Szabadságunk a jogrenden alapul

Súlyuknak megfelelően kell kezelni a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket.

Párizs, 2020. november 29. A nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen tüntetõk által felgyújtott autó füstöl a párizsi Bastille téren 2020. november 28-án. A kormányjavaslat alapján a rendõrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson Fotó: Christophe Petit Tesson

Múlt szombaton százezrek tüntettek Párizsban és más francia nagyvárosokban a rendőri brutalitás ellen, sajtószabadságot követelve. A háttér pedig kísértetiesen hasonlít egy amerikai történethez, George Floyd esetéhez. Történ ugyanis, hogy a színes bőrű zenei producer Michel Zecler-t – aki nem volt hajlandó maszkot felvenni, hanem helyette a rendőrökkel vitatkozott – megverték a rend őrei Párizsban. Éppen mint Floydot Amerikában. Igaz ugyan, hogy a francia sértett még kórházba sem került a verést követően, a négy rendőrt viszont előzetes vizsgálat, a tények értékelése előtt letartóztatták és börtönbe zárták.

A tüntetőknek persze ez nem volt elég, hisz felháborodásukban „törvényes keretek között” autókat égettek, törtek-zúztak, ahogy ez már megszokott a véleménynyilvánítás szabadsága okán. Különösen az váltott ki iszonyatos indulatokat az anarchiára hajlamos polgárok körében, hogy megjelent egy rendelet, miszerint a rendőrök arca nem fényképezhető, és a médiában sem jeleníthető meg személyi védelmük érdekében.

Micsoda skandalum! – kiáltják azok, akikről – ideértve a média munkatársainak jó néhány képviselőjét – ha csak egy téves bejegyzés is napvilágot lát a közösségi hálón, máris a bíróságon siránkoznak anonimitásuk megsértése okán. Szóval létezik-e az „ártatlanság vélelme” – vagy már ezt is csak szelektív módon kell értelmeznünk kontinensünkön? Kérdés továbbá, hogy ebben a formában fenntartható-e a csaknem 250 éves joggyakorlat? A probléma nemcsak Franciaországban kívánkozik megvitatásra, hisz Ausztriában az osztrák nemzetbiztonsági hivatal bécsi kirendeltségvezetőjét azért rúgták ki, mert a csecsen származású Kujtim Fejzulai november 2-án Bécsben négy embert ölt meg terrorakciója során. A vezető eltávolításának oka pedig – gyengébb idegzetűek ne is olvassák tovább e sorokat – az volt, hogy a szlovák hatóságok július 23-án jelezték a hágai Interpol-központnak, miszerint K. Fejzulai megpróbált fegyvereket vásárolni Szlovákiában. Nem sikerült, de ettől függetlenül az osztrák elhárítás az Interpoltól és nem a szlovák hatóságoktól kapott információk alapján július­tól szoros megfigyelés alá vonta a csecsen férfit. Októberben azért lazítottak a szoros megfigyelésen, mert egy nagyszabású akciót terveztek végrehajtani, és az élőerőt át kellett csoportosítaniuk. Nyilván a megfigyelt K. Fejzulai ezt érzékelte, és máris indult gyilkolni.

Következmény: az illetékes parancsnok kirúgása, valamint a titkosszolgálat számonkérése, hogy miért nem tudta megelőzni a terrortámadást. Ez is egy újabb példa az ostobaságok egész sorára, a politikusok felelőtlenségére és a jól képzett utcai igazságkeresők újabb támadásaira a rendfenntartók ellen, legyenek azok Ausztriában vagy Franciaországban.

Foglalkozik bárki is érdemben azzal, hogy Európában a rendvédelem mivel is néz szembe nap mint nap? Néhány tény az elmélkedéshez: „Gyújtogatás, gyilkosságok, fiatalkorú bűnbandák összecsapásai, gumiégetés jellemzi a svédországi mindennapokat, miközben a rendőrség alulképzett és elégtelen létszámmal küzd.” „Folyamatosan növekszik a migrációs bűnözés Németországban. 2018-ban 230 gyilkosságot követtek el migránsok, míg a szexuális bűncselekmények száma 3261 volt a teljes, 101 956 az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények között. Külön elborzasztó, hogy 46 336 cselekményt a befogadó német őslakosok sérelmére követték el.” Az idézetek hivatalos svéd és német forrásokból származnak.

