időjárás 15°C Vendel 2021. October 20.
logo

Az európai dzsihadizmus rémálma

Speidl Bianka
2021.05.04. 08:00
Az európai dzsihadizmus rémálma

A legutóbbi franciaországi terrortámadást követően nyugalmazott és aktív katonatisztek egy csoportja nyílt levelet fogalmazott meg, amely az egyre inkább elszabaduló iszlamista erőszak miatt megkérdőjelezi a vezetők alkalmasságát és az eddigi terrorizmusellenes intézkedések hatékonyságát. A levelet eddig 23 ezren írták alá. A kiáltvány szerint a veszély napról napra nő, a francia értékeket tagadó szélsőségesek és a mögéjük a rasszizmusellenesség és különféle szabadságjogok jelszavaival felsorakozó csoportok és szervezetek bomlasztó tevékenysége az országban háborús helyzetet okoz. François Lecointre vezérkari főnök a levél megfogalmazóinak felelősségre vonását helyezte kilátásba.

A társadalom megosztottságát jól érzékelteti, hogy a Harris Interactive franciaországi közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 58 százaléka egyetért a nyílt levélben megfogalmazott állításokkal, majdnem minden második ember (49 százalék) úgy véli, hogy a hadseregnek be kellene avatkoznia a rend biztosítása érdekében, 84 százalékuk úgy véli, hogy az erőszak napról napra növekszik, és 73 százalék szerint az ország szétesőben van.

Amint azt a francia médiában Jamal G.-nek nevezett legutóbbi elkövető esete is példázza, az iszlamista támadások egyre kiszámíthatatlanabb és változatosabb formát öltenek, ám két tényező mindenképpen meghatározó a jelenlegi, egyre inkább kontrollálhatatlannak tűnő helyzet kialakulásában. Az egyik az iszlamofóbia dogmája, a másik pedig a migráció potenciálisan romboló hatása a kivándorló szellemi és lelki állapotára, ami egyre nyilvánvalóbbá válik a magányos elkövetők szélsőséges brutalitása nyomán.

Jean Castex miniszterelnök szerint az elmúlt fél év terrorcselekményeit elszigetelt, a hírszerző szolgálatok előtt ismeretlen egyének hajtották végre, akiknek radikalizálódása nem volt egyértelműen köthető terrorista hálózatokhoz. Motivációjukban a közös pont, amely összeköti a támadásokat, a vallás védelme a vélt vagy valós támadásokkal szemben. Jóllehet dzsihadista szervezetekkel való kapcsolat árnyéka – a Samuel Patyt meggyilkoló csecsen Abdullah Anzorov kivételével – nem vetül az elkövetőkre, tettük mégsem jellemezhető elszigeteltnek. Gilles Kepel francia iszlámszakértő idén megjelent A próféta és a pandémia című könyvében napjaink iszlamista terrorizmusának „atmoszférikus” jellegére hívja fel a figyelmet. Az általa kreált kifejezéssel azt kívánja érzékeltetni, hogy a globális politika színterén elhangzó kijelentések és szimbolikus jelentőségű cselekmények miként motiválják az egyénileg elkövetett dzsihadista cselekményeket és a diaszpórában élő közösségek közötti véres összecsapásokat.

Kepel szerint a hálózatok korában, egy átpolitizált légkörben élünk, amelyben a felbujtók, politikusok vagy más tekintélyként számon tartott személyek bár nyíltan nem uszítanak erőszakra, de a nyugati kultúrát, társadalmi berendezkedést ellenségesként ábrázoló, a muszlim világ gyarmatosítását a jelennel párhuzamba állító kijelentéseikkel, valamint szimbolikus cselekedeteikkel – mint például keresztény műemlékként is számon tartott épületek kizárólagosan muszlim imahellyé alakítása – inspirálják az erőszakos dzsihadista cselekményeket. Az így gerjesztett pandémiaszerű dzsihadizmus a kormányok és a hírszerző szolgálatok rémálma, egy olyan korszak terméke, amelyben határok nem léteznek, és ahol a közösségi média a gyűlöletbeszéd kihangosítója.

Az iszlamofób címkét napjainkban egyre gyakrabban használják arra, hogy szélsőségesnek nyilvánítsanak vagy kriminalizáljanak minden olyan csoportot vagy személyt, aki muszlim egyénekkel vagy közösségekkel szemben kritikát fogalmaz meg, támogatja korlátozásukat vagy ellenőrzésüket; még akkor is, ha ezek bizonyíthatóan veszélyes eszméket vallanak. Ennek eredményeként az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatos megállapításokat cenzúrázzák mind a közbeszédben, mind pedig a szakértői vélemények megfogalmazásában, ami a szélsőséges iszlamisták komfortzónáját tágítja.

