2015 óta naponta éljük meg Németországban, ha pedig baloldali kormány kerül Berlinben hatalomra, akkor fokozott sebességbe kapcsol az európai kultúra lerombolása. Az európai baloldal színesebbé akarja tenni Európát, ám az egyetlen szín, amelyet valójában milliószám importál, az a női fejfedők és burkák feketéje. A Wikipédia azt írja, hogy a fekete „semleges szín”, amelynek „reflexiója a látható fények tartományában rendkívül kicsi”. Tartsuk is meg akkor Európát színesnek, amilyen most, és ne keverjük össze a nikáb (a muszlim nők arcot eltakaró kendője) színsemleges feketéjével. Kell hogy érjenek nekünk ennyit az európai lányok, asszonyok! Aki hozzánk akar jönni, annak le kell mondania erről a semleges színről. Ezt az üzenetet kell hogy küldjük a világnak. Csak az üldözötteket – akik elfogadják a nők és lányok jogait – illeti meg a menedékjogunk védelme. Európa nem női tömlöc, és nem is válhat azzá. Kedves magyarok, legyenek óvatosak! – minden európai érdekében.

Hans-Peter Uhl, a bajor CSU Bundestag-képviselője 2015. szeptember 5-én így idézte Peter Scholl-Latour ismert Kelet-szakértőt: „Nem menthetjük meg Kalkuttát azzal, hogy idevonzzuk Kalkuttát.” Ezt én így gondolom tovább: nem segít Európán, ha maga válik a Keletté, annak problémáival együtt. Uhl a merkeli jóváhagyással elindult népvándorlás, illetve Európa ezáltal küszöbönálló desta­bilizációja kezdetén idézte Scholl-Latourt. Magyarország ekkor a határa lezárásával hatalmas belpolitikai tragédiától mentette meg az Európai Uniót. Azt állítom, hogy az EU-ban minden egyes választás a kormányok leváltását eredményezte volna abban az esetben, ha tartósan emberek millióival teltek volna meg az autópályák Németország irányában. Az Európai Unió pedig ma – ha nem is történelem lenne, de – sokkal nagyobb nehéz­ségekkel nézne szembe, mint jelenlegi állapotában. A brexit ennek a népvándorlásnak a következménye volt – és az EU lehetséges összeomlásának előjele.

2017-ben Karl Lagerfeld, a divatkirály már nem értette a (német) világot. Egy francia tévécsatornán azt mondta: „Ha évtizedek teltek is el a kettő között, nem lehet zsidók millióit megölni, majd milliókat behozni a legrosszabb ellenségeikből.” Lagerfeld az éppen Németországban növekvő antiszemitizmusra utalt, amelyet a nyilvánosságban csak akkor tematizálnak, ha az a szélsőjobboldalról jön, akkor pedig elhallgatják, ha muszlim irányból. Ehhez pedig ezt teszem hozzá a magam részéről: ha másfél évszázad telt is el az első nőjogi harcosok és a nők mai jogai között, nem lehet idehozni a nők legrosszabb ellenségeinek millióit. Márpedig ez történik elképzelhetetlen mértékben 2015 óta az EU-ban, különösen pedig Németországban.

A német alaptörvény 16. cikkelye kimondja: az üldözöttek igényt tarthatnak a menedékjogra. Én is kiállok emellett, ahogyan a legtöbb német is. Azt azonban, hogy valakit üldöznek-e, a demokratikus jogállamnak kell tisztáznia, és ha ez az állam a vizsgálata végén azt állapítja meg, hogy a menedékkérőt nem üldözik, ezért nem kap menedékjogot, akkor ki kell őt utasítani. Márpedig Németországban ez ténylegesen nem következik be: aki csak kiejti a száján a menedékjogot, a legtöbb esetben maradhat is – teljesen mindegy, hogyan áll az emberi jogokhoz és a vallásszabadsághoz. Mivel főleg muszlim férfiak jönnek, velük jön az iszlám patriarchátus és a gyerekházasság; számos pedofil is van közöttük. A Focus magazin arról írt nemrég (2021. augusztus 13.), hogy lányok százai élnek Németországban gyerekházasságban. Ez ellen nincs kifogása az európai baloldalnak, nem is beszélnek róla. Pedig különösen a baloldali fehér nők azok Európában, akik jogos büszkeséggel figyelmeztetnek az elmúlt százötven évben sikerrel kivívott női jogokra.

Mégis a baloldali fehér európai nők azok, akik teljes közönyt mutatnak a főleg nem európai, nem fehér nők sorsa iránt. A muszlim fejkendő, a burka, a nikáb, a gyerekházasság és a lányok körülmetélése ellen nem harcolnak. A baloldali demokratikusság régebben más volt: az emancipációhoz és a szabadsághoz kapcsolódott, ma gyakran lenézi a saját nemzetét. Ezt nevezem én baloldali rasszizmusnak. Azáltal, hogy a NATO menekülés­szerűen elhagyta Afganisztánt, újra megjelennek nálunk a 2015-ös problémák. És ismét Európa ugyanazon tönkretevői azok, akik a legszívesebben minden afgánt befogadnának. Persze nem a saját lakásukba – ez is megérne egy nem kevésbé fontos vitát.

2018-ban a német kormány 576 úgynevezett helyi erőt, azaz olyan afgánt tartott nyilván, akik tolmácsként, sofőrként vagy más beosztásban álltak a Bundeswehr és a civil segélyszervezetek rendelkezésére. Magától értetődő, hogy segítenünk kell, és Németországba kell hoznunk ezeket az embereket – természetesen a családjukkal együtt –, akik nekünk dolgoztak, most pedig védtelenek lettek. De mit látunk? A német tévéhíradó beszámolója szerint (Tagesschau, 2021. augusztus 16.) most már tízezer olyan afgánról beszélnek, akik állítólag ilyen helyi erők voltak. Joggal feltételezhetjük, hogy Németország sokkal több afgánt fog ellenőrizetlenül beengedni, mindazokkal a pusztító következményekkel együtt, amiket ezek a belbiztonságra és a női jogokra nézve jelentenek.

Ralph Janík nemzetközi jogász a következőképpen írta le a helyzetet (Der Standard, 2021. augusztus 22.): „A menekültek nemi összetétele ismét érzelmi viták tárgya. A férfiak egyértelmű többségben vannak, az EU egészében tavaly ők adták be az összes első menedékkérelem 63,8 százalékát, a 14–34 éves korosztályban pedig több mint hetven százalékot tesznek ki.” A következmények világosak. Mivel a muszlim térségből érkező főként férfi bevándorlók igen konzervatívak, az európai asszonyok és lányok egyre jobban aggódhatnak. Mindenesetre Németország és számos EU-tagállam eddig nem igazolta, hogy érvényesíteni kívánná a civilizációs házirendet a jövevényekkel szemben. Az európai genderbaloldal, a „vörös–zöld khmerek” nagy részének szemében jobboldalinak számít annak előírása, hogy fogadják el a szabályainkat. Aki ragaszkodik a saját szabályai­hoz, nácinak számít. Vajon ez már Magyarországon is így van? Fonák baloldali-libertárius világ ez!

Ha jól értem a mai magyar politikát, a szélsőbaloldaltól a szélsőjobboldalig széles pártszövetség áll most szemben Orbán Viktorral és a Fidesszel a választások előtt. Olyan ez, mintha Németországban a kommunista utódpárt Die Linke, a szociáldemokrata SPD, a Zöldek, a liberális FDP, a jobboldali Alternatíva Németországnak, valamint a szellemé­ben a náci párt utódjának tekinthető NPD összefogva harcolna a CDU/CSU ellen. Németországban az Európai Unió ezt nem támogatná, és nem is lenne lehetséges. Meglepő számomra, hogy az EU Magyarországon az ilyesmit nemhogy üdvözli, hanem teljes mellszélességgel támogatja. Kézenfekvő a feltételezés: Magyarországot be kell állítani a sorba, kerül, amibe kerül, akkor is, ha ezzel tönkreteszik a magyar demokráciát.

Az Európai Unió a nyugat-európai tagállamokkal szemben ezt soha nem engedné meg magának. De a két diktatúrának is áldozatul esett Közép- és Kelet-Európával szemben Brüsszelnek és Berlinnek nincs ilyen gátlása. Az európai baloldalnak egyébként 2015-ben semmi problémája sem volt a szocialista-nemzeti görög kormánnyal. Alexisz Ciprasz szélsőjobboldali partnere semmilyen szerepet nem játszott az európai vitában. Visszataszító volt ez, pedig Pánosz Kammenosz, a szélsőjobboldali párt elnöke nem sokkal azután, hogy védelmi miniszter lett, menekültáradattal fenyegetőzött Európa irányában arra az esetre, ha Görögország nem kap elég pénzt az EU-tól.

Itt kapcsolódhatunk vissza a magyar baloldali összefogáshoz. Feltételezem, hogy az ebbe az egységfrontba tömörült pártok némelyikének fogalma sincs arról, mekkora kárt tudnának saját maguknak is okozni. Ha sikerrel járnának, szélesre tárnák a kaput a gender-multikulti Európa előtt. Brüsszel pedig soha nem adná vissza a vár kulcsát Budapestnek, és Brüsszel tudja is ezt. Ezért is harcol minden eszközzel Magyarországgal. Az Egri csillagok hőseit ezúttal Nyugatról rohanják le, ez a terv. De Dobó István úgy fogalmazott: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.”

A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

Borítókép: Olaf Scholz, Annalena Baerbock és Robert Habeck, valamint Christian Lindner közös sajtótájékoztatót tart a kormányalakítás lehetőségeinek feltárását szolgáló megbeszélés után Berlinben. Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber