Félfülűek és LMBTQ-emberek

A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló idei 79. törvénnyel kapcsolatban nemrég egy magyar evangélikus lelkész a Facebook-oldalán szellemesnek gondolt példabeszédet tett közzé. Ebben a félfülű és a kétfülű emberek viszonyáról, a félfülűek többség általi elfogadásáról, a gyermekek ezzel kapcsolatos érzékenyítéséről szólt, többek között így:

„[…] A »velünk minden rendben van, ha kívülről meg nem fertőznek minket« teljesen abszurd világképe lett elfogadott, s ez alig-alig tűnt fel valakinek. Az sem, hogy ez mennyire hamis és az sem, hogy mennyire veszélyes. Pedig már egy óvodás gyereknek nagyobb realitás- és valóságérzéke van önmagát, családját és környezetét illetően. […] Utána jött logikus lépésként »a gyermekeink védelme érdekében«, hogy ne is lássanak egyfülűt, nemhogy még érintkezésbe is lépjenek velük. Az egyfülűek és támogatóik hiába mondták, hogy a velük való kapcsolatba kerüléstől nem lesz egyfülű egyetlen kétfülű sem, a megismerésnek és az érzékenyítésnek pedig csak haszna van, mert minél elfogadóbb egy társadalom, annál jobb mindenkinek. A többségnek is. A gyerekeknek főleg, mert ők lesznek a jövő királyai és törvényhozói. De ennek már nem volt esélye. A tegnap még pusztán saját elfogadottságukért kiálló egyfülűek a törvény értelmében saját egyfülűségüket másokra rákényszeríteni akaró, a gyermekeket félfülűségre nevelő, lehetőleg minél több kétfülűt egyik fülének eltávolítására rávenni akaró veszélyes gonosztevőként jelentek meg […] a hatályos állami, az országgyűlés által elfogadott törvény szövegében. […]”

Az evangélikus lelkész szerint tehát a félfülűek csupán saját elfogadottságukért állnak ki, ám a törvény ennek ellenére veszélyes gonosztevőként jeleníti meg őket. A mesében szereplő félfülűeket behelyettesíthetjük a törvényben megjelölt pedofil bűnelkövetőkkel, az LMBTQ-emberekkel, a mozgalom gyermekérzékenyítő aktivistáival, de máris ki kell mondanunk, hogy a hasonlat erősen sántít. Egyúttal fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a lelkész véleménye nem tekinthető a Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalásának. Erről az egyházról ugyanis előbb jut eszünkbe Thököly Imre, Eötvös József, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Sztehlo Gábor vagy az egykori, hazafias szellemiséget ápoló Eperjesi Evangélikus Kollégium, mint egyes, balliberális nézeteket képviselő lelkipásztorok, akiknek nem sokat jelentenek az egyház nemzeterősítő hagyományai. Ami pedig a „védelemre méltó” LMBTQ-mozgalmat illeti, azzal kapcsolatban érdemes felhívni a figyelmet néhány sokatmondó tényre.

Ismeretes, hogy rohamosan erősödik a gyermekek irányában mutatott ravasz, lopakodó propaganda, amelyet nagyon nem kellene keresztény (keresztyén) berkekből támogatni. A mozgalomhoz kötődő szervezetek (vagyis az LMBTQ-lobbi) elérték, hogy sokfelé már a szülők beleegyezése nélkül végezzenek nemváltó műtétet kiskorú gyerekeken. Egy londoni genderklinikán pubertásgátló gyógyszereket adnak hároméves gyermekeknek, majd az ellenkező nem hormonjaival kezelik őket. Az alattomos és egyre szélesebb körben alkalmazott érzékenyítő propaganda olyannyira hatásos, hogy a nemváltó műtétek már kezdenek az egészségügy terjeszkedő iparágává válni.

Megdöbbentő adat: Svédországban tíz év alatt nem kevesebb, mint 1500 százalékkal nőtt az olyan kislányok száma, akik fiúnak érzik magukat, és az efféle számok Nagy-Britanniában is rohamosan emelkednek. Az LMBTQ-propaganda ugyanakkor hallgat arról, hogy a nemüket váltó kamaszok nagy része később megbánja döntését, s ez gyakran tragikus fordulatot hoz az életükben. Többségük később visszatér eredeti biológiai neméhez, de a folyamat számos lelki sérüléssel jár együtt, ezért nem ritkák az öngyilkosságok sem.

A sok riasztó példát hallva az embernek óhatatlanul eszébe juthatnak a náci emberkísérletek, a hírhedt Josef Mengele gyermekeken végzett borzalmas beavatkozásai. Mondhatjuk persze, hogy a mai, gyermekeken végrehajtott nemváltó műtétek nem hasonlíthatók a náci orvos módszereihez, amelyekkel például összevarrt vagy tífuszbaktériummal fertőzött meg ikreket, de azért attól is összeszorul a gyomrunk, amikor a kiskorúakat kezelő genderklinikák „holland protokoll” szerinti eljárásáról hallunk.

Ennek lényege, hogy pubertásblokkoló gyógyszerrel lassítják a gyerekek nemi érését. Ezzel kívánják elérni, hogy a fiatal páciensek időt nyerjenek a nemváltással kapcsolatos döntésükhöz. Ezután hosszas pszichológiai kezelések következnek azért, hogy megalapozott döntést hozhassanak (a „megalapozott” döntés eredményéről már szóltunk). És ha már említettük a gyerekeken végrehajtott náci emberkísérleteket, a pszichológiai kezelésekkel kapcsolatban is felhozható egy morbid párhuzam: emlékezzünk a távol-keleti kommunista átnevelő táborokra. Az LMBTQ-mozgalom gyakran hangoztatja, hogy nincs köze egy sor olyan tevékenységhez (például a fiatalkori nemváltoztatás, illetve a hormonkezelés), amellyel a nevét kapcsolatba hozzák. (Dehogy nincs!) Nem beszél viszont a vele rokonszenvező, őt támogató civil szervezetekről.

A neoliberális-globalista agymosáson átesett nyugati közvélemény felháborodik és populizmust emleget, ha a magyar kormány gyermekvédelmi törvényt fogad el, ha az LMBTQ-aktivistákat nem engedi be az óvodákba és az iskolákba. Azt is kifogásolja, ha a kormány ezzel kapcsolatban kikéri a polgárai véleményét. A nyugati genderklinikák tevékenységén viszont nem háborodik fel, mert azt nyilván a fejlett demokrácia nagyszerű vívmányának tartja. Szerencsére a magyar polgárok józan többségének erről egészen más a véleménye.

A szerző író, újságíró

Borítókép forrása: MTI/EPA/AFP pool/John Thys