A tálcán kínált művészi karrier és az abból élő meghasonlottak

Természetesen jöjjenek a fiatalok, de tájékozódjanak, hogy az igazodási pontjuk feddhetetlen legyen.

Budapest, 2017. március 17. A Színház- és Filmmûvészeti Egyetem bejárata a VIII. kerület Vas utca 2c-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László

Nem vártak azonnali választ, jelezték, hogy február környékén újra jönnek, addig gondolkozzak a lehetőségen. Kristálytisztán emlékszem, még kellemes ünnepeket is kívántak.

Mit ne mondjak, volt! Tizennyolc éves fiatalként talán ott érintett meg először a választás felelőssége és a döntésemnek akár egy életre hatást gyakorló következményei. Igen, ,,jutott eszembe számtalan / Szebbnél-szebb gondolat”, például, hogy: „Mi szép, mi szép, mi szép a mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, hogy színészek vagyunk.” De a két úr-elvtárs ajánlatával ez utóbbi verssor valahogy nekem nem csengett össze. Február­ban valóban megjelentek, én pedig összeszedve minden bátorságomat, kimentettem magam. Egyetlen szóval se presszionál­tak tovább, csupán azt jelezték, hogy a beszélgetésünket tilos bárki előtt felfednem és nyitva hagyták azt a lehetőséget, ha esetleg meggondolnám magam, akkor a Belügyminisztériumba bármikor bemehetek, és megadták az emelet- és ajtószámot. Tudom, hogy nem egyedül velem próbálkoztak az „elvtársak”, így a tálcán kínált művészi karrierre lehetett jelentkező, de meg kell mondjam, hogy az osztályomban senki iránt nem fogalmazódott meg a gyanúm a főiskola négy éve alatt.

Ez a történet annak kapcsán kívánkozott ki belőlem, mert épp 1976-ban, amikor katona voltam, akkor volt szolnoki színházigazgató Székely Gábor, aki 2020. augusztus 17-i nyílt levelében azt írta Vidnyánszky Attilának, hogy: ,,súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát”. A Pesti­Srácokon Vésey Kovács László remek oknyomozó cikkéből pedig kiderül, hogy Székely Gábor 1975-ben világnézetileg elkötelezett színházat akart létrehozni, most pedig a politika durva beavatkozásának tekinti az egyetem kuratóriumi kinevezettjeit. Ez így nagyon nincs rendjén! Írásom címében az ilyen meghasonlott emberekre gondoltam. Hiszem, hogy a felálló kuratórium nem rombolni, hanem építeni és segíteni akar a magyar színház és filmművészet ügyén.

Végezetül szeretném eloszlatni minden balos cikkírónak és kommentelőnek azt a képzetét, hogy ismételt megszólalásaimat az az érdek vezérelné, hogy előbbre jussak a színészi ismertség és elismertség útján. Ennek ellenkezőjét a katonaságnál megesett történetem igazolja és még valami. Huszonhat éves koromban egy sajnálatos autóbaleset folytán lábam olyan sérülést szenvedett el, amely a korom előrehaladtával, immáron jó húsz éve, egyre kevésbé terhelhető. Ugyan a szakmában maradtam, de karrierem alakulása már balesetemkor, 26 éves koromban megpecsételődött. Számomra – a sérülésem dacára – az elmúlt években eljátszott kis karakterszerepek is örömet jelentettek, és büszke vagyok arra, hogy annak a világnak, amelyet a rendszerváltozás óta próbálunk magunk mögött hagyni, nem lettem meghasonlott hasonlója, azaz nem lettem a tálcán kínált művészi karrier lehetőségével visszaélő színész úgy, hogy adott pillanatban szembesíthessenek múltam téves ideológiai elköteleződéseivel, amelyek miatt a jelenben, a legjobb védekezés a támadás alkalmazása helyett, inkább hallgatni és szégyellni kellene magamat és hangosan bocsánatot kérnem.

Utóirat. Természetesen jöjjenek a fiatalok, de tájékozódjanak, hogy az igazodási pontjuk feddhetetlen legyen. Ennek jegyében kívánok erőt, tehetséget az SZFE-kuratórium tagjai­nak, a színinövendékeknek pedig politikai hovatartozás nélküli megérdemelt tapsot az egyetemen, majd azt követően a színházainkban és a filmvásznon.

A szerző színművész