A harmadik évezredbe sok megoldandó problémával, de nagy reményekkel léptünk. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint a tömegpusztító fegyverek, az új technológiák, a környezetrombolás és népirtás árnyékában a konfliktusforrások kezdik feszegetni az emberi ésszel felfogható határokat, és éppen ezért a kontroll is sokkal könnyebben kicsúszhat az emberek kezéből. A jövő olyan kihívásokat tartogat, amelyek a világ országainak egymásra utaltságát erősítik, és a kritikus helyzetek megoldásában inkább együttműködésre, mintsem széthúzásra lenne szükség.

Senki nem gondolta korábban, hogy életünket, terveinket pillanatok alatt sorsfordító események írják át. A 2008-as gazdasági válságból alig álltunk talpra, 2015-ben minden korábbinál nagyobb migránstömegek indultak meg határaink felé, utána a koronavírus-járvány söpört végig több hullámban a világon, majd idén február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, amely súlyos biztonsági és gazdasági következmények fenyegetését és bizony egy kiterjedtebb háború rémképét is gyűlölt közelségbe hozta hozzánk. Igaz, Európában és azon kívül is voltak helyi konfliktusok az elmúlt időszakban, de a hidegháború vége óta megismert és megszokott békének, fejlődésnek vége. Történelmünk következő szakaszát veszélyek és kihívások jellemzik, egy háború árnyékában, egyre újabb válságok közepette élünk, miközben új világrend van kialakulóban. Különösen is fontos tehát, hogy ne adjuk fel nemzeti identitásunkat, ne tagadjuk meg keresztény gyökereinket, hanem ezekre építve, ezekbe kapaszkodva legyünk felelős alakítói jövőnknek. Kellenek az igazodási pontok, hogy a változó világban meg tudjunk maradni, és kellő bölcsességgel tudjunk döntéseket hozni.

Földi életünk egyik sarokköve az, hogy mi, emberek nemcsak képesek vagyunk másokhoz kötődni és ragaszkodni, de ezt kimondottan igényli a lelkünk, az emberségünk. Isten mindannyiunkat úgy teremtett meg, hogy társas lényekként belénk van kódolva a közösséghez tartozás iránti igény. Különböző korok és a történelem különböző szakaszai más és más lehetőséget adtak nekünk, hogy kifejezzük hovatartozásunkat, azonban mióta léteznek nemzetek, azóta identitásunk megkerülhetetlen pontja a hazaszeretet, az egy nemzethez tartozás meghatározó élménye, amely a haza és az egyén sorsát egybefonja.

A hazaszeretet egészséges patriotizmus. A jó patrióta sosem nacionalista, sosem soviniszta, rasszista vagy kirekesztő. Nekünk nem másokkal szemben kell meghatároznunk az identitásunkat, az azonosságtudatunkat, hiszen kiváló, példát adó elődeink vannak, akikre egészséges nemzettudatunk alapulhat. Szellemi és természeti értékeink, kultúránk, nyelvünk, hagyományvilágunk megismerése és megszerettetése segíti a szülőföldhöz és ehhez a nemzethez való kötődést.

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek – vallja Wass Albert. A hazaszeretet hiánya könnyen gyökértelenné teszi az embert, aki a XXI. század nagy globalizmusában azt veszi észre, hogy hiába lehet világpolgár, hiába jut el könnyedén távoli földrészek zsúfolt nagyvárosaiba, tulajdonképpen hazátlanná vált, mert közösségi kapcsolatai felszínesek, és igazán nem kötődik a helyhez, amit otthonának nevez.

Államalapító Szent István királyunk tette le a több mint ezeréves múlttal rendelkező Magyarország alapjait. Ahhoz, hogy álma, az önálló, független és erős ország megmaradjon, és ne jusson a történelem viharaiban letűnt népek sorsára, nemcsak a kereszténység felvételére, a hatalom megerősítésére, a korábbitól eltérő társadalmi szerkezet létrehozására volt szükség, hanem a magyarság identitásának kialakítására és formálására is. Az elmúlt ezer esztendőben a magyarságkép rengeteget változott Európában. A rettegett hunok leszármazottjai­ként azonosított pogány kalandozókból a kereszténység védőbástyája lettünk, akik otthonukért, családjukért a saját vérüket hullajtva megóvták a kontinenst számos keleti pogány veszedelemtől. Mindez nem működött volna az ország és a benne lakó népek iránti kötődés, a hazaszeretet nélkül!

A nemzet, a család és a szabadság iránti elkötelezettség, egymás megbecsülése, az értékek tisztelete, valamint a jó ügy szolgálatába állított bátorság az, amit hazaszeretetnek hívhatunk. Manapság oly népszerűek a fantáziavilágok, amelyekben mesehősök természetfeletti képességekkel győzedelmeskednek. A való világ küzdelmeit viszont emberek vívják, akik tudásukra, elhivatottságukra és egymásra számíthatnak a bajban. A hazafiság olyan erőt ad, amely a kilátástalan helyzetben is győzelemre vezethet – gondoljunk például Nándorfehérvár és Eger védőire. Lehet bármennyire is „modern” a XXI. század, nem szabad semmibe vennünk ezt az összekötő, a másokért áldozathozatalra kész erőt, mert ezt nem lehet eszközökkel pótolni.

Óriási nyomás a nemzetállamokon

Meggyőződésem, hogy ma is nagyon nagy szükség van arra, hogy a fiatalság körében újra természetes legyen ennek a szónak a jelentése, megélése. A szocializmus negyven éve alatt mindent megtettek, hogy fegyverekkel és ideológiákkal elnyomják az új generációk lelkében ezt a természetes tüzet. Az internacionalista ideológia évtizedekig hazug és álszent módon, a kommunista hatalom imperialista törekvéseit kiszolgálva hirdette, hogy a nemzeti értékeknek leáldozott, azokat pótolhatja egy kitalált eszme iránt mesterségesen generált buzgalom, amely a múlt végképp eltörlését tűzte zászlajára. A rendszerváltás óta eltelt időszakban a liberális–baloldali kormányok próbálták meg idejétmúltnak és avítt fogalomnak beállítani ezt a nemes gondolatot anélkül, hogy életképes alternatívát kínáltak volna. Az ismert, bevált és tisztelt dolgok ledöntése, a gyökerek elvágása, a múlt megbélyegzése és köztudatból való eltávolítása a mai napig a baloldali napirend állandó darabja. Nekünk, akik a keresztény-konzervatív eszmeiséget valljuk, kötelességünk, hogy visszaadjuk a hazaszeretet fényét és igazi jelentését. Korábbi honvédelmi miniszterként és elkötelezett kereszténydemokrata politikusként évek óta azon dolgozom, hogy állami szintű programokkal, edukációs és sporteseményeken keresztül hívjuk fel a figyelmet a haza és az állampolgár közötti érzelmi kötődés fontosságára, hiányainak káros következményeire. Tudatos politizálással kell a hazaszeretetet, a magyarságtudatot, a hagyományok őrzésének és továbbadásának folytonosságát megtartanunk!

A szomszédunkban dúló háború rendkívüli biztonságpolitikai kihívások elé állítja az országot, amelyek leküzdéséhez a társadalom részéről a hazaszeretetből táplálkozó összefogásra és összetartásra van szükség, a haderő részéről pedig erős honvédségre, amelynek a jól felkészült katonaság és a korszerű fegyverek egyaránt alapkövetelményei. Geopolitikai helyzetünknek megfelelően ezek célja elsősorban az, hogy demonstrálja az ország megvédésének képességét. A tartalékos állomány létszámának növelése, a Honvéd kadétprogram és a honvédelmi sportközpontok létrehozása ennek lényeges, egymásra épülő, egymást kiegészítő elemei.

A diákok nemzeti identitásának kialakítására a magyar köznevelésben nagyobb figyelmet kell fordítanunk. A mai felgyorsult világban a nemzeti sajátosságokkal ellenséges globalizációs egységesítő törekvések óriási nyomást gyakorolnak a nemzetállamokra. Ennek a folyamatnak a célja homogén, ezáltal könnyebben irányítható és olcsóbban kiszolgálható embertömeg létrehozása. Ha szeretnénk megőrizni nemzeti karakterünket, kultúránkat, akkor fontos, hogy ez a törekvés az ifjúság nevelésében is megjelenjen. Egy szilárd értékrend átadásával felvértezhetjük a fiatalokat, hogy a felgyorsult, veszélyekkel teli világ forgatagában is helyt tudjanak állni. Kell belső motiváció, belső erőforrás ahhoz, hogy valaki akár önkéntes alapon is kész legyen tenni a közösségéért. Erre csak a cselekvő hazaszeretet képes, amit családi és iskolai neveléssel kell megalapozni, és pont ezt a célt szolgálja a hazafias és honvédelmi nevelés szempontjai­nak érvényre juttatása. Az iskolákban olyan ifjakat akarunk nevelni, akik tanulmányaikat befejezve hazájukat szerető, