időjárás 6°C Melinda, Vivien 2021. December 2.
logo
Hamis dilemma elé állítja hazánkat az értelmiség tévedése

Az örökös kompországvitához

Szikra Levente
2021.09.08. 06:58 2021.09.08. 08:01
Az örökös kompországvitához

Kompország. Régen hallottuk már ezt a kifejezést, pedig az elmúlt száz évben vissza-visszatérő módon értelmiségi viták része volt annak szimbolizálására, hogy Magyarország ingadozik Kelet és Nyugat között, és sosem találja a helyét. De vajon valóban igaz-e ez a lassan axiómaként emlegetett tézis?

Honfoglaló őseinkről nem tudunk mindent biztosan, de azt igen, hogy Ázsia és Európa határvidékéről érkeztek az első magyar törzsek a Kárpát-medencébe. Keletről indultunk, nyugatra tartottunk, de egy ponton megálltunk. A korabeli DK biztosan követelte volna, hogy irány tovább, és olyanok is akadtak volna, akik szerint kicsit túljöttünk. Szerencsére ideológia helyett a jó termőföldek, a bőséges vízbázis és a kiváló éghajlati viszonyok döntöttek, így választottak hazát a törzsek. A magyar nép itt maradt Közép-Európában, és Szent István vezetésével a nyugati keresztény kultúrához való csatlakozás mellett tette le a voksát. Mi okozza tehát azt, hogy az akkor meghozott és azóta fenntartott döntés ellenére időről időre fellángol ez az orientációs vita? Köztünk élnek Koppány vezér pogány utódai? Vagy Szent István maga is elégedetlen lenne a nyugatiságunk mértékével? 

Úgy látom, arról van szó, hogy vannak hazánkban olyan értelmiségi körök, amelyek nem fogadnak el két alapvetést: azt, hogy az élet ezen a Földön nem tökéletes, valamint azt, hogy a politikai realitások sokszor felülírják a vágyakat. 

A bűnbeesés óta a tökéletes világ bizony nem idelent, hanem fent, a mennyországban vár ránk. Akinek elég erős az istenhite, az nem kerget olyan illúziókat, hogy megvalósítjuk a tökéletes emberi társadalmat. A modern értelmiségi számára azonban a különféle ideológiák képeznek valláspótlékot. Ő éppen ezért főként vágyakra alapuló gondolkodással tölti be a vallás helyén tátongó űrt. A modern értelmiségi ezért nem fogadja el a realitások okozta korlátokat, és ezért nem fogadja el azt sem, hogy Magyarország nem Svájc, nem Németország és nem is Anglia. Aki így gondolkodik, nem tudja elengedni azt, hogy folyamatosan ezekhez az országokhoz hasonlítsa hazánkat, és lógó orral megállapítsa: sok mindenben nem vagyunk olyanok, mint ők. Persze hogy nem vagyunk olyanok. Csupán azt felejtik el alátámasztani, hogy miért is kellene olyanná válnunk. A szolgai mintakövetés utoljára a kommunista diktatúra idején volt jellemző. Ne térjünk vissza erre az útra!

Erre ugyan nem szoktam választ kapni, de szerencsére nem is érzem szükségét.

El kell felejtenünk a szolgai mintakövetés mítoszát, fel kell ébrednünk ebből az álomból, és a saját, magyar utunkat kell járnunk. Ez persze sosem lesz tökéletes akkor, ha a modern értelmiségi szemén keresztül nézzük.

Ha azonban a saját, magyar szemüvegünket vesszük fel, és mások majmolása helyett önálló döntéseket hozunk, máris kihúztuk a talajt a folytonos elégedetlenkedés alól. A modern értelmiségi első tévedésére tehát az a megfelelő válasz, hogy nem tökéletes, hanem magyar világot kell építeni. 

A politikai realitások vizsgálatakor Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, méretéből és népességéből kell kiindulni. Ezek arra predesztinálják hazánkat, hogy szövetségeseket keressen magának. A mi országunk nem nagyhatalom, és belátható időn belül nem is lesz az. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szűkölve kérjünk védelmet és alamizsnát valamelyik erősebb ország küszöbe előtt. Nem, nem merünk kicsik lenni. Nem szabad tehát sem Nyugaton, sem Keleten kilincselni azzal, hogy „kérem szépen, mi ide szeretnénk tartozni”. Ehelyett magyar külpolitikát kell csinálni, a magyar érdekeket kell képviselni, és ami a legfontosabb: a lehető legtöbb országgal jó viszonyt kell ápolni. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a saját erkölcsi szempontjainkat kérjük számon más államokon.

