Régi igazság, hogy nem lehet ajtóstul törni egy házba. A szlovák–magyar megbékélés során is türelemre van szükség. Komoly reményekkel adtuk közre augusztus közepén a két nemzet összetartozásáról szóló nyilatkozatunkat, de egy ilyen nyilatkozat, mint sok más hasonló kezdeményezés, könnyen csak „egy fecske” maradhat, s hiába várunk aztán a „nyárra”.
Reményünk azonban most megalapozott. Magából a nyilatkozat szövegéből nem tűnik ki, de az elgondolás szlovák oldalról indult, és ez mindenképp új fejlemény. Biztató az is, hogy nemcsak távlatokban elérendő célokról van benne szó, hanem eredményekről is.
Ilyen például az, hogy erősödik Szlovákiában az a felismerés, hogy nem volt ezeréves magyar elnyomás. Az egész nyilatkozat a párbeszéd szellemében íródott, s a jelek szerint ez sem marad üres szólam.
A nyilatkozat szellemében – kihasználva a vezekényi csata 370. évfordulóját – augusztus végén magyar–szlovák koszorúzást tartottunk a csatamezőn 1898-ban felállított emlékműnél és a törökök ellen vívott csatában elhunyt négy Esterházy sírjánál.
Ez a koszorúzás nem maradt néhány elkötelezett ember magánügye, az eseményen részt vevő Jaroslav Daniska ugyanis részletes cikket írt róla a Dennik Standard számára. A cikk ismerteti a csatát, azt, hogy a törökök háromszoros létszámbeli fölényük ellenére nagy veszteségeket szenvedtek, és hogy sok rabnak sikerült kiszabadulni a fogságból. A csata leírásában nincs semmi új.