A probléma elemzése során már kevésnek bizonyul, hogy a politikusok szándékos vagy alkalmatlanságukból adódó tehetetlenségeként próbáljuk magyarázni az illegális és törvényes keretek között zajló migráció vadhajtásait. Van ugyanis egy joghelyzet, az ártatlanság vélelme, vagyis a bűnösség bizonyításának gyakorlata, mely egyszerűen megbénítja Európa védekezési mechanizmusát, illetve a rendvédelmi erők hatékonyságát. Az 1789-es francia forradalom óta létező törvény – melyről hangsúlyozni kell, hogy civilizált világunkban nagyon is működőképes – nem egyszerűen nehézséget okoz a rend fenntartásában, hanem életszerűtlen az ideérkezők többségének szemében. Ugyanis az erősen központosított politikai gyakorlat világában a „bűnösség vélelme” létezik, amely során a gyanúsítottnak kell bizonyítania az ártatlanságát. Ha nem képes erre, bűnössé nyilváníthatják. Eme gyakorlat nemcsak a szabadelvű jogvédőket háborítja fel elementáris erővel, hanem a jó szándékú, normális polgárokat is megriasztja nálunk, Európában. Ugyanakkor a XXI. században is létező elem olyan országokban, ahonnan az illegális migránsok többsége érkezett és érkezik. Számukra értelmezhetetlen az ártatlanság vélelme, hisz saját világukban pont az ellenkezőjével találkoztak. Mivel valamennyien gondolkodni tudó emberek, nemcsak gyorsan befogadták az európai – számukra kedvező – gyakorlatot, hanem villámgyorsan ki is használják előnyeit mindazok, akik bűnözésre adják fejüket vagy úgymond kultúrájuk védelmében terrorakcióval büntetik a hitetleneket.

Európa pedig nem védekezik e tömeges ármány ellen, hanem engedi, hogy felemésszék biztonságát, élhető világát. Miközben van egy végtelenül egyszerű megoldás. Gyakorlattá kell tenni a kettős mércét. Úgyis sokat emlegetett fogalom, és immáron politikai gyakorlat is korunkban. Többször alkalmazott módszer hazánkkal szemben is, ha nem vagyunk hajlandók behódolni a brüsszeli ostobaságnak vagy éppen nagyon is átgondolt gazemberségnek, mely során az egyes nemzetek identitását akarják lerombolni.

Szóval törvényes kettős mérce szükséges mindazokkal szemben, akik kontinensünkre érkezve nem akarják elfogadni az integrálódás természetes folyamatait és kívánalmait.

Azokkal szemben kell alkalmazni, akik ragaszkodnak vallásuk abszolutizálásához, kultúrájuk és jogrendjük – a saría – elsőbbségéhez és ennek égisze alatt bűnözői útra lépnek. A bűnözés ebben az esetben tág fogalom, mely egyenlővé teszi az utcákon nőket molesztálókat a rablóbandák és terrorhálózatok tagjaival. Mivel kulturális identitásuk gyakorlatát látható módon már rákényszerítették Európa nyugati felére, szembesülniük kell saját korábbi országaik jogrendjének következményeivel is.

Mindazokra tehát, akik a bűn útjára léptek, ne az európai ártatlanság vélelme vonatkozzon, hanem a magukkal hozott „bűnösség vélelme”. Amennyiben még erősebb védelmet akarunk, feltétlen idetartozik – véleményem szerint – a bűnpártolás besorolása a „bűnösség vélelme” kategóriába.

Az integráció elfogadása – azaz alkalmazkodás a befogadó társadalom elvárásaihoz – az egyik lehetőség, és akkor részesülhetnek az ártatlanság vélelmének előjogából. Amennyiben viszont eltántoríthatatlanul folytatják a párhuzamos társadalmak építését, a „bűnösség vélelmével” kell szembenézniük. Eme joghelyzetben a fegyvert vásárolni akaró osztrák csecsent nem megfigyeli a szolgálat, hanem azonnal letartóztatja, még akkor is, ha nem sütötte el a fegyverét. Miként az operatív úton bizonyított terrorgyanú elégséges lenne potenciális elkövetők kivonásához az európai társadalmakból. Sőt még az is életképpé válna, hogy a svédeknek ne kelljen rettegniük a tinédzserbandák zaklatásai miatt, hiszen a rakoncátlan ifjak nevelőintézetekben, felügyelet alatt tanulhatnák a rendet, kezdhetnék elsajátítani új hazájuk társadalmi elvárásait.

Mi pedig, a többség, élvezhetnénk az ártatlanság vélelme biztosította garanciát törvénytisztelő magatartásunk biztosítékaként. Talán az sem lenne zavaró, hogy eme jog­gyakorlatot és törvénykezési logikát az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában jelenítették meg először. Mert nem lehet ellentmondás jogok és kötelességek harmóniájában. Az igazi szabadság ugyanis a törvények betartásának szabadságán alapul. Mert aki nem kívánja alávetni magát a törvényes rendnek, milyen alapon tart igényt a törvények által biztosított védelemre?!

A szerző titkosszolgálati szakértő