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni 2015-ös támadást követően Manuel Valls akkori francia miniszterelnök nem volt hajlandó az iszlamofóbia kifejezést használni a muszlimellenes megnyilvánulások jellemzésére, mert szerinte ezt a radikális iszlamizmus támogatói gyakran fegyverként használják a kritikusok elhallgattatására. Franciaországgal kapcsolatban a 2020-as merénylethullám nyomán bevezetett ellenőrző és korlátozó intézkedések miatt számos muszlim ország vezetője az iszlamofóbia vádját kezdte hangoztatni.

A külső okok mellett azonban egyre több figyelmet kapnak azok a belső körülmények, amelyek Franciaországot az európai dzsihadizmus laboratóriumává tették. Hakim El Karoui és Benjamin Hodayé szintén 2021-ben publikálta A dzsihád harcosai – Egy generáció portréja című könyvét, amely statisztikák alapján elemzi a folyamatokat. A szerzők szerint Franciaországban a dzsihadisták többsége bevándorló hátterű, külvárosi fiatalok közül kerül ki, akik egzisztenciális bizonytalanságban élnek és a többségi társadalom normáit veszélyforrásként érzékelik.

Ez a profil megközelítően négyszázezer emberre jellemző Franciaországban. Közülük tízezerre tehető azoknak a száma, akiket a hatóságok militáns dzsihadistaként tartanak számon, tehát a társadalmi helyzet nem determinál, de mindenképpen kockázati tényezőt jelent. Az elkövetők utólagos beazonosítása során azonban az esetek kilencven százalékában kiderült, hogy a radikalizálódás kezdete egy traumához volt köthető, amely szakítást jelentett múltjukkal. A kutatók szerint az elkövetők felénél a tettleges radikalizmust megelőzi egy rövid passzív időszak, amelynek során a Muszlim Testvériség vagy valamely szalafita irányzat ideológiáját követik. A militáns dzsihadisták száma tíz év alatt megtízszereződött egyrészt a közel-keleti háborúk, másrészt a köztörvényes bűntett miatt elítéltek körében tapasztalható, börtönben végbemenő radikalizálódás hatására.

Ezt a következtetést ki kell egészítenünk a migrációs tényezővel, hiszen az elmúlt időszak magányos elkövetőinek mindegyike első generációs bevándorló, akkor is, ha még gyermekként érkezett Franciaországba. A migráció egészségügyi hatásaival kapcsolatban a WHO 2018-ban tett közzé egy tanulmányt, amely kiemeli, hogy a mentális egészségügyi problémák kockázati tényezői a migrációs folyamat minden szakaszában és a befogadó országban való letelepedés során jelentkezhetnek. A rossz társadalmi-gazdasági körülmények, mint például a munkanélküliség vagy az elszigeteltség kiemelt kockázati tényezők.

Jamal Gorchene (Kurshan) rambouillet-i elkövető esetében a fenti megállapítások mindegyike helytálló. A férfi 2009-ben érkezett Tunéziából, ugyanabból a városból, ahonnan M. Lahouaiej Bouhlel, a 2016-os nizzai merénylő. Gorchene 2020 decemberében kapott állandó tartózkodási engedélyt. Az elmúlt tíz évben teherautó-sofőrként dolgozott, és csupán egyszer látogatott haza. A terrorcselekmény napján felhívta az édesanyját, és közölte vele, hogy április 25-én visszatér Tunéziá­ba, mert Franciaországban depressziós. A férfi vallásos volt, 2019-ig nem osztott meg radikális tartalmakat, érdeklődése elsősorban az arab politikára irányult, bár 2017-től kezdve egyre inkább foglalkoztatták az összeesküvés-elméletek. Az egyre határozottabban szalafita irányultságú posztok 2019-ben kezdődtek. Mentális állapotáról további részletek derültek ki, amikor a telefonján pedofil és transznemű fotókat találtak. Gorchene tehát csak ezen, utóbb kiderült orientációja miatt kerülhetett volna a rendőrség látóterébe, ám profilja alapján nem lehetett volna militáns dzsihadistaként definiálni.

A rambouillet-i rendőrőrs elleni támadás óta a migráció kérdése ismét a politikai viták középpontjába került. Macron elnök tanácsadói és politikai szövetségesei közül egyre többen hangsúlyozzák migrációs politikájának hiányosságait, s erősödik azoknak a hangja, akik közvetlen kapcsolatot látnak a terrorizmus és a bevándorlás között. A radikalizálódott bevándorlók egy részét a migrációval kapcsolatos elvárások kudarca, a frusztráció, a düh és az agresszióra buzdító dzsihadista ideológia terrorcselekményekre sarkallja, melynek célpontjait ma már jellemzően Európában keresik.

A mentális zavar az erőszakba torkolló radikalizálódás egyértelmű kockázati tényezője, amely az elmúlt évek migrációs hátterű terroristái esetében meghatározónak bizonyult, s amelyet a Covid–19 miatti izoláltság és az internetes tartalmakra utaltság tovább súlyosbíthat.

A szerző Közel-Kelet- és migrációs szakértő, Századvég Alapítvány

Borítókép forrása: MTI/EPA