Nem lenne helyes, ha önként, mindenféle felhatalmazás nélkül, morális magas lóról oktatnánk ki egy szuverén államot, miközben a saját gazdasági érde­keink is sérülnének.

Egy dolog tehát, hogy mit gondolunk Kína nemzetiségekkel való bánásmódjáról vagy Oroszország demokráciafelfogásáról. Egy másik, ettől teljesen elkülönülő dolog pedig a nemzeti érdek képviselete és érvényesítése. 

A modern értelmiségi tehát téved. Nem vagyunk kompország, nem vagyunk Nyugat-majmoló ország, és nem vagyunk Kelet-rajongó ország sem. Magyarország vagyunk, és szilárdan állunk a nyugati, keresztény alapokon létrejött szövetségi rendszerben, de nem hagyjuk, hogy ez meghiúsítsa az érdekeinkért való kiállást. Nem leszünk attól Németország gyarmata, hogy támogatjuk az Audi győri befektetéseit, és ugyanígy nem leszünk kínai gyarmat a Fudan Egyetem budapesti campusa vagy a belgrádi vasútvonal miatt. Ezek a befektetések hasznosak Magyarország számára, munkahelyekben, tudásban, pénzben, átszállított áruban, megkerülhetetlen csomóponti státusban mérhető nyereséget hoznak. A keleti beruházások éppen úgy, mint a nyugatiak. Nekünk tehát mindegyikre szükségünk van, és nem azon az alapon kell válogatni közöttük, hogy szimpatizálunk-e az adott kormány belpolitikájával. 

Magyarország kulturálisan kétséget kizáró módon a Nyugathoz tartozik, ezt kifejezi EU- és NATO-tagságunk is. Ezekben a szervezetekben hazánk aktív tag, és mindkét tagság mögött jelentős társadalmi támogatottság áll. Vona Gábor tévesen mondja azt, hogy Magyarország hol a nyugati, hol pedig a keleti elköteleződést választja. Magyarország a honfoglaló törzsek vándorlásának kezdete óta, ha csak tehette, mindig a Nyugat mellett döntött. A török szultán janicsárjai nélkül nem lett volna hódoltság. A Vörös Hadsereg tankjai nélkül nem lett volna népköztársaság. Amikor keleti volt az ország irányultsága, az mindig fegyveres kényszer hatására történt, és amint lehetett, ismét a Nyugat felé fordultak a magyarok. Ha voltak is olyan marginális csoportok, amelyek önként választották volna a Keletet, többséget sosem alkottak. Az elkötelezettségünk tehát megkérdőjelezhetetlen, azonban önállóságunk, szuverenitásunk és nemzeti büszkeségünk is az. Nem szolgálhatjuk ki sem a nyugati, sem a keleti érdekeket, mert van harmadik út is: a magyar érdek. S még egy megjegyzés: amikor ellenfelei a magyar jobboldalt euroszkepticizmussal vádolják, akkor valamit nagyon félreértenek. Az Európai Unió vezetésének kritikája nem azonos az EU kritikájával, és ha alaposan vizsgálja valaki, akkor egyértelmű az is, hogy a kritika tárgya a szuverenitás korlátozásán túl leginkább pont a klasszikus nyugati, európai értékek feladása. Bizony, nem Nyugat-ellenesség, ha a Nyugaton a saját hagyományának megtartását kérjük számon. 

Szuverenitás, érdekérvényesítés, európai keresztény kultúra – ezek azok a hívószavak, amelyek meghatározzák napjaink magyar kormányzati politikáját, és mindez velős válasz azoknak is, akik mindenben a Nyugatot másolnák, és azoknak is, akik szerint egyedül a Kelet a siker záloga. Szerencse, hogy mindkét csoport kisebbség.

A magyarok többsége hisz az önálló magyar útban, és érti, hogy ez nem jelenti a nyugati elkötelezettség feladását. Ezért magas egyszerre a Fidesz–KDNP és az EU-tagság támogatottsága. Mi, magyarok úgy szeretnénk EU-tagok lenni, hogy közben az érdekeinket is határozottan képviseljük. Nem másokért, és nem mások ellen. Magunkért.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője

(A borítóképen felvonják a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen 2021. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)