Ahogy az ember idősödik és egyre több helyzetben és alkalommal találkozik kommunistákkal (értve ezen a „haladókat”, ’68-asokat, újkommunistákat stb.), és látja, hogy különböző pozíciókban, helyzetekben mit tesznek, az rájön, hogy tértől-időtől függetlenül mind ugyanolyanok és mind ugyanúgy cselekednek. Ez egyfelől félelmetes, másfelől könnyebbség is ahhoz, hogy tudjuk, miért személyes és nemzeti érdek elkerülni őket. Nagy mesterei ők az elmaszkírozásnak, és – mint az egyszeri nárcisztikus ember – igyekeznek elbűvölni áldozataikat, akik (sokan) még mindig bedőlnek nekik, pedig semmi mást nem tesznek, csak ismét átverik őket.
Így van ez a mai ellenzékkel is. De aki odafigyel, az meglátja, itt-ott kilóg a lóláb. Közeleg a karácsony, a Megváltó, az emberré lett Isten születésének ünnepe, amely évszázadok óta hoz meghittséget és reményt a nyugati keresztény civilizáció otthonaiba. Néhány karácsonnyal összefüggő példán keresztül szeretném igazolni fenti állításomat.
Hogy a karácsony vallási tartalma mára sokaknak jó esetben is csak másodlagos jelentőségű, az csak részben eredője a mindent uraló fogyasztáskultúrának. Ott volt az a fránya negyven év is, amikor az idegen érdekeket kiszolgáló kommunisták – Rákosiék, Apró Antalék és Donáth Ferencék – uralták az országot a szovjet tankokra támaszkodva. S ahhoz, hogy hatalmukat megszilárdíthassák és megtarthassák, magyarok ezreit végeztették ki, börtönöztették be, kínoztatták meg, küldték Recskre és a Gulágra. De emellett az is kellett, hogy elkezdjék megvalósítani nagy átalakítási terveiket, amelyek az élet és a társadalom minden szegmensére kiterjedtek. Mindenre. A szokásokra és a nyelvre is. (Ez utóbbiban a mai nyugati újkommunista mainstream pontosan ugyanígy működik, tudják, akiket idehaza Apró és Donáth unokái képviselnek). Így volt ez karácsony ünnepével is, amelyet eltörölni nem tudtak, mert olyan mélyen gyökerezett a magyar családok életében, ezért hát megpróbálták áthangszerelni, megfosztani minden vallásos és olyan tartalomtól, ami tartást adhat a nemzet egészének és a családoknak.
A Magyar Dolgozók Pártja agitációs osztálya 1949-ben arról írt, meg kell akadályozni, hogy a karácsonykor szokásos klerikális agitáció eljusson a tömegekhez, különösen a fiatalokhoz, ennek érdekében pedig úgy rendelkeztek, hogy a karácsonyt „a békéért folytatott harc és a dolgozók egymás iránti szeretetének” jegyében kell megtartani. Azaz lehetett mindenről beszélni, csak a lényegről nem. Aztán lett a karácsonyból fenyőünnep, a Jézuskából Télapó, meg gyed moroz (fagyapó). Az áldott, meghitt, örömteli ünnepből meg lett „kellemes”. Azt is láttuk már, hogy a kommunisták és a posztkommunista elit az ünneppel – legyen az vallási tartalmú vagy nemzeti – pontosan ennyit képes kezdeni, hogy az legyen „kellemes”, langymeleg, mint a lábvíz.
Nézzünk arra is egy példát, hogy külföldön mit kezdtek a kommunisták a karácsonnyal. 2015-ben több évtizedes jobboldali vezetés után egy régi és új kommunistákból álló formáció vette át a spanyol főváros, Madrid vezetését. Az új városvezetés egyik vezéralakja egy fiatal hölgy volt, aki azzal vált ismertté, hogy társaival félmeztelenül berontott az egyetemi fakultása kápolnájába, hogy ezzel tiltakozzon az ellen, hogy egyáltalán létezhet kápolna az egyetemi campuson. Nos, ez a baloldali városvezetés rögtön nekilátott az ünnepek átalakításának, „progresszívvá” tételének. Spanyolországban nagy hagyománya van a betlehemi jászolnak, nemcsak a köztereken, hanem a családi otthonokban is. A szélsőbalos városvezetés első intézkedései közé tartozott, hogy a hozzá tartozó területeken nem állíttatta fel a betlehemi jászlakat vagy a Szent Családot ábrázoló díszkivilágításokat és egyáltalán minden valláshoz köthető utalást (például angyalka) irtottak a karácsonyi világításból. Madrid egyik közismert pontja, a Puerta de Alcalá kapuján hagyományosan a Szent Családot ábrázoló kivilágítás helyére egy nonfiguratív díszkivilágítást tettek inkább, csak hogy semmi ne emlékeztessen az eredeti főszereplőkre. A derék madridiak válaszul elkezdtek kis betlehemi jászlakat elhelyezni a kapunál. A betlehemi jászol így a kultúrharc egyik jelképévé vált. A baloldali-feminista városvezetés annyira reformhangulatban volt, hogy még azt is felvetette, hogy a három királyok hagyományos, nagy tömegeket vonzó felvonulásán igazán lehetne a három király legalább egyike nő. De ezt azért már nem lépték meg.
Elérkezünk napjainkhoz és a magyar fővárosba. Budapestet két éve baloldali koalíció vezeti. 2019-ben még épp csak hatalomba kerültek, 2020-ban meg a Covid miatt elmaradtak a karácsonyi vásárok. Viszont a napokban megnyílt a Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Szép-szép, jó-jó, lehet finomakat is enni, meg forralt bor is van. De valami hiányzik. Valakinek nagyon útban lehetett az a betlehemi jászol, amelyet a korábbi években elhelyeztek a vásár területén, merthogy idén nincs. Persze a karácsonyfa is és az adventi koszorú is a karácsonyi ünnepkör populáris szimbóluma, de a jászol az, amely vizuálisan és mindenki, így a gyerekek számára is érthető módon mutatja be a karácsony valódi üzenetét, Jézus születését. Hogy túl direkt utalás, meglehet. De komolyan van olyan ember, akit ez sérthet? A tolerancia nem arról szól, hogy eldugjuk, eltöröljük, ami a miénk, hanem arról, hogy amellett békében élhet más is. Megjegyzem, a Szent István téren a bazilika előtt állítottak jászolt, de az az V. kerülethez tartozik, ott pedig más szelek fújnak.
Két lehetőség van. Az egyik, hogy tévedek és hamarosan a Vörösmarty térre is kikerül a betlehemi jászol, amely azt a nyugati civilizációt is szimbolizálja, amelyben élünk, és amely keresztény kultúra lehetővé tette, hogy ma olyan fogalmakról beszéljünk, mint alapvető emberi jogok. A magam részéről ennek örülnék a legjobban. A másik lehetőség, hogy ez nem így lesz, és tényleg nem lesz betlehemi jászol a Vörösmarty téren. Ha ez így lenne, akkor az azt jelenti, hogy igaz a kezdeti állításom, amely szerint a kommunisták bárhol és bármikor tűnjenek fel, mindig ugyanolyanok és mindent eltörölnének, ami jó és kedves nekünk. Mindent. Ez esetben az is benne van a pakliban, hogy elkezdik ismét fenyőünnepnek hívni a karácsonyt, mint az átkosban, vagy inkább a nyugati haladókhoz idomulnak, és átnevezik télünnepnek és felállítanak egy karácsonyfára alig emlékeztető szimbolikus télfát, hogy ezzel se sértsék a muzulmánok érzékenységét. Vagy lehet, hogy jövőre már semmilyen fa nem lesz, igazodva a franciaországi Bordeaux zöld polgármesterének példájához, aki nem is állíttatott karácsonyfát, mert nem akar „halott fát” látni a város főterén. Sőt lehet, hogy a haladó elit és a baloldali politika átveszi majd azt is nyugatról, hogy már nem karácsonyt köszöntünk, hanem „kellemes téli napfordulót” kívánunk majd.
Az alakult ki a magyar közgondolkodásban, hogy ami Nyugatról jön, az biztosan jó. S ez nagyon sokáig, az esetek döntő többségére igaz is volt. Azonban amióta a kulturális marxizmus hatalomra jutott Nyugaton és az EU-s intézményekben, azóta folyamatosan annak vagyunk szemtanúi, hogyan építik le, formálják át kultúránkat, nyelvünket, hétköznapjainkat, csakúgy, mint azt az átkos negyven évben tették a kommunisták, csak most soft/jóságoskodó/szivárványos/zöld köntösben. De a köntös alatt az ellenzék által is képviselt nyugati haladók által gerjesztett folyamatok természete pontosan ugyanaz, mint a kommunizmusban volt.
Ez esetben két reményünk maradt. Az egyik a józan ész, ami még mindig megmaradt bennünk, s itt Kelet-Közép-Európában talán egy kicsit erősebben, mint Nyugaton. A baloldal ámokfutása Madridban pontosan egy cikluson keresztül tartott, aztán a spanyol fővárosban győzött a józan ész. Ma ismét van a Szent Családot ábrázoló díszkivilágítás és köztéri betlehem a spanyol fővárosban. Reméljük, így lesz ez Budapesten is. A másik remény még ennél is nagyobb, s éppen karácsonykor ünnepeljük.
Borítókép: Betlehemi jászol a váci székesegyházban (Fotó: MTI/Kovács Attila)
