A csicska mentalitású baloldalt horogütésként érte a pénzügyminiszter legutóbbi bejelentése, amely szerint a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest rekordmértékben, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). Vagyis az ország gazdaságilag tovább erősödik, tehát sikeres. Az efféle sikertől pedig, mint ördög a tömjénfüsttől, úgy irtóznak a csicskák – e jelzővel a börtönszlengben a megalázkodott, mások kiszolgálására kényszerített rabtársakat bélyegzik meg.
Márpedig a szivárványkoalíció balfékei mindahányan a becsicskulás vermébe csúsztatták magukat. A gödör alján egymást tapossák, miközben valamennyien a nagy ravaszdi, Gyurcsány csicskásai. Ám ő maga is csicska. A nejével együtt Brüsszel háztartási alkalmazottja. A kilóra megvett brüsszeli bürokraták viszont a globális hatalmi elit csicskásai. Az ideológiai kényszerzubbony szabásmintáit ennek az elitnek az érdekei, ízlése szerint alakítják. Ezt a szellemi kényszerzubbonyt próbálják ráhúzni Kelet-Közép-Európa ez ellen kapálózó országaira. A szürreális csicskagúla tetején pedig az Ady-féle aranyon ott ül a disznófejű Nagyúr. Vagyis a mindenható pénz.
Nálunk a becsicskulásnak szégyenteljes történelmi hagyományai vannak. A ma az idősek otthonában élő egykori MSZP-s pártvezér a hírhedt jelmondatában foglalta össze ennek a lényegét: Merjünk kicsik lenni! Szerencsére ez már a múlt. Nagyok persze nem vagyunk, ám éledezik az egészséges nemzeti öntudat. Ettől a megfoghatatlan pozitív érzéstől kicsit felszabadultabbak lehetünk, jobban esik széttekinteni valamelyik szép hazai tájon vagy látni, ahogy a külföldi turisták lelkendezve fényképezik a kivilágított budai Várat. Büszkébbek vagyunk az olimpiai érmeinkre és például az augusztus 20-i nagyszabású ünnepi tűzijátékra. A pirotechnikusok az égre a többi között színes krizantémokat formáló petárdákat lőttek fel. A krizantém a keleti kultúrákban a remény, a vidámság szimbóluma. Mostanság a legfőbb reményünk a pandémia várható újabb támadásának a kivédése lehet.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjain fanyalgó kényszerkoalíció politikusait továbbra is szemlátomást anyagi érdekek motiválják: taktikáznak, helyezkednek, hogy az egyéni haszon reményében mikor és ki mögé érdemes beállni. De mit gondolhatnak az ideológiai bakugrásokat produkáló pártok hívei? Őket aligha az érdek vezérli. Többségük becsületes, jóravaló ember, akár tiszteletet is érdemelhetne a kitartásuk az arra méltatlanná vált politikai közösségük mellett.