Erre ugyan nem szoktam választ kapni, de szerencsére nem is érzem szükségét.

El kell felejtenünk a szolgai mintakövetés mítoszát, fel kell ébrednünk ebből az álomból, és a saját, magyar utunkat kell járnunk. Ez persze sosem lesz tökéletes akkor, ha a modern értelmiségi szemén keresztül nézzük.

Ha azonban a saját, magyar szemüvegünket vesszük fel, és mások majmolása helyett önálló döntéseket hozunk, máris kihúztuk a talajt a folytonos elégedetlenkedés alól. A modern értelmiségi első tévedésére tehát az a megfelelő válasz, hogy nem tökéletes, hanem magyar világot kell építeni. 

A politikai realitások vizsgálatakor Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, méretéből és népességéből kell kiindulni. Ezek arra predesztinálják hazánkat, hogy szövetségeseket keressen magának. A mi országunk nem nagyhatalom, és belátható időn belül nem is lesz az. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szűkölve kérjünk védelmet és alamizsnát valamelyik erősebb ország küszöbe előtt. Nem, nem merünk kicsik lenni. Nem szabad tehát sem Nyugaton, sem Keleten kilincselni azzal, hogy „kérem szépen, mi ide szeretnénk tartozni”. Ehelyett magyar külpolitikát kell csinálni, a magyar érdekeket kell képviselni, és ami a legfontosabb: a lehető legtöbb országgal jó viszonyt kell ápolni. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a saját erkölcsi szempontjainkat kérjük számon más államokon.

Nem lenne helyes, ha önként, mindenféle felhatalmazás nélkül, morális magas lóról oktatnánk ki egy szuverén államot, miközben a saját gazdasági érde­keink is sérülnének.

Egy dolog tehát, hogy mit gondolunk Kína nemzetiségekkel való bánásmódjáról vagy Oroszország demokráciafelfogásáról. Egy másik, ettől teljesen elkülönülő dolog pedig a nemzeti érdek képviselete és érvényesítése. 

A modern értelmiségi tehát téved. Nem vagyunk kompország, nem vagyunk Nyugat-majmoló ország, és nem vagyunk Kelet-rajongó ország sem. Magyarország vagyunk, és szilárdan állunk a nyugati, keresztény alapokon létrejött szövetségi rendszerben, de nem hagyjuk, hogy ez meghiúsítsa az érdekeinkért való kiállást. Nem leszünk attól Németország gyarmata, hogy támogatjuk az Audi győri befektetéseit, és ugyanígy nem leszünk kínai gyarmat a Fudan Egyetem budapesti campusa vagy a belgrádi vasútvonal miatt. Ezek a befektetések hasznosak Magyarország számára, munkahelyekben, tudásban, pénzben, átszállított áruban, megkerülhetetlen csomóponti státusban mérhető nyereséget hoznak. A keleti beruházások éppen úgy, mint a nyugatiak. Nekünk tehát mindegyikre szükségünk van, és nem azon az alapon kell válogatni közöttük, hogy szimpatizálunk-e az adott kormány belpolitikájával. 

Magyarország kulturálisan kétséget kizáró módon a Nyugathoz tartozik, ezt kifejezi EU- és NATO-tagságunk is. Ezekben a szervezetekben hazánk aktív tag, és mindkét tagság mögött jelentős társadalmi támogatottság áll. Vona Gábor tévesen mondja azt, hogy Magyarország hol a nyugati, hol pedig a keleti elköteleződést választja. Magyarország a honfoglaló törzsek vándorlásának kezdete óta, ha csak tehette, mindig a Nyugat mellett döntött. A török szultán janicsárjai nélkül nem lett volna hódoltság. A Vörös Hadsereg tankjai nélkül nem lett volna népköztársaság. Amikor keleti volt az ország irányultsága, az mindig fegyveres kényszer hatására történt, és amint lehetett, ismét a Nyugat felé fordultak a magyarok. Ha voltak is olyan marginális csoportok, amelyek önként választották volna a Keletet, többséget sosem alkottak. Az elkötelezettségünk tehát megkérdőjelezhetetlen, azonban önállóságunk, szuverenitásunk és nemzeti büszkeségünk is az. Nem szolgálhatjuk ki sem a nyugati, sem a keleti érdekeket, mert van harmadik út is: a magyar érdek. S még egy megjegyzés: amikor ellenfelei a magyar jobboldalt euroszkepticizmussal vádolják, akkor valamit nagyon félreértenek. Az Európai Unió vezetésének kritikája nem azonos az EU kritikájával, és ha alaposan vizsgálja valaki, akkor egyértelmű az is, hogy a kritika tárgya a szuverenitás korlátozásán túl leginkább pont a klasszikus nyugati, európai értékek feladása. Bizony, nem Nyugat-ellenesség, ha a Nyugaton a saját hagyományának megtartását kérjük számon. 

Szuverenitás, érdekérvényesítés, európai keresztény kultúra – ezek azok a hívószavak, amelyek meghatározzák napjaink magyar kormányzati politikáját, és mindez velős válasz azoknak is, akik mindenben a Nyugatot másolnák, és azoknak is, akik szerint egyedül a Kelet a siker záloga. Szerencse, hogy mindkét csoport kisebbség.

A magyarok többsége hisz az önálló magyar útban, és érti, hogy ez nem jelenti a nyugati elkötelezettség feladását. Ezért magas egyszerre a Fidesz–KDNP és az EU-tagság támogatottsága. Mi, magyarok úgy szeretnénk EU-tagok lenni, hogy közben az érdekeinket is határozottan képviseljük. Nem másokért, és nem mások ellen. Magunkért.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője

(A borítóképen felvonják a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen 2021. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)