Kereszt, csipetnyi csillaggal

Néhány észrevétel a katolikus történelemtankönyvről.

Child hands are on folded in prayer on a Holy Bible. Concept for faith, spirituality and religion. Fotó: Evtstratenko Yuliya Forrás: 123RF

Ősztől katolikus szemléletű történelem- és irodalomtankönyveket is választhatnak az iskolák. Egyelőre a 9. és 10. évfolyam számára, középiskolásoknak készültek el a könyvek a Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója gondozásában, illeszkedve az új Nemzeti Alaptantervhez.

Erre a hírre hamar érkezett egy újságírói válasz, Borbás Barna tollából.

Mivel részt vállaltam az állami történelemtankönyvek átdolgozásában és a róluk lefolytatott vitában, ezért nem közömbös számomra ez a hír, főleg a Válasz Online értékítélete fényében: „Az egyházi történelemtankönyvek jobbak, »tudományosabbak«, mint az államiak. Különösen olyan szenzitív témában, mint a magyar őstörténet.” Nem tudok róla, hogy Borbás Barna akár gyakorló pedagógus, akár kutató történész lenne, ezért a fentieket publicisztikai véleményként veszem tudomásul. Nekem is szentel figyelmet, amikor hősiesen felfedezi, hogy a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója vagyok, és az állami tankönyvekben több teret kap László Gyula „kettős honfoglalás” elmélete, mint a katolikusban. Bár az elmélet mellett érvelő tanulmányom írásakor, 2015-ben még akadémiai kutatócsoportban dolgoztam, de úgy látom, ez a körülmény nem érdemesíttetett említésre.

Oknyomozó újságírótól azért többet vártam volna, ugyanis Borbás nem csapott le egy magas labdát. Azt ugyan észrevette, hogy Szent István királlyá koronázásának helyét Esztergom helyett Székesfehérvárban állapítom meg, de azt már nem, hogy én Székesfehérvárott is dolgozom, így nyilván hazabeszélek. (Ami nem lenne helytálló, mert ezt a nézetemet szintén szaktanulmánnyal alapoztam meg 2019-ben. Egyébként az általa idézett Thoroczkay Gábor érveit olvastam, azok nem győztek meg, de a szakmai vitának nem itt van a helye.)

Van némi hírértéke annak, hogy egy ellenzéki hírportál számára tetszetősebb a 9. osztályos katolikus történelemtankönyv, mint az állami kettő. Érdemes belelapozni és összehasonlítani!

Magam csak néhány megjegyzésre szorítkozom. Általánosságban annyit bocsátok előre, hogy egy jórészt katolikus országban természetes, ha a katolikus szellemiség markánsan meg akar jelenni az oktatásban, akár tankönyvvel, hiszen a katolikus egyház közoktatási feladatokat is ellát hazánkban (több iskolájuk az élvonalban van). Mindez annyira kézenfekvő, hogy nem értem, miért kellett a rendszerváltás óta harmincegy évet várni erre: a balliberális kormányok idején nagy szükség lett volna egy katolikus szellemiségű tankönyvcsaládra!

De – pont most – a tankönyv megérkezett. Alkotói köszönetet mondanak Maróth Miklós akadémikusnak is, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökének. Szakmai lektora a Maróth Miklóshoz közel álló Szovák Kornél filológus professzor, az őstörténeti rész kidolgozásában Szenthe Gergely régész-muzeológus segített.

Ha már megszólíttattam, illetékességi körömön belül maradva a korai magyar múlt fejezeteibe lapozok bele.

Akad némi következetlenség. „Árpád-házi királyaink Árpád fejedelem leszármazottai. Négy évszázadon át uralkodtak, egészen a dinasztia 1301-ben bekövetkezett kihalásáig.” (109. oldal.) Az első magyar uralkodó valójában Álmos volt, ahogy a tankönyv is megengedi (112. oldal). Ehhez a 135. oldal fogalmazása sem illeszkedik, mert az Árpád-ház nem 895–1301 között állt a magyarság élén, hanem apja, Álmos révén a IX. század közepétől kezdve.

Találtam egy kínos tévesztést. A 110. oldalon Raskó István régészként van feltüntetve, holott ő orvos-biológus. Nem ezen áll vagy bukik a lecke megtanulása, de tiszteletlenségnek tartom az őstörténeti genetikával is foglalkozó Raskó professzorral szemben, hogy sem a szerzők, sem a szakértők nem vették a fáradságot a pontos tájékozódásra. Az Országos Doktori Tanács adatlapja például segített volna.

