény fehér ember története persze nem mentes bűnöktől, tragédiáktól, elég csak a földrész elmúlt ezer évét végigkísérő testvérháborúkra gondolni. Még sincs okunk szégyenkezni, szemlesütve járni a világban, hiszen ezzel együtt senkinél sem vagyunk alábbvalók. A fekete büszkeség teátrális megvallása mindig elismerő sikkantásokat vált ki a balliberális-kommunista univerzumból – ideje hát megkövetelni, hogy a fehér büszkeség előtt is hajtson fejet a világ.

A fehér ember véletlenül sem multikulturális, hanem különbözőségeiben is homogén európai civilizációja alkotta és hagyta örökül ugyanis a világnak egyebek mellett az Akropoliszt és a Colosseumot, a gótikát és a barokkot, ez adta az egyetemes kultúrának Platónt és Nietzschét, Leonardót és Beethovent, Tolsztojt, Goethét és Jókait, Raffaellót, Van Dyckot, Munkácsyt és Csontváryt, Tarkovszkijt és Huszárikot, Newtont, Wattot, Csonka Jánost és Neumann Jánost, a számítógépet és az autót, a pasztörizálást, a védőoltást és a periódusos rendszert, úgy általában a tudományokat és a művészeteket – egyszóval mindazt, amit Európának, illetve európai gyökerű fehér civilizációnak nevezünk. A bűnt meg kell torolni, a jogállamnak – a fehér ember e történelmi civilizációs produktumának – érvényt kell szerezni, emellett azonban van mire méltósággal büszkének lennünk, visszautasítva a bűntudatipar silány szellemi útonállóinak gyűlöletkeltő uszítását.

A szerző újságíró, a Demokrata főmunkatársa