Ellenséges beépülés mesterfokon

Nyersanyagokért, piaci részesedésért, üzleti befolyásért, politikai hatalomért.

Washington, 2017. január 4. A washingtoni Nemzetközi Kémmúzeum által 2017. január 4-én közreadott, keltezetlen kép a korábbi szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynökei által 1970 körül használt, kabátba rejtett fényképezõgépek egyikérõl. A lencsét a dupla gombsoros kabát jobb oldali középsõ gombjaként álcázták, a kém pedig a kabátzsebbe rejtett, a lencséhez kábellel csatlakozó készülék expozíciós gombja megnyomásával rögzített képeket. Kabátba rejtett modelleket ez idõ tájt nem csupán a Szovjetunióban, de Európában és Észak-Amerikában is széles körben alkalmaztak. (MTI/EPA/Nemzetközi Kémmúzeum) Fotó: -

Napjainkban az elemzők, valódi és önjelölt szakértők egyik kedvenc témája a hibrid háborúk módszereinek, résztvevőinek beazonosítása. Paramilitáris alakulatok, terrorszervezetek, bal- és jobboldali szélsőséges politikai mozgalmak, radikális vallási szervezetek, üzleti érdekcsoportok és persze államok vívják küzdelmüket.

Nyersanyagokért, piaci részesedésért, üzleti befolyásért, politikai hatalomért. A módszerek és a rendelkezésre álló eszközök tárháza látszólag egyre szélesebbé válik, hiszen a XXI. század információs forradalmának áldásai mellett új fenyegetések is megjelentek. A támadó igyekszik szétzilálni az ellenfél védelmi vonalait, demoralizálni a hátországot. Ehhez pedig egyrészről információkat kell szerezni, lehetőség szerint az ellenérdekelt fél legfelső döntési szintjeiről, illetve befolyásolni azokat a beépített ügynökök által. Másrészről pedig az egyszerű szavazót, hírfogyasztót célirányosan manipulálni.

A hidegháború időszakában ennek a küzdelemnek az egyik frontvonala a szétszakított Németország két része között húzódott. A keletnémet titkosszolgálat (Stasi) a hetvenes években érte el a legnagyobb sikereit, amikor ügynökök szá­zait telepítette és építette be a nyugatnémet állam szinte minden területére. A baloldali Willy Brandt kancellár legközelebbi munkatársai között is ott voltak az NDK ügynökei. A legismertebb a személyi titkára, Günther Guillaume volt, akinek lebukása után lemondani kényszerült a kormányfő. De igazából csak a szovjet birodalom bukása, a két német állam egyesülése után derült ki, hogy milyen mélyen tudott akkoriban beépülni a keletnémet hírszerzés. A nyugatnémet elhárítás nem volt képes hatékonyan megvédeni az országot, pedig az ellenség és a frontvonalak is egyértelműek voltak. A két rendszer küzdelmének egyik legfontosabb területe a titkosszolgálatok harca volt.

Miért jutott ez eszembe? A napokban olvastam a hírt, miszerint Németországban ismét lebukott egy beépített ügynök, méghozzá az államigazgatás felső szintjéről. A szövetségi kormány Sajtó és Tájékoztatási Hivatalának egyik munkatársa éveken át dolgozott külföldi megbízóinak. A német elhárítás (BfV) tavaly decemberben tartóztatta le. Ha azt hinnénk, hogy egy nagyhatalom nagy múltú titkosszolgálata hajtotta végre ezt a kényes, komoly szakmai felkészültséget feltételező műveletet, akkor bizony tévednénk. A hírek szerint nem a világon szinte bárhol hatékonyan dolgozó, globális titkos­szolgálat áll a több éve zajló akció mögött, hanem az egyiptomi. Persze ne zárjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy idegen zászló alatt foglalkoztatta valamelyik nagy szolgálat. Ha az elhárítás le tud leplezni egy ellenséges ügynököt, az komoly siker. De ha az ellenfél nem a „topligában játszik”, akkor bizony már árnyaltabb a kép. A sajtóhírek szerint az ügynök az egyiptomi ellenzék, kiemelten a Muszlim Testvériség Mozgalom német kapcsolatairól és a kopt keresztényekről gyűjtött adatokat. A közel ötszáz főt foglalkoztató hivatal egyik középvezetője volt, és migrációs háttérrel bírt az ügynök.

Ebben a kémügyben ez a legfontosabb információ. A multikulturális, nyitott társadalmak veszélyeinek több oldaláról beszéltünk már. Az iszlám radikalizmus terjedése, az antiszemitizmus erősödése, a nemzetállamok szétzilálása során most egy újabb kihívással szembesülünk. Már nemcsak a rendőrség, a hadsereg soraiba épülnek be, hanem az államigazgatás felső szintjeire is. Ezt pedig az teszi lehetővé, ha a politikai vezetés nem mérlegeli a határok megnyitásának valós ­veszélyeit. A migrációs hátterű munkavállalók valós előéletének ellenőrzése, a kockázati tényezők feltárása ­ugyanis nagyságrendekkel nehezebb, sokszor szinte lehetetlen feladat elé állítja a biztonsági szolgálatokat. Márpedig ha a politikai megfontolások felülírják a nemzet biztonságának elsődlegességét, akkor ne csodálkozzunk azon, ha egy kisebb szolgálat is sikeresen tud beépülni az Európa meghatározó gazdasági és politikai erejét jelentő Németország államigazgatásába. A hírszerzés mindig a könnyen támadható, puha célpontokat keresi. Aki befolyásolható, zsarolható, megvehető. Ehhez jön egy új lehetőség, az identitás nélküli vagy az elhagyott országához még mindig érzelmileg, családilag kötődő személy megkörnyékezése. Ezt a kockázatot pedig szigo­rúan biztonsági szempontból kell elemezni, nem szabad a politikai korrektség sokkal megengedőbb szűrőjén átengedni.

Sajnos a példa nem egyedi. Néhány hete az ausztrál kormány jelentette be, hogy a Munkáspárt egyik, a szövetségi törvényhozásban mandátumot szerzett politikusát tartóztatták le azzal a váddal, hogy egy kínai érdekeket szolgáló hálózat tagja. A gyanúsított libanoni származású. Mivel a nyomozás még folyamatban van, ezért csak az eddig megismert információkra támaszkodhatunk. Shaoquett Moselmane-nak ezt megelőzően már le kellett mondania az új-dél-walesi törvényhozásban betöltött alelnöki pozíciójáról is kínai kapcsolatai miatt.

A két ügy kapcsán tekintsünk el attól, hogy mely ország titkosszolgálatai hajtották végre a sikeres beépülést, mert most maga a jelenség a fontos. Természetesen nem lehet azt mondani, hogy a migrációs háttér már önmagában kockázatot jelent, de azt ki kell mondani, hogy csak alapos, minden részletre kiterjedő biztonsági ellenőrzés után célszerű beengedni az államigazgatás, a rendvédelem területére az oda jelentkezőket. Mert az egyes államok külső fenyegetettsége hatványozottan nő, ha biztonsági réseket nyitnak a rosszul értelmezett politikai korrektség, a pozitív diszkrimináció jelszavával. Ezzel az attitűddel már nemcsak a terrorszervezetek és szervezett bűnözői csoportok élhetnek vissza, hanem a klasszikus, ellenérdekelt külföldi hírszerzés is. Ez pedig a professzionális szolgálatok kezébe olyan fegyvert ad, amely sokkal hatékonyabb lehet a XXI. század hibrid háborúiban, mint ahogy eddig gondolkodtunk.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója