Jelképek erdején át

Kedves költőim egyike, Charles Baudelaire használta a címbeli kifejezést a Kapcsolatok című versében. („Jelképek erdején át visz az ember útja, s a vendéget szemük barátként figyeli.”) Baudelaire költői képe régebbről ered, hiszen kultúrájában közismert volt Dante Isteni színjátékának híres erdőszimbóluma („Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam”). Mindkettejüknél – mint minden művészi alkotásban – jelképeken át visz az ember útja.

A művészet mindig jelképekben él. Jelekkel él mindennapi beszédünk, különlegesek a tudomány jelei, amelyeknek egyetlen jelentésük van. A művészet nem jellel él. A művészetben a jel azonnal jelképpé alakul. Kosztolányi Dezső szép versben tanítja meg, hogy a zászló nem bot és vászon, hanem zászló! Karácsony Sándor társaslélektani rendszere bizonyítja: a jelkép jelentése nem esetleges, nem egyetlen, hanem egyetemes. Hamlet és Lear király képében sokan magukra ismerhetnek. (Én vagyok Hamlet, Lear…)

Jelképeinkről, szimbólumainkról szükséges szólni. Lelki értékeink legbecsesebbjei közé tartoznak. Most, amikor nemzeti és sportzászlók, ipari logók, digitális emotikonok jelzik azonosságunkat, s a csillagok színe, száma, a holdsarló formája öldöklő küzdelmeket vált ki, a jelképek napjainkhoz tartoznak. Akárcsak a múltban, amikor élet-halál kérdése volt, hogy az egri várfalon a hódítók kitűzik-e a lófarkas kopját. S amikor ’56-ban egy nemzet akarta a vörös csillag leszedését az ország házáról. A jelkép az ógörög szimbólum, a szün (össze) és ballo (dob) meg a szümballein (összevet, egyesít) igéből képezve két összetartozó rész egységét jelenti. Hasonló ehhez a szintézis szó jelentése a szün plusz thézisz görög szavakból az új kifejezés „összetétel, egyesítés” értelmével.

Provokáló kérdések, nyegle kritikák

Erre gondolhatunk, amikor Makovecz Imre terveinek, alkotásainak pár hete felforrósodó vitáit olvassuk. Itt most nem cél a tervei­nek elemzése, nem most fog eldőlni a feltámadás megtervezett templomának helyszíne s a jogi, egyházi, pártpolitikai állóháború.

Egyetértek Makovecz Pál szavaival:

„Szét kell tudni választani Makovecz Imre építészetét és a magánéletéhez tartozó közéleti tevékenységét. Ő szét tudta választani ezeket, nem jobb- vagy baloldali épületeket épített, hanem olyanokat, amelyek rendkívül sajátos értékrendet képviselnek, és amelyeket egyik politikai oldal sem tekinthet magáénak.”

Makovecz Imre életművét az egész világon ismerik, nagyra becsülik. Művészeti hagyatéka gondozására program született. Értéke egyetemes érték. Szóra sem érdemesek a provokáló kérdések. Ha kell az alkotása, arra a nemzet a pénzt összedobja (szün és ballo: össze és dob), ez is jelkép lesz. Vagy nem lesz. A felelősség nélküli, taktikusan gyáva kötözködésekre válaszolni nem kell. Tán csak egy szó eligazítás kellene a provokátoroknak, amit Makovecz a vörösiszap-katasztrófa áldozatai­nak ingyen tervezett házaihoz betoppanó sunyi banki ügynöknek mondott: – Kifelé!

Az alábbi írás eredete egyszerű – megelégeltem, hogy értelmes, a világszínvonalú építészt kedvelő józan emberek Makovecz jelképeit kifogásolják, hol az érthetőség, hol az egyháziasság nevében. Zavar, hogy nyegle kritikák a kereszténységhez méltatlannak tartják (és megítélik) az építész olyan jelképszintéziseit (emlékezzünk, szün plusz thézisz: egyesítés), melyeket a négyelemis Mari néni, Józsi bácsi is megért.

A támadások persze konkrétan sose bizonyítottak semmit. Tegyünk rendet. Csak jelképekről szólok hát, tanárként, kutatóként, jelképhasználóként.

G. Piazzi, C. F. Gauss, Bolyai János, C. G. Jung, Mircea Eliade, P. Bourdieu, V. J. Propp, Dienes Valéria, H. Boulad, Róheim Géza, Nagy Olga, László Gyula, Daczó Árpád, Bárczi Szaniszló, Mohay Tamás, Tánczos Vilmos, Kós Károly, Lükő Gábor, Lévi-Strauss, Jancsó Miklós, A. Tarkovszkij, Iancu Laura, Péntek János, Bálint Sándor, Karácsony Sándor, Dávid Katalin, B. Allsopp, Rév Ilona, Jankovics Marcell, Keserű Katalin, P. Porthogesi, Molnár István, Falvay Károly, Molnár V. József, Hoppál Mihály, Katona Vilmos jelképelemzéseit ha elolvasnák a tisztelt írástudók, tisztelnék az írást s értenék a jelképet.

Paul Tillich is rámutatott, hogy minden „vallásos nyelv” lényegében szimbolikus. A vallási művészet kétszeresen. Egyrészt – mint művészet – eleve kapcsolódik a transzcendenshez, amely a „láthatatlanról” szimbólumokban beszél. Másrészt, mint említettük, a művészeti nyelv alapvetően különbözik az összes nyelvi jeltől, mivel jelkép, s mivel egyetemes jelentésű.

Nap, hold, csillagok

Ne kerüljük meg a kifogásokat, próbáljunk szembenézni a meg nem nevezett vádakkal is. Mely jelképek volnának problematikusak? A nap? A hold? A csillagok? Az angyal? A bárány? A hal? A felső és alsó világszintek? A számok? Vegyük sorra.

A nap csak az emberábrázolással összevethető ősi szimbólumunk. Az egyiptomi Hórusz, a babiloni Samas, a görög Apollón, a japán Amateraszu, az azték Teszkatlipoka, a kínai Fu-Hszi napisten-ábrázolása ugyanannak a teremtett világnak az ősi jelképe, mint amit a gyerekrajzok is megjelenítenek.

Ezek az előképei a világ világosságának, Krisztusnak.

Jankovics Marcell író, rendező, művelődéstörténész egy hatalmas könyvében (A Nap könyve) számtalan helyen utal a biblia Istenének szoláris természetére – a „legyen világosság” napszimbolikájától a Krisztus kereszthalálakor bekövetkező napfogyatkozásig s az apokalipszisbeli Mária-Anya „Napba öltözött asszony” jelképéig. A nap szakrális jelkép.

Hold. Az évszakváltást jelző napfordulóval együtt tartják számon a holdújévet. A Hold a csillagászatban a Nap váltótársa. A mítoszokban, népmesékben testvérek vagy házastársak, ám mindenhol összetartoznak, mint a teremtett embernél a férfi s a nő. A keleti jin és jang éppúgy az összetartozás jelképe, mint a mindkettőt összefogó kör, az istenjelkép. Ismert a kora középkorból is a „keletelt” templomok építése (a szentély keletre nézzen). Ennek kulcsa a hold és a nap járásának az ismerete, ami a szentség tisztelete is. Holdsarló van Mária, a Boldogasszony lába alatt, s hold látható (a nappal együtt) Erdély, a Székelyföld (s a mostani bíboros érsek) címerében is.

Csillagok szerepelnek az Európai Unió címerében, logójában. Ez Szűz Mária jelképe is. A csillagok közismerten szakrális szimbólumok. Az Ó- és Újszövetségben rendre feltűnnek, Dávid hatágú csillaga és Betlehem nyolc­ágú csillaga átitatta a keresztény liturgiát és a népi kultúrát a hímzésektől, meséktől a kazettás mennyezetekig, énekektől a fafaragásokig. A katolikus oltárképektől a református templomcsúcsokig a templom és a csillag összeforrt.

Angyal, Bárány, Hal

Angyalok. A Feltámadás temploma angyalokkal bélelt. Vajon kinek van az egyházban gondja velük? A tisztán szellemi lény angyalok jelen vannak az egész Bibliában. Ismeretük műveltségi kérdés. Sajnálatos leírni, de a klérus, a papság egy része is elég műveletlen e kérdésben. Tanításaiban is. Tele vannak a hívő fejek gügyögéssel, pufók puttók és közhelyek szintjén – angyalnak agyal ma mindenki mindenkit. Ami teológiailag nevetséges, képtelenség. Viszont a kereszténység igazi hite szerint mindenkinek van saját angyala. Érdekes lenne megkérdezni erről a templomból kijövő híveket. Attól tartok, épp oly rossz lenne a mérleg, mint amikor felekezeti egyetemistákat arról kérdeztem: mi a jelentése e két szónak: „Krisztus” meg „Jézus”. Hagyjuk. Minap az egyik főpap az angyal szó jelentését is küldöttnek mondta, jóllehet hírvivő. Manapság az angyal (jelen)létét többnyire nem hiszik a hívek. Makovecz hitte. Erős angyala van.

A bárány képét rendszerint félreértik. Sokan ünnepi fogásnak nézik (olyan „cuki”). Pedig amikor Keresztelő János „Íme, az Isten báránya!” szavakkal mutatott Jézusra, a kor vallási jelképeit ismerőknek ez sikoltásjellegű felkiáltásként hatott, hiszen a feláldozandó áldozatot látta benne mindkét Juhász Ferenc (egyik a költő, másik a tudós lelkész). Hasonlít egymásra az áldozat jelképe s a feltámadás zászlós báránya, de a személy azonossága mellett más a jelentésük.

A hal, az Ikhthüsz az őskeresztények betűszimbólumaként az Emberfia görög neve (Ieszusz Khrisztosz Theoú Hüiosz Szótér), azaz Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Ezt talán még a kötöszködő vádlók sem tudják szembeállítani a vallás képeivel.

Fotó: Pixabay

Katolicitás, ökumené

Világszintek. Ez a kép is az emberiség ősi lelki „színpadaként” ismert. Ez az ókori és középkori színjátékok, misztériumdrámák tere. Van, ahol szó szerint megjelenítették az „Isten országa” felső, a „tisztítóhely-purgató­rium” középső és a „pokol” alsó színtereit. A katolikus tanítás ma megkülönbözteti a hívő „üdvözültek” helyét (ecclesia triumphans), a még élők „küzdő egyházát” (ecclesia militans) s a már meghalt, tisztítótűzben lévőkét, a „szenvedő egyházat” (ecclesia patiens). A „pokol” vagy a „kárhozat” nyilván nem része a templomi szolgálatnak.

Ez volt Makovecz tervének az egyetlen kezdeti tévedése: az „üdvözültek” és „kárhozottak” víziója, amelyet az építész később maga is elvetett, kijavítva az elnevezést is Feltámadás templomára. Ettől persze az üvegpadlós terv (amely zsenialitásával megnyerte a sevillai világkiállítás csodálóit, majd a tervet megáldó XVI. Benedek pápát is) nem veszti el funkcióját. Az üvegpadló felhívja a lépkedők figyelmét a megholtak (a szenvedő egyház) létére a megtisztulás (purgatórium, s nem a pokol) terével, jelenlétével. Így egyházilag is tökéletes, megújító lelkületű lehet a többszintű templom koncepciója.

A számok a helyükön vannak. A hármas a Szentháromságot és az erényeket jelképezi, a négyes a világ száma (négy évszak, négy égtáj, négy alapelem stb.). Négyen vannak a nagy próféták és az evangélisták is. A három és négy összege (hét), illetve szorzata (tizenkettő) szintén fontos szerepet játszik a keresztény szimbolikában. Nem mellesleg az ­Európai Unió szimbóluma épp az a tizenkét csillag, amely Mária jelképén ragyog.

Katolicitás, egyetemesség. Miközben tanulhatunk a katolikus keresztény voltát soha meg nem tagadó építész ökumenikus szemléletéből (ezt a most épülő két új református temploma, a korábbi baptista, adventista, unitá­rius templom tervei s az izraelita zsinagóga tervei mutatják), eltűnődhetünk, kik s miért kifogásolják világnézetét. Tény, hogy Rudolf Steiner filozófiája iránti lelkesedése, az antropozófia jelentős hatása észrevehető munkásságában. Ám jó lenne észrevenni azt is, hogy életünk nem statikus kőtömb, változik, mint a növény növekedés közben. Makovecz Imrével való számtalan személyes beszélgetésem s vitám során (az antropozófiát erős kritikával szemlélem), különösen a halála előtti összegző időben meggyőződtem mély istenhitéről és különleges katolicitásáról.

Itt álljunk meg, ezt a fogalmat tisztázni kell.

Szent hagyomány és koronaékszer

Katolikusságról – Hamvas Bélát idézve – leírható, hogy evangéliumi kereszténysége az istenhithagyomány legegyetemesebb megnyilvánulása, az ember eredeti, istenemberi méltóságát helyreállító. Ez Európában intézményes vallássá lett, majd a kétségek harcaiban szétszakadt egység darabokra hullott, az egyház több „házzá” bomlott. A katolikusság immár egy (bár legnagyobb) rész lett a történelmi keresztény felekezetek között. De az állandó megújulási kényszer (semper reformanda) a keresztényeket mindig visszavezeti az eredeti katholikosz/egyetemes hit alapjaihoz, Jézus megváltó életáldozatának lényegéhez.

Ahogy korunk nagy gondolkodója, Henri Boulad írja:

„Iréneusz megfogalmazta értelemben: Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen.”

Egy kortárs vallásfilozófus (Orisek Márta) szerint

„amit Hamvas egyetemes hagyománynak nevez, az Bouladnál a katolicitás. Ami Hamvas szerint már inkább csak történelmi vallás, az a katolicizmus. Makovecz is ugyanarra a szent és egyetemes hagyományra érzékeny, mint Hamvas és Boulad. Visszanyúl a Logoszig. Ezért Makovecz jelképei többek a szokásos katolikus jelképeknél. Az érvényes népegyházi szokást is vállalva, a katolicizmuson túl a katolicitást, a Teremtés eredeti szándéka szerinti szent hagyományt is éltetik. Makovecz a keresztény jelképeket eredeti, egyetemes jelentőségük erejébe állítja vissza.”

Röviden: Makovecz műve úgy katolikus, hogy a szó eredeti jelentésében egyetemes.

Koronaékszer. Igen, ez is elhangzott. Makovecz Pál ezzel jellemezte az édesapja tervei közül kiemelkedő templom különlegességét. Nos, ez annyira személyes, hogy csak egy másik személyes, ezúttal zenei asszociá­ció képével érdemes megközelíteni. Hajdanában egy országos népszerűséget szerzett zenekar, az értékek méltó helyére kerülésének vágyával ezt énekelte:

„Valakinek holnap át kell venni a koronaékszert / Mondd, te kit választanál?”

Addig is, előttünk áll a jelképek erdeje. Ezen át visz az ember útja…

A szerző egyetemi docens, művelődéskutató