Messze otthontól, de azért olvasgatom a híreket. Bár ma már nincsenek hírek, események vannak, amelyeket a különböző politikai oldalhoz tartozó médiumok „megzenésítenek” – az objektivitás, a mínuszos hír ma már nem elvárás, sőt tilos.
Így aztán elolvasom a Mandineren – amúgy mégiscsak teljesen értéksemlegesen –, hogy „újabb nap, újabb találkozás: Novák Katalin az Egyesült Államokban tesz látogatást. Az államfő előzőleg a mexikói–amerikai határnál a migrációs helyzetről tájékozódott, majd Joe Bidennel is találkozott. A köztársasági elnök vasárnap reggeli Facebook-bejegyzéséből pedig az derül ki, hogy Mel Gibsonnal is sikerült összefutnia. »Találkozás egy amerikai Hazafival« – írta a közös kép mellé Novák.”
Gondolná a magamfajta olvasó, hogy „végre valami, amibe nem lehet majd belekötni, amit nem lehet körbevenni nyállal, epével, végre valami, amit nem tudnak körülfolyni önmaguk gusztustalanságával, hernyóságával azok ott, odaát”, de hát ez megint csak tévedés.
Mert a Mandiner után megnyitom a 444.hu-t, ahol ezt olvasom:
„Novák Katalin most Mel Gibsonnal pózol
Találkozás egy amerikai Hazafival – írta Novák Katalin Hollywood legismertebb antiszemitája mellett mosolyogva.”
Az erős indítás után beleolvasok:
„A posztból sajnos nem derül ki, pontosan hol és milyen kontextusban készült a kép. Novák (közösségimédia-menedzsere) annyival kommentálta a képet, hogy »Találkozás egy amerikai Hazafival«, ezzel a Hazafi című filmre utalva, amelyben a Mel Gibson alakította szereplő halomra gyilkolja a gonosz vörös kabátosokat az amerikai polgárháborúban. De azt is írhatta volna, hogy találkozás egy »rettenthetetlen« amerikaival, vagy hogy »Halálos iramban Novák Katalinnal«.
Sőt azt is, hogy találkozás Hollywood legismertebb antiszemitájával, aki közel 10 évig feketelistás volt Hollywoodban, miután 2006-ban, amikor részegen vezetett, és rendőrök megállították, arról üvöltözött, hogy a »kib…szott« zsidók okozták az összes háborút a világon, és arról faggatta az őt letartóztató rendőrt, hogy zsidó-e.”