Az amerikai ideológiai befolyás és aktivizmus Magyarországon egy Mark André Goodfriend nevű ügyvivő alatt volt a leglátványosabb 2013 és 2015 között. Nem túlzás azt mondani, hogy a korábban Izraelben, Indiában, Oroszországban, majd az Egyesült Királyságban és Szíriában szolgáló karrierdiplomata Budapestre telepítése mélypontra vitte az amerikai–magyar kapcsolatokat. A beszédes nevű Goodfriend (magyarul: jó barát) napi szinten, egyáltalán nem barátként, hanem a lehető legarcátlanabb módon avatkozott be Magyarország belpolitikájába. Nem telt el nap, hogy ne gyalázta volna a megválasztott magyar demokratikus kormányt és ne oktatta volna ki az itt élőket, hogy „miként kell demokráciát csinálni”.
Természetesen mindezt a baloldali-liberális ellenzéki oldalon tette, mintha állandó kampányt folytatott volna az egyik politikai oldal mellett, ami rendkívül szokatlan egy külképviseletet vezető diplomatától. Hogy a még nagyobb diplomáciai botrányt elkerülje az amerikai fél, úgynevezett családi okokra hivatkozva visszahívták 2015-ben. Ezt követően az amerikai külügyminisztérium diplomáciai hivatalában kapott új beosztást. Szerény véleményem szerint ez lefokozás volt, amivel Mr. Jó Barát külszolgálati diplomatakarrierje véget is ért.
A nemrég elhunyt Bitó László fővárosi szalonja is egyfajta globalista fészek volt. Ott gyülekeztek a patrióta oldal ellenfelei. André Goodfriend is több ízben felbukkant a lakásán. Bitó tehetős ember volt, így egy darabig képes volt manipulálni a magyar politikai életet és a közvéleményt, hiszen ahhoz azért pénz is kellett. Bitó Lászlónak kitűnő egyetemi kapcsolatai is voltak Amerikában (Bard College), amelyek a szokásos liberális szellemben mérgezték a fiatalok elméjét. Amikor felmerült, hogy a CEU nem tartja be a magyar törvényi szabályozást, nem adhatna ki amerikai diplomát, hiszen amerikai egyetemi jelenléte sincs, Bitó kiállt Sorosék mellett. Megszervezte, hogy a Bard College campusán a CEU-t alapító pénzügyi spekulánsnak egy félreeső épületet, egy kaszárnyát kínáljanak fel, ahol kifüggeszthetik molinójukat, mondván, hogy ez a Közép-európai Egyetem amerikai campusa. Rengeteg mém jelent meg azonnal a magyar sajtóban, amely budiként vagy fészerként ábrázolta a félreeső kis épületet, ahol a nagy presztízsű egyetem „székelt”.
A hálózat működésének nyomasztó valóságát saját bőrömön tapasztaltam meg. Számos vita volt a nagybefektetők és a magyar partnerek között. Ezeknek a vitáknak a békés rendezése is felelősségi körömbe tartozott (mediation). Amivel azonban nem számoltam, az a politikai háttéralkuk akkor még stabil befolyása volt. Az amerikai nagykövetségen nyilván tucatnyi beépített külügyes és egyéb érdekérvényesítő ember tevékenykedett. Ennek az igyekezetnek egyik legfőbb szervezője a nagykövet helyettese, a Peter Tufo távollétében gyakran megbízott ügyvivőként működő Tom Robertson volt 2000-ben.
Történt ugyanis, hogy egy alkalommal olvasói levelet írtam a Heti Világgazdaságnak, amelyben személyes aggodalmamat fejeztem ki a magyar média végletekig balra tolódott állapotáról és arról a fals képről, amit nap mint nap az Orbán-kormányról igyekeznek lefesteni. Lipovecz Iván kapott az alkalmon, hogy írásomat leközölje, és habár én erre nem adtam engedélyt, a hivatásos névjegykártyám alapján úgy tüntetett fel a cikk végén, mint Adam Topolansky, aki az amerikai nagykövetség kereskedelmi tanácsosa.
Ez nyilvánvalóan hibás fordítás volt, hiszen a kereskedelmi tanácsos (commercial counselor) John Fogarasi volt, jómagam pedig az ő beosztottjaként, mint kereskedelmi titkár vagy referens dolgoztam. Ugyanakkor volt ebben némi rosszindulat is, hiszen tudta, hogy ezzel az Amerikai Nagykövetség berkein belül is vitát gerjeszt majd. Három napig erről szólt a magyar sajtó baloldali része (ami akkoriban, mint tudjuk, elég domináns volt). „Adam Topolansky kiállt az Orbán-kormány mellett”, harsogta a Népszava, a Népszabadság és egyéb hírorgánumok. Azt is hozzátették, hogy ezzel diplomáciai kihágást követtem el. Ez utóbbi természetesen nem felelt meg a valóságnak, amiért perelhettem volna őket, hiszen nem voltam diplomatastátusban. Márpedig szerződéses alkalmazottnak lehet magánvéleménye a magyar közéleti folyamatokról.
Ed Kemp sajtótitkár már másnap behívott az irodájába, majd különböző épületrészeken át, eléggé rejtélyes liftekkel felvitt az épület padlásterébe. A padlástér leghátsó sarkában valahol megnyílt egy ajtó és azon keresztül Kemp bevezetett egy jól megvilágított modern konferenciaterembe, ahol a követség kulcsemberei ültek. Egy kis idő elteltével az egyik katonai attasé odajött hozzám, és halkan a fülembe súgta: van neked amerikai nemzetbiztonsági átvilágításod? Mondtam, hogy nincs, mire azonnal kivezetett a teremből és visszavitt a lifthez, amely visszaszállított a földszintre. Magyarán hibát követtek el, hiszen ezzel tudomásomra jutott, hogy van egy lehallgatásbiztos titkos szoba a követség padlásterében, amelynek létezéséről valószínűleg kevesen tudnak.
Ezzel a rendszabályozás nem ért véget. Tom Robertson is behívatott irodájába. És itt volt az a pont, amikor kibújt a szög a zsákból. Tele torokból ordítozott és fenyegetőzött. Felhívtam a figyelmét, hogy nem vagyok diplomata, tehát szerződéses alkalmazottként lehet magánvéleményem, amit az amerikai alkotmány első kiegészítő passzusa is garantál. Ez neki azonban olaj volt a tűzre. Kioktatott, hogy nem vagyok tisztában a magyar történelemmel. Emelt hangon tudatta velem, „vegyem tudomásul, hogy a szovjet csapatokat Magyarországon sokan felszabadítóként üdvözölték 1945-ben”. Nem egészen értettem, hogyan került a szovjet csizma az asztalra. Mi köze van ennek az olvasói levelemhez? Miközben tudvalevő, hogy családunkban is megerőszakoltak egy-két távolabbi rokont, amikor a szovjet „felszabadító hősök” bevonultak és kifosztották fél Balatonfüredet, sőt még az óráját is elvették mindenkinek. Robertson a globalista-liberális hálózat embere volt, ebben ma már bizonyos vagyok.
Robertson később nagykövet lett Szlovéniában. Sajnos azonban az ideológiailag elkötelezett külképviseleti vezetők tekintetében Robertson nincs egyedül. Egy percre sem szabad elfelejtenünk, hogy éjt nappallá téve próbálnak engedelmességre szoktatni, de akár ellehetetleníteni, pozícióktól megfosztani vagy félretolni a közéletből. Mindezt rendkívül szofisztikált eszközökkel, operációs hadműveletekkel teszik. Dobozi István, Gyombolai Péter és Hetesy Zsolt is megtették ezt egy operatív akció során, amit 2017 nyarán Washingtonban a sarasotai konzuli kinevezésem megakadályozása érdekében szerveztek.
Sokkoló volt szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy a hálózat nemcsak hogy létezik, de hatékonyan működik is mind a mai napig. Ráadásul nemritkán az amerikai magyar szervezetek asszisztálásával.
Mindig résen kell lennünk tehát, és szervezetten össze kell fognunk. Egyetlen feladatunk van: patriótának maradni! Ők ugyanis a liberális-globalista gépezet beépített ügynökei, akik szüntelenül nemzetünk (nemzeteink) ellen áskálódnak világszerte ideológiai céljaik megvalósítása érdekében.
A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista
Borítókép: André Goodfriend (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)
