A csicska mentalitású baloldalt horogütésként érte a pénzügyminiszter legutóbbi bejelentése, amely szerint a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest rekordmértékben, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). Vagyis az ország gazdaságilag tovább erősödik, tehát sikeres. Az efféle sikertől pedig, mint ördög a tömjénfüsttől, úgy irtóznak a csicskák – e jelzővel a börtönszlengben a megalázkodott, mások kiszolgálására kényszerített rabtársakat bélyegzik meg.
Márpedig a szivárványkoalíció balfékei mindahányan a becsicskulás vermébe csúsztatták magukat. A gödör alján egymást tapossák, miközben valamennyien a nagy ravaszdi, Gyurcsány csicskásai. Ám ő maga is csicska. A nejével együtt Brüsszel háztartási alkalmazottja. A kilóra megvett brüsszeli bürokraták viszont a globális hatalmi elit csicskásai. Az ideológiai kényszerzubbony szabásmintáit ennek az elitnek az érdekei, ízlése szerint alakítják. Ezt a szellemi kényszerzubbonyt próbálják ráhúzni Kelet-Közép-Európa ez ellen kapálózó országaira. A szürreális csicskagúla tetején pedig az Ady-féle aranyon ott ül a disznófejű Nagyúr. Vagyis a mindenható pénz.
Nálunk a becsicskulásnak szégyenteljes történelmi hagyományai vannak. A ma az idősek otthonában élő egykori MSZP-s pártvezér a hírhedt jelmondatában foglalta össze ennek a lényegét: Merjünk kicsik lenni! Szerencsére ez már a múlt. Nagyok persze nem vagyunk, ám éledezik az egészséges nemzeti öntudat. Ettől a megfoghatatlan pozitív érzéstől kicsit felszabadultabbak lehetünk, jobban esik széttekinteni valamelyik szép hazai tájon vagy látni, ahogy a külföldi turisták lelkendezve fényképezik a kivilágított budai Várat. Büszkébbek vagyunk az olimpiai érmeinkre és például az augusztus 20-i nagyszabású ünnepi tűzijátékra. A pirotechnikusok az égre a többi között színes krizantémokat formáló petárdákat lőttek fel. A krizantém a keleti kultúrákban a remény, a vidámság szimbóluma. Mostanság a legfőbb reményünk a pandémia várható újabb támadásának a kivédése lehet.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjain fanyalgó kényszerkoalíció politikusait továbbra is szemlátomást anyagi érdekek motiválják: taktikáznak, helyezkednek, hogy az egyéni haszon reményében mikor és ki mögé érdemes beállni. De mit gondolhatnak az ideológiai bakugrásokat produkáló pártok hívei? Őket aligha az érdek vezérli. Többségük becsületes, jóravaló ember, akár tiszteletet is érdemelhetne a kitartásuk az arra méltatlanná vált politikai közösségük mellett.
A magyarázat alighanem az emberi sajátosságban keresendő, amely szerint az érzelmeink fáziskéséssel reagálnak az értelmünkre. Például ha kiderül, hogy akit szeretünk, vakon megbízunk benne, megcsal, azt sokáig el sem hisszük. Mint ahogy a viccbeli rajtakapott, méltatlankodó asszonyka mondja a naiv férjének: „Te talán jobban hiszel a szemednek, mint nekem?” Ehhez a mentalitáshoz hasonlóan a DK vagy a Jobbik hűséges támogatói nem akarják elhinni, hiába látják, hogy például hogyan ölel keblére a pártjuk tőrőlmetszett rasszista jelölteket. A botrányos hátterű jobbikos Bíró Lászlót például végigerőltették a vereséghez vezető úton, ám közben nem törődtek a személyét ért jogos kritikákkal. Meg is lett az eredménye.
Ez is azt támasztja alá, hogy a csicskaszerep mindent visz: ennek jegyében már semminek és senkinek nem számít az erkölcse és a foltos múltja. Gyurcsányék példás csicskaként minden korábbi értéküket relativizálták és kisöpörték az általuk remélt kormányváltás érdekében, végtelenül hömpölygő Orbán-gyűlöletük kifejezéseként. De ha már ellenzékben ennyire jellemtelenek, milyenek lennének kormányon? Viszont sok hívük elhiszi a kormány miatt éhező szegény gyerekek szívszorító meséjét. Miközben tény, hogy háztartásonként évente átlagosan 65 kiló élelmet dobunk ki a szemétbe, és ingyenes az iskolai étkeztetés.
Sokan ma is elhiszik, mert el akarják hinni, hogy a milliárdos Gyurcsány–Dobrev páros tényleg a nélkülöző szegények miatt rongálja magát és hirdeti az igét a tolvajok tobzódásáról. Miközben baloldali oligarchaként hallgat – mint az elnémított balatonberényi harang – saját tetemes vagyona keletkezéséről. A baloldal többsége azonban remélhetően előbb-utóbb megbékél a valósággal. Hisz a szemének. Tudatosul benne, hogy az átlagbér az elmúlt tíz évben 54 százalékkal növekedett, és cudar idők, káosz vár mindannyiunkra, ha jövőre netán tévesen szavaznak. Ráébrednek, hogy már rég nem csicskák, hanem önbizalomban megerősödött magyarok.
Akkor pedig a főcsicska főpolgármester pénzben úszkáló helyettese, Tüttő Kata az egész „újrahasznosításba” odakozmált bagázzsal együtt ellovagolhat a naplementébe. Remélhetőleg jövő áprilisban a horizonton, a felvert por mögött majd csak egy tovatűnő, aprócska pontként látszanak majd.
A szerző újságíró
Borítókép: MTI/Koszticsák Richárd