Visszatérve a régi idők szereplőihez: túlzás azt állítani, hogy Géza nagyfejedelemnek riválisa lett volna az erdélyi gyula, akinek lányát, Saroltot vette nőül (116. oldal). Nincs adat arról, hogy a gyula főméltóság birtokosa főhatalomra tört volna.

A 127. oldalon egy jó törekvés bicsaklott meg. Ismeretes, hogy 1848-ban Székesfehérvárott megtalálták III. Béla király csontvázát, amelynek kapcsán nemrég felmerült, hogy az Könyves Kálmán királyé lehetett. A tankönyv vitára bocsátja a kérdést. Az érvek ütköztetése izgalmas feladat a diákok számára, az viszont gond, hogy elhallgatja az orvostudományi és a genetikai eredményeket, történeti és régészeti vetületre szűkítve le ezt az összetett problémát. (Jelzem, hogy a diákok elé nem tárt tudományágak az eredeti III. Béla-azonosítást gyámolítják…)

A „kalandozások” taglalása (113–114. oldal) az iméntinél is nagyobb aggályt keltett bennem. Hagyján, hogy ez a kifejezés kritika nélkül áll a főszövegben, mert utóbb árnyalt, vitatkozó véleményeket olvashatnak a tanulók. Maga a „Forráselemzés” szó itt megtévesztő, mert csak egy idézet való forrásból (Bölcs Leó bizánci császáré), a többi feldolgozásokból származik. Már elhunyt (Györffy György, Kristó Gyula, Király Péter) tudósok és kortárs kutatók (Mezey Barna, Gáll Erwin), méltán elismert szakembereinek értékes gondolatai közé disszonáns hang vegyül: a tankönyv alkotói egy kommunista ideológus-történésznek, Molnár Eriknek is helyet adtak, akit ma már csak elrettentő példa gyanánt idézünk. Ez a nagyvonalúság nem illette meg a katolikus Hóman Bálintot, holott az ő tudósi életműve tartós értékeket hordoz és a X. század magyarjairól is tudott sokszínű, kritikus ítéletet mondani.

Idézzünk tőle most!

„Zsákmányért, zsoldért, barátságért szívesen szálltak harcba s ha valaki kihívta haragjukat, kíméletlenül támadtak népére, tartományára. […] Harci kedv és harckészség tekintetében semmi esetre sem maradtak a németek, franciák és olaszok mögött, kik a frank-római császári hatalom romjain épp ezidőben ugyancsak kemény és kíméletlenül pusztító harcokat vívtak, nem ugyan idegenekkel, hanem saját hazájukban maguk fajtájabeliekkel, hercegek, grófok és főpapok egymással és valamennyien királyukkal. Mint ezek végeszakadatlan vérbosszú-harcaiban, birtokért, hatalomért vívott véres küzdelmeiben, a magyar kalandozásokban is fontos szempont és indítóok volt a zsákmányszerzés, vagyongyarapítás vágya, amivel együtt a véres harcokban természetszerűen ébredtek fel az oktalan pusztítás, rombolás, gyujtogatás, kegyetlenkedés féktelen ösztönei. Mégis tévedés volna akár a frank birodalom nagyjai közt folyó belső harcok, akár a magyar kalandozások legfőbb vagy éppen egyedüli okát és célját ezekben az alantas ösztönökben s a puszta kaland- és harcvágyban keresni. A harci kedv sohasem feledtette a magyarokkal a politikai érdekeket és nem irtotta ki belőlük a békére való komoly hajlandóságot.”

A vulgármarxista Molnár Erik: igen – a konzervatív-katolikus Hóman Bálint: nem. Hogyan harmonizál ez a szelekció a bevezető gondolatok rokonszenves szellemiségével? „A tankönyv a katolikus egyház kiadványa, amely azonban azzal a szemlélettel készült, hogy mind az egyházi, mind bármely világi iskola diákjai és tanárai szívesen forgassak. A tankönyv megalkotásánál világos értékrend bemutatására törekedtünk. Sokszor a keresztény értékrend szemszögéből is elmagyarázunk összefüggéseket.”

A választ adja meg az olvasó.

A szerző történész

(Borítókép: Illusztráció. Forrás: 123RF)