Sosem tett értünk semmit a „fejlett” Nyugat

Európa ma már sokkal inkább mi vagyunk, mint ők, legbelül pedig mélységesen szégyellik magukat ezért, de ezt nyíltan nem merik beismerni.

Brüsszel, 2021. április 26. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszél az Európai Parlament plenáris ülésének elsõ napján az EP brüsszeli üléstermében a koronavírus-járvány idején, 2021. április 26-án. MTI/EPA/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ma, amikor az úgynevezett „fejlett” Nyugat a lehető legnemtelenebb és legaljasabb módszerekkel folyamatos támadás alatt tartja hazánkat, talán érdemes történelmi tények figyelembevételével górcső alá venni a korábbi eseményeket, különös tekintettel az elmúlt közel fél évezredre. Avagy feltehetjük a kérdést: mit tettek ők értünk akkor, amikor igazán szükségünk lett volna rájuk? A választ sokan elintézhetik azzal, hogy semmit, de a helyzet ennél talán megérdemel egy bővebb, részletesebb visszatekintést.

Kezdhetnénk akár az 1664-es botrányos vasvári békével, amivel a Habsburgok és a törökök igen jól jártak, a magyarok azonban kimondottan rosszul. Vagy 1848–49-cel. A magyar nép forradalma és az annak vívmányai megvédése érdekében kezdődött szabadságharc győzött volna akkor, ha a Habsburg Birodalom nem kap katonai segítséget a cári Oroszországtól. De megkapta, így végül két akkori nagyhatalom összesen közel négyszázezres hadereje kellett ahhoz, hogy térdre kényszerítsék a saját lábukra állni kívánó magyarokat. Eközben pedig, bár szavakban élveztük a Nyugat szimpátiáját, onnan semmiféle segítségre nem számíthattunk, a franciák és a britek ölbe tett kézzel nézték végig szabadságharcunk vérbe fojtását és az azt követő borzalmas megtorlást is.

A nemzetünkre mért következő csapás már közvetlenül „nyugati barátainktól” érkezett. Bár hazánk az első világégés után valóban a vesztes oldalra került – más kérdés, hogy pont a Habsburgoktól való megmaradt függőség után rángattak bele minket egy olyan háborúba, amelyhez semmiféle érdekünk nem fűződött –, rajtunk kívül egyetlen más országgal sem bántak el ily kegyetlenül.

Miközben rólunk lenyesték területünk kétharmadát, sanyarú kisebbségi sorsra kényszerítve magyarok millióit, addig több más, szintén háborús vesztes állam messze nem kellett, hogy elszenvedjen ilyetén jogfosztást, megaláztatást. Erre a legjobb példa Ausztria, amely egészen abszurd módon még részesült is a történelmi Magyarország területéből.

Ezután következett az újabb, immár a második világháború, ahol ismét a vesztes oldalra sodort minket a történelem vihara, de ez akkor még önmagában nem jelentett volna akkora katasztrófát, ha a Nyugat – immár sokadszor – nem mond le rólunk, és nem lök a vérszomjas és kegyetlen bolsevik világbirodalom, a Szovjetunió karmai közé, pedig eredetileg Ausztriához és Jugoszláviához hasonlóan hazánk is ötven százalékban nyugati befolyási övezet kellett volna, hogy legyen, amiről 1944. október 9-én késő este, Moszkvában Winston Churchill és Joszif Sztálin megegyezett. Ez volt a hírhedt papírfecni-paktum, amit aztán Sztálin már másnap felrúgott. Jaltában hazánk sorsa már befejezett múlt idő volt.

Churchill és Sztálin már Jalta előtt döntött hazánk sorsáról
Fotó: Flickr.com

Nem törődtek azonban a mi sorsunkkal 1956-ban sem. Mindössze tizenegy év telt el Európa háború utáni újrafelosztása után, de a hősiességét, elszánt szabadságvágyát ismét az egész világ színe előtt bebizonyító magyar nép megint csak és kizárólag a szavak szintjén számíthatott a nyugati világ jóindulatára, megmentésünk vagy megsegítésünk érdekében nemhogy katonailag, de a diplomácia szintjén is alig mozdították kisujjukat. Az ENSZ vérszegény tiltakozása Moszkvában persze süket fülekre talált, a kommunista medve szabad kezet kapott.

A több száz embert kivégeztető, ezreket bebörtönző, emberek millióinak életét ismét megnyomorító Kádár-rezsim nyugati elismeréséhez persze már egy kis könnyítés, egy részleges amnesztia is bőven elégnek bizonyult. Talán az ezt követő évtizedek bizonyították a legjobban, hogy Nyugat-Európát, az úgynevezett demokratikus és fejlett nyugati világot semmilyen szinten nem érdekli Magyarország, a magyarság sorsa.

Ezt követően az 1988 és 1990 közötti időszakban Magyarország ismét bizonyította, mennyire hű a nyugati eszmevilághoz, legfőképpen akkor, amikor a keményvonalas keletnémet kommunista rezsim elől menekülő németeket átengedte a határon, ellenszolgáltatást nem várva segített a német egység létrejöttében, lényegében abban, hogy az újra egységes Németország Európa vezető gazdasági ereje, motorja legyen. Ám az ezután következő évtizedekben a nyugatiak kizárólag úgy tekintettek Magyarországra, mint olyan területre, ahol olcsó a munkaerő és szabad a piac, ezáltal a nyugati cégóriások leányvállalataik révén idetelepülve hatalmas profitra tehettek szert, e célból pedig mindig olyan kormányokat támogattak, amelyek az ő érdekeiket a legmesszebbmenőkig elfogadták, sőt képviselték a dolgozó magyarok millióival szemben is.

Kádárt és kommunista rendszerét hamar elfogadta a Nyugat
Fotó: Fortepan – Adományozó: Székely Tamás

Ennek az eredménye volt az is, hogy amikor az MSZP–SZDSZ-kormány, Gyurcsány Ferenccel az élen rárontott a nemzetére, rendőrrohamot, lovasrohamot, vízágyúkat vezényelve, gumilövedékeket szórva a hazug és népnyúzó kormány politikája ellen tiltakozókra, Nyugaton ismét nem tettek semmit, nem emelték fel a szavukat a nyilvánvaló jogtiprásokkal szemben.

Még egy kötelezettségszegési vagy jogállamisági eljárást sem indítottak a szemkilövetők ellen.

2010 óta viszont immár több választási ciklus óta olyan kormánya van Magyarországnak, amely a külföldi – vagyis idegen – érdekekkel szemben a saját polgárai érdekét képviseli, azt tartja szem előtt. Ebben az azóta eltelt immár több mint egy évtizedes időszakban Magyarország végre talpra állt, minden értelemben függetlenné vált, gyakorlatilag megfordult a saját tengelye körül, és nem egy kiszolgáltatott, hanem egy erős és határozott nemzet benyomását kelti, amelyet nem lehet IMF-pénzekkel, megszorítások követelésével, egyéb pénzügyi sanyargatásokkal sakkban tartani. A magyar ember dolgozik, és évről évre magasabb és magasabb bérért teszi ezt, a kivándorlást felváltotta a hazatelepülés, legalábbis egyre többen és többen teszik meg ezt.

A 2006-os gyurcsányi terrornak sem lett semmi következménye a Nyugat részéről. (A képen megsérült emberek Budapesten, az Astoriánál, 2006. október 24-én)
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Közben pedig Magyarország határozott rendészeti politikájával nemcsak saját határain belül teremtett egyre nagyobb biztonságot, de Nyugat-Európát is sokadszor védte meg a keletről érkező erőszakos hordák tömegeitől. És mit kapunk ezért megint cserébe onnan? Rágalmakat, szidalmakat, lejárató kampányok sorozatát és gyűlöletet minden mennyiségben.

Mert mi, amennyire csak lehetőségeink engedik, megvédjük a hagyományos, keresztény európai értékeket, nem dobjuk oda gyermekeinket mindenféle kétes szexuális beállítottsággal bíró szervezeteknek, egyszóval nem térdelünk le a mai, már egyáltalán nem fejlett Nyugat mindenféle primitív mozgalma előtt.

Európa ma már sokkal inkább mi vagyunk, mint ők, ez pedig fáj nekik, és ott legbelül mélységesen szégyellik magukat ezért, de ezt nyíltan nem merik beismerni. Ez az igazság, minden más pedig csak porhintés.

(A borítóképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszél az Európai Parlament plenáris ülésének első napján az EP brüsszeli üléstermében a koronavírus-járvány idején, 2021. április 26-án. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)