Mindezt már Fényes Elek is megírta: „Vozokány mezején 26-ik aug. 1652-ben igen keményen megverték a magyarok a törököket, s ezen alkalommal 186 keresztény rabot szabadítottak meg. Azonban siralmas leve ezen győzelem a fényes érdemű Eszterházy családra; mert az elesett 48 magyarok közül 4 Eszterházy maradt a csatatéren, u. m. László, Kristóf, Ferencz s Márton.”
Új azonban a cikk hangvétele: a magyar főurak nem gonosz elnyomók, ahogy a régi szlovák klisé alapján várható lenne, hanem hazájukért és azok polgáraiért életüket is feláldozni kész hősök. Új az is, ahogy a cikk kiemeli: e csatában magyarok és szlovákok együtt harcoltak a török ellen.
A történelmi hűség kedvéért a szerző megemlíti, hogy háromszáz német muskétás is a Forgách Ádám vezette kis seregben harcolt. A magyarok végvári katonák voltak, és hozzájuk csatlakozott a környék parasztsága, akik viszont szlovákok voltak.
Vezekényt és környékét ugyanis már akkor is szlovákok lakták. Fényes Elek leírása (1851) szerint: Vezekény (Nagy-), (Velke Vozokány), Bars m. tót falu. Nem légből kapott állítás tehát, hogy közösen harcoltunk a közös ellenséggel. Tulajdonképp ezt kell tennünk ma is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!