Hamar észrevettem, hogy a Budapesten székelő amerikai nagykövetségen aktívan működött az a propagandahálózat, amely a magyarországi rendszerváltást támogatta. Mark Palmer (1986–1990) és társai tevékenyen vettek részt a magyarországi liberalizmus felépítésében, a hazai liberális elit megerősítésében. Majd mindez folytatódott Charles Thomas (1990–1994), Donald Blinken (1994–1997), Nancy Brinker (2001–2003), Eleni Kounalakis (2010–2013), Mark Goodfriend (2013–2015), Colleen Bell (2015–2017) és David Kostelancik (2017–2018) alatt. Voltak persze kivételek, akik nem voltak hajlandók az agitprop gépezet utasításait maradéktalanul végrehajtani. Megemeljük kalapunkat Peter Tufo (1997–2001), George Walker (2003–2006), April Foley (2006–2009) és David Cornstein (2018–2020) előtt, akik tüske voltak a köröm alatt, és időnként botként szolgáltak a küllők között.

A valódi felbujtók azonban Washingtonban voltak. Az amerikai külügyminisztérium legvehemensebb ideológusai között lehet említeni Victoria Nulandot, aki külügyminiszter-helyettesként az európai politikai helyzet alakulását felügyelte. Férje, Robert Kagan az Egyesült Államok egyik ismert neokonzervatív ideológusa (ami körte/alma módjára magában foglalja a neoliberalizmust is). Nuland és társai éveken át gáncsolták, kritizálták, akadályozták a magyar polgári kormányzást hamis bírálataikkal, megalapozatlan vádjaikkal. Nem meglepő, hogy Antony Blinken és Joe Biden ismét előhúzták Victoria Nulandot a kalapból, és ezúttal Ukrajnára állították rá. WikiLeaks-dokumentumok szerint Nuland egy beszélgetés során azt állította, hogy ötmilliárd dollárt költöttek a Kijevben kirobbant események megszervezésére. Időközben az is kiderült, hogy Nuland és eszmetársai, John Kerry, Jonathan Winer, Daniel Silverberg és Christopher Steele (egykori brit hírszerző) aktívan részt vettek egy Donald Trump elleni illegális megfigyelési akcióban. Ezen túlmenően igyekeztek azt a hamis látszatot kelteni, hogy a patrióta amerikai elnök korábban együttműködött az oroszokkal. Ennek szinte semmi valóságalapja nem volt, ahogy annak sem, hogy az oroszok beavatkoztak volna a 2016-os amerikai elnökválasztásba. De miután ezt beültették a külpolitikai térfélen meghatározó ideológusok agyába, később már nehéz volt semlegesíteni ezeket a felvetéseket. Nuland és Kagan ideológiai agitproptevékenységükkel egyértelműen egyfajta antipatrióta megszállottságot igazoltak, amely elkötelezettségük a hazánk elleni politikai támadásokban is kifejezésre jutott. Nuland egy időben hazánk polgári kormányzását szinte minden létező alkalommal kritizálta, legtöbbször konkrétumok megnevezése nélkül, ami a brüsszeli ideológiai erőszakosság elnagyolt vádpontjait tartalmazó támadás stílusjegyeinek felelt meg.

Ami a címben feltüntetett amerikai intervencionalizmust illeti, egy 2014-ben megjelent könyv Christopher Kelly és Stuart Laycock kutatásai alapján azt részletezi, hogy az ENSZ nyilvántartása szerint a világ 193 létező országából mintegy 84 azoknak a száma, amelyekben amerikai csapatok hosszabb-rövidebb ideig harcoltak vagy amelyeket megszállás alatt tartottak az Egyesült Államok fennállása óta. Ezen túlmenően pedig egyéb módon 190 országban folytattak befolyásolási műveleteket, amelyeknek katonai jellege volt. Mindössze három ország létezik, amelyek belügyeibe mindeddig nem avatkozott be az USA valamilyen formában: Andorra, Bhután és Liechtenstein. Ennek alapján érthető: semmi meglepő nincs abban, hogy az Egyesült Államok most éppen Ukrajnában mesterkedik ideológiai céljainak katonai erővel történő megvalósításában.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: Az amerikai zászló (Fotó: Pexels)