Az európai dzsihadizmus rémálma

Az elmúlt évek migrációs hátterű terroristái esetében meghatározónak bizonyult a mentális zavar.

Hebron, 2019. november 13. Palesztin tüntetõ követ hajít az izraeli katonák felé a ciszjordániai Hebronban 2019. november 13-án, miután két nappal korábban izraeli katonák lelõttek egy 22 éves palesztin tüntetõt, Omar Badavit egy összecsapás közben. Az izraeli hadsereg szóvivõje szerint eddig Gázából mintegy kétszázötven rakétával támadták Izrael területét, miután elõzõ nap az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád egyik gázai vezetõjét, Bahá Abu al-Atát. MTI/EPA Fotó: Abed al-Haslamun

Kepel szerint a hálózatok korában, egy átpolitizált légkörben élünk, amelyben a felbujtók, politikusok vagy más tekintélyként számon tartott személyek bár nyíltan nem uszítanak erőszakra, de a nyugati kultúrát, társadalmi berendezkedést ellenségesként ábrázoló, a muszlim világ gyarmatosítását a jelennel párhuzamba állító kijelentéseikkel, valamint szimbolikus cselekedeteikkel – mint például keresztény műemlékként is számon tartott épületek kizárólagosan muszlim imahellyé alakítása – inspirálják az erőszakos dzsihadista cselekményeket. Az így gerjesztett pandémiaszerű dzsihadizmus a kormányok és a hírszerző szolgálatok rémálma, egy olyan korszak terméke, amelyben határok nem léteznek, és ahol a közösségi média a gyűlöletbeszéd kihangosítója.

Az iszlamofób címkét napjainkban egyre gyakrabban használják arra, hogy szélsőségesnek nyilvánítsanak vagy kriminalizáljanak minden olyan csoportot vagy személyt, aki muszlim egyénekkel vagy közösségekkel szemben kritikát fogalmaz meg, támogatja korlátozásukat vagy ellenőrzésüket; még akkor is, ha ezek bizonyíthatóan veszélyes eszméket vallanak. Ennek eredményeként az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatos megállapításokat cenzúrázzák mind a közbeszédben, mind pedig a szakértői vélemények megfogalmazásában, ami a szélsőséges iszlamisták komfortzónáját tágítja.

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni 2015-ös támadást követően Manuel Valls akkori francia miniszterelnök nem volt hajlandó az iszlamofóbia kifejezést használni a muszlimellenes megnyilvánulások jellemzésére, mert szerinte ezt a radikális iszlamizmus támogatói gyakran fegyverként használják a kritikusok elhallgattatására. Franciaországgal kapcsolatban a 2020-as merénylethullám nyomán bevezetett ellenőrző és korlátozó intézkedések miatt számos muszlim ország vezetője az iszlamofóbia vádját kezdte hangoztatni.

A külső okok mellett azonban egyre több figyelmet kapnak azok a belső körülmények, amelyek Franciaországot az európai dzsihadizmus laboratóriumává tették. Hakim El Karoui és Benjamin Hodayé szintén 2021-ben publikálta A dzsihád harcosai – Egy generáció portréja című könyvét, amely statisztikák alapján elemzi a folyamatokat. A szerzők szerint Franciaországban a dzsihadisták többsége bevándorló hátterű, külvárosi fiatalok közül kerül ki, akik egzisztenciális bizonytalanságban élnek és a többségi társadalom normáit veszélyforrásként érzékelik.

Ez a profil megközelítően négyszázezer emberre jellemző Franciaországban. Közülük tízezerre tehető azoknak a száma, akiket a hatóságok militáns dzsihadistaként tartanak számon, tehát a társadalmi helyzet nem determinál, de mindenképpen kockázati tényezőt jelent. Az elkövetők utólagos beazonosítása során azonban az esetek kilencven százalékában kiderült, hogy a radikalizálódás kezdete egy traumához volt köthető, amely szakítást jelentett múltjukkal. A kutatók szerint az elkövetők felénél a tettleges radikalizmust megelőzi egy rövid passzív időszak, amelynek során a Muszlim Testvériség vagy valamely szalafita irányzat ideológiáját követik. A militáns dzsihadisták száma tíz év alatt megtízszereződött egyrészt a közel-keleti háborúk, másrészt a köztörvényes bűntett miatt elítéltek körében tapasztalható, börtönben végbemenő radikalizálódás hatására.

Ezt a következtetést ki kell egészítenünk a migrációs tényezővel, hiszen az elmúlt időszak magányos elkövetőinek mindegyike első generációs bevándorló, akkor is, ha még gyermekként érkezett Franciaországba. A migráció egészségügyi hatásaival kapcsolatban a WHO 2018-ban tett közzé egy tanulmányt, amely kiemeli, hogy a mentális egészségügyi problémák kockázati tényezői a migrációs folyamat minden szakaszában és a befogadó országban való letelepedés során jelentkezhetnek. A rossz társadalmi-gazdasági körülmények, mint például a munkanélküliség vagy az elszigeteltség kiemelt kockázati tényezők.

Jamal Gorchene (Kurshan) rambouillet-i elkövető esetében a fenti megállapítások mindegyike helytálló. A férfi 2009-ben érkezett Tunéziából, ugyanabból a városból, ahonnan M. Lahouaiej Bouhlel, a 2016-os nizzai merénylő. Gorchene 2020 decemberében kapott állandó tartózkodási engedélyt. Az elmúlt tíz évben teherautó-sofőrként dolgozott, és csupán egyszer látogatott haza. A terrorcselekmény napján felhívta az édesanyját, és közölte vele, hogy április 25-én visszatér Tunéziá­ba, mert Franciaországban depressziós. A férfi vallásos volt, 2019-ig nem osztott meg radikális tartalmakat, érdeklődése elsősorban az arab politikára irányult, bár 2017-től kezdve egyre inkább foglalkoztatták az összeesküvés-elméletek. Az egyre határozottabban szalafita irányultságú posztok 2019-ben kezdődtek. Mentális állapotáról további részletek derültek ki, amikor a telefonján pedofil és transznemű fotókat találtak. Gorchene tehát csak ezen, utóbb kiderült orientációja miatt kerülhetett volna a rendőrség látóterébe, ám profilja alapján nem lehetett volna militáns dzsihadistaként definiálni.

A rambouillet-i rendőrőrs elleni támadás óta a migráció kérdése ismét a politikai viták középpontjába került. Macron elnök tanácsadói és politikai szövetségesei közül egyre többen hangsúlyozzák migrációs politikájának hiányosságait, s erősödik azoknak a hangja, akik közvetlen kapcsolatot látnak a terrorizmus és a bevándorlás között. A radikalizálódott bevándorlók egy részét a migrációval kapcsolatos elvárások kudarca, a frusztráció, a düh és az agresszióra buzdító dzsihadista ideológia terrorcselekményekre sarkallja, melynek célpontjait ma már jellemzően Európában keresik.

A mentális zavar az erőszakba torkolló radikalizálódás egyértelmű kockázati tényezője, amely az elmúlt évek migrációs hátterű terroristái esetében meghatározónak bizonyult, s amelyet a Covid–19 miatti izoláltság és az internetes tartalmakra utaltság tovább súlyosbíthat.

A szerző Közel-Kelet- és migrációs szakértő, Századvég Alapítvány

Borítókép forrása: MTI/EPA