Nemrégiben a HVG munkatársa, Farkas Zoltán hamis állításokat és félrevezető csúsztatásokat fogalmazott meg a fiskális és a monetáris politika elmúlt éveiről. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésének céljait sikerült félremagyaráznia, és mivel a cikk (Soha nem látott mínusz a jegybanknál: ki a felelős, és mennyibe kerül ez nekünk?, február 9.) döntően az utóbbi intézményről szól, ezért fontosnak tartom azt, hogy egyenként végighaladjak a megfogalmazott hamis vádakon és megcáfoljam őket.
Amikor 2013-ban Matolcsy György kinevezésével új vezetés vette át a jegybank irányítását, az egyben egy teljesen új monetáris politikai szemléletmód kezdetét is jelentette. Akkorra egyértelművé vált, hogy a 2008–2009-es globális pénzügyi válság utáni jegybanki működés már sosem lesz olyan, mint korábban, hiszen az addigi keretrendszer már nem szolgálta jól a közérdeket. Ezt a tényt az MNB korábbi vezetése annak ellenére sem ismerte fel, hogy más jegybankok akkor már rég elkezdtek túllépni a korábbi dogmákon.
Az új szemléletmód és vezetés egyik leglátványosabb eredménye az volt, hogy törvényi céljainak megfelelően kezdett működni, egy olyan időszak után, amikor a jegybank sem inflációs, sem pénzügyi stabilitási céljait nem volt képes elérni.
Fontos leszögezni, hogy az MNB céljait a jegybanktörvény egyértelműen kijelöli. Ezek között sem akkor, de most sem szerepel az eredménycél. Ugyanakkor a jegybank által meghatározott monetáris politikának vannak következményei mind a gazdaság általános működésére, mind a jegybank számviteli eredményére nézve.
Az új jegybanki politika nem csak az ár- és a pénzügyi stabilitás helyreállításában, valamint a gazdasági felzárkózás újraindításában könyvelhetett el sikereket. Lépései a jegybanki eredményre is pozitív hatással voltak, amire abban az időszakban nagy szükség is volt. Rögtön az első évben a korábbi vezetés által 2013-ra prognosztizált 203 milliárdos jegybanki veszteséget nyereségbe fordította át. Az indokolatlanul magasan tartott alapkamat, illetve a szándékosan hamis számokra tervezett veszteség egyértelműen annak a megakadályozására irányult, hogy Magyarországot kivegyék az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, ez a kísérletük azonban elbukott, mert az új jegybanki vezetés felszámolta a veszteséget, ezáltal 2013 júniusában beszüntették az országunkkal szembeni eljárást.
Matolcsy György és munkatársai folyamatosan hangsúlyozták – a cikk állításaival ellentétben –, hogy az MNB-nek nem célja a nyereségesség. A HVG írása Surányi Györgyöt idézi, aki már ki tudja, hányadszor vádolja azzal az MNB-t, hogy a nyereséget sikerkritériumnak tekinti. Egy volt jegybankelnöknek nem megbocsátható, ha tudatlanságból vagy épp tudatosan félremagyarázza a tényeket. Szomorú, hogy Surányi György gyakorlatilag nem ismeri vagy nem akarja megismerni az MNB működését meghatározó alapvető dokumentumokat, így a jegybanktörvényt vagy az MNB alapokmányát sem, ezekben ugyanis egyértelműen benne foglaltatik, hogy mi a feladata a jegybanknak.
De voltaképpen miből és miért keletkezett a jegybanki nyereség? Miután az MNB levitte az indokolatlanul magasan tartott alapkamatot 7 százalékról 0,9, majd 0,6 százalékra, illetve bevezette az önfinanszírozást, gyakorlatilag azt érte el, hogy 200–300 milliárd forintot nem a pénzintézeteknek adott oda, hanem azt közösségi célokra fordította, osztalékot fizetett és eredménytartalékot halmozott fel.
A 2014-es 520 milliárdos rekordnyereség az MNB által kezdeményezett forintosítás aktív menedzselésének és sikerének volt köszönhető, ami a devizahitelesek sokaságát mentette meg. Egyszeri tételnek tekinthető, mivel ekkora nyereség soha nem volt azelőtt – és talán nem is lesz már, hiszen ha az infláció miatt magasabb a kamat, az befolyásolja a jegybanki nyereséget is.
