Érdekesen indult a reggel. Először kinyitottam a 444-en egy cikket, ez volt a címe: „Egyházak a politika fogságában: A liberális demokrácia keresztény alapjai”.
Ilyenkor akkor járunk jó úton, ha eleve erős gyanakvással kezdünk az olvasáshoz (az előítélet a túlélés záloga amúgy!), magam is így tettem, és nem is csalódtam egészséges előítéletemben (abban nem is nagyon lehet csalódni soha, amikor mégis: az a kegyelem pillanata).
Ilyesmiket olvashattam (látatlanban meg tudtam volna írni magam is):
„Abban az értelemben, ahogy Orbán Viktor (…) használja, nem létezik »keresztény szabadság«. Krisztus parancsa ugyanis nem tiltó, hanem megerősítő: »Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.« (Máté 7:12) Jézus társadalmi innovációja meghaladja az egyszerű pozitív–negatív szembeállítást, amikor az egyént és a közösséget egymás kapcsolatában kezeli, a közös vágyakból kiindulva a félelem helyett. A szabadság pedig önmagában nem feltételez erkölcsi vizsgálatot, értékítéletet.
Amikor tehát a miniszterelnök kijelöli a »közösség és a nemzet javát« mint az egyetlen legitim szolgálandó célt, ideológiát kreál a szabadságból, ami nem ideológia.
A kereszténységet olyan dolgokkal festi át, amelyekhez egyébként annak teológiailag nem feltétlenül van köze: adófizetés, családalapítás, egészséges életmód, »eligazodás a történelemben« – jelentsen ez utóbbi bármit is. Meg lehet tölteni ezeket a fogalmakat a kereszténység szellemével; de nem ezekből áll a kereszténység, sem a szabadság.”
És így tovább…
Ó, hát persze! „A szabadság pedig önmagában nem feltételez erkölcsi vizsgálatot, értékítéletet.” Nektek nem. „Amikor tehát a miniszterelnök kijelöli a »közösség és a nemzet javát« mint az egyetlen legitim szolgálandó célt, ideológiát kreál a szabadságból, ami nem ideológia.” Nektek nem.
Elolvastam tehát mindezt a 444-en (még lesz belőle egy csomó rész, ez ugyanis egy sorozat, hurrá!), aztán következett a HVG. Ott fizetni kell, ha végig akarsz olvasni egy-egy cikket, sportból nem fizetek nekik, ráadásul, ha az elejét láttad, amit elolvashatsz ingyen is, akkor láttad az egészet. A HVG ezzel lepett meg a mazsolás kuglófom és a kávém mellé:
„Emmy Eklundh populizmuskutató: Nem a bizonytalan szavazók megnyerésével lehet megverni a Fideszt”
Mmmm! Már a címből tudsz mindent: Emmyke „populizmuskutató”, ráadásul még svéd is, „kell még valamit mondanom, Ildikó?”… Egy svéd populizmuskutatónak nagyjából annyi haszna van, mint a halsétáltató póráznak (ismét győzött, méghozzá kiütéssel, az előítéletem).
Már a cikk felvezetése is „zseniális”:
„(…) bár a pozitív családpolitika üzenete cirógatja a lelket, valójában a patriarchátusért vívott harcról szól, arról, hogy az erős férfiak megvédjék azt, ami az övék – a nőket, a gyerekeket és a nemzetet. Eklundh nem lát semmi különöset abban, hogy a Fidesz a maga módján pénzt oszt, szerinte jó helyen nyitotta ki a fasizmus tankönyvét.”
Egyszerűen imádom ezeket! Pozitív családpolitika: „patriarchátus”; pénzosztás: „fasizmus”. (Hát nem megmondtam? Ha egyet láttál, mindet láttad!)
És ezt követi maga az interjú, a kérdező Nagy Iván László, el ne felejtsük valahogy ezt a nevet, és íme, az első kérdés:
„Az elmúlt években az Orbán-rezsim a családok védőszentjének szerepét vette fel, ráerősítve arra a nemzetképre, hogy a világ azoké, akik teleszülik. Mitől ilyen erős a család értelmezése, és hogyan kapcsolódik a nemzeti túlélést hirdető szélsőjobboldali populizmushoz?”
„A nemzeti túlélést hirdető szélsőjobboldali populizmus”. Kell ehhez bármit is hozzáfűzni? Van-e még szükség bármiféle bizonyítékra, hogy ezekkel teljesen felesleges bármiféle konszenzust keresni? Nem nyilvánvaló, hogy teljesen felesleges úgy tennünk, mintha érdekelne a puszta létezésük egyáltalán? Na ugye… És aztán jön Emmyke válasza:
„Rengeteg, a nacionalizmust erősen megélő rendszerben lett népszerű az az elmélet, amit szaknyelven autochtóniának nevezünk – azaz hogy egy adott embercsoportnak vér szerinti joga van egy adott földhöz. Amikor a valóságban vér szerinti dolgokról beszélünk, szinte azonnal a családokról esik szó, a politikában pedig pont ugyanígy jelennek meg a haza kapcsán a fennmaradás és a nemzeti reprodukció, vagyis a család kérdései. Hogyan töltjük meg a mi embereinkkel a mi földünket? – ez a fő kérdés. Erre persze többféle válasz létezik: lehet például az „ideális női viselkedést” népszerűsíteni, ami bebiztosítja, hogy a ma döntéshozóinak gyermekei lesznek a holnap döntéshozói.
A családpolitika szerves része a szélsőjobboldali politikának, mindig is az volt: a hitleri Németországban és Franco Spanyolországában is az volt a társadalom, sőt a civilizáció fennmaradásának a kulcsa, ha a nemzet asszonyai nemzeti gyermekeket szültek nemzeti családokba.
Családi alapon politizálni egyébként is egy hatékony stratégia. Sokan, akik magukat centristának vagy progresszívnak nevezik, a családról konzervatív nézeteket vallanak, a haladó eszmék általában az ilyen társadalmi ügyeket érik el utoljára. Ez nagyon biztonságos alapot ad a jobboldalnak.”
Eddig olvasható ingyen a HVG cikke. És miért olvasnánk tovább? Itt van minden, amit ezekről tudni kell. Amit ezekről tudni kell: nem egyszerűen arról van szó, hogy semmit nem jelent nekik sem a nemzet, sem a haza, sem a család, de egyenesen gyűlölik mindezt. A „szélsőjobboldallal”, a „fasizmussal”, Hitlerrel és Francóval azonosítják. Ahogy a mai német alkancellár megmondta: „Mindig hányingert kaptam, ha a hazaszeretet szót hallottam”.
És soha nem fogják megérteni, mi miért kapunk hányingert a puszta létezésüktől.
Eddig jutottam a reggeli olvasásban, és ekkor jött a csúcspont, az eddigiek összefoglalása, esszenciája, kiteljesedése, az értelmetlenség, a feleslegesség, az ocsmányság apoteózisa. Elolvastam az Origó beszámolóját egy frissen kinevezett amerikai vezetőről:
„Láncon vezette négykézláb a szájkosaras partnerét a transzvesztita mérnök, Joe Biden most energiaügyi vezetőnek nevezte ki” – így a cím.
Na? Kezditek már kapiskálni, mi is a valódi szabadság? Hogy miért nácizmus, hitlerizmus és francoizmus a család meg a nemzet? És hogy miért nem lehet a szabadság ideológia? Ha még mindig nem világos, az Origó cikkéből kiderül, tessék erősen figyelni, ki fogom kérdezni:
„Joe Biden egy közismert transzvesztitát, a bizarr és deviáns viselkedéséről is ismert drag queent, a nem bináris személyes névmások hangos támogatóját, Sam Brintont nevezte ki az amerikai energiaügyi minisztérium nukleáris energiával foglalkozó osztályának az élére. Brinton ugyan rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges képzettséggel és szakmai tapasztalattal (két mesterfokú diplomát is szerzett az USA egyik legkiválóbb egyetemén, a MIT-en), de az USA-ban Brinton elsősorban a nemi identitásának és szexuális preferenciáinak látványos demonstrálásával tett szert ismertségre.
Brinton önmagát „pup handler”-nek is nevezi, amely kifejezés az amerikai szlengben azt a homoszexuális férfit definiálja, aki egy bizarr fétis játék közben a kutyának öltözött szájkosaras, láncos homoszexuális partnerét kutyaként sétáltatja körbe pórázon.”
Nagy kár, hogy itt nálunk, a Magyar Nemzetben nincsenek képek. Mert ezt látniuk kell(ene). Úgyhogy legalább a linkeket idemásolom, tessék szíves lenni megnézni, hogyan is néz ki az igazi szabadság manapság! Itt az első.
Itt meg lehet tekinteni az új amerikai energetikai vezetőt, ahogy vöröske tarajjal (amúgy kopaszon), öltönynackóban és hozzá kiválóan passzoló rózsaszín, magassarkú tipegőben ül, és olyan hamiskás, „na ki a fasza gyerek” mosollyal néz bele a kamerába.
Ez a legjobb. Ezen az látható, ahogy az új amerikai energetikai vezető immár női ruckóban, erősen rúzsozott szájszervvel pózol három, kutyaálarcos, négykézláb álló „férfivel”, a kis barátaival, kutyuskáival, akiket aztán pórázra köt, hazavisz, és nem akarjuk tudni, otthon mit csinál majd velük…
Teljesen biztos vagyok abban, hogy a 444-en megjelent cikket jegyző Tarcsay Tibor a Kovász Közösségből e kép láttán ujjong, mert ebben látja megvalósulni az ideológiamentes, egyszerre negatív és pozitív szabadságot. Remek…
És a svéd Emmy, meg az őt kérdező Nagy Iván László szívét is elönti a melegség ezen fehérjehalmazok láttán, mert itt végre szó sem lehet hagyományos családról, meg nemzetről, meg „vérségről” – vagyis fasizmusról meg Hitlerről meg Francóról.
Hanem ez itt a tőröl metszett szabadság.
A kutyab…ó, pederaszta ocsmányságok szabadsága.
Tessék mondani: szabad még undorodni és elfordulni és mindezt elutasítani és harcolni ezek ellen az utolsó leheletig, vagy az már nácizmus? Mert ha igen, akkor úgy tűnik, a normalitás, a természetes, az emberi, a szép, a kedves – mind-mind náci lett valahogyan. Együtt a családdal, a gyerekkel, a nemzettel és a néppel.
Valakinek itt nincs igaza, gyerekek. És attól tartok, nem mi vagyunk a hunyók…
Borítókép: illusztráció (Fotó: 123rf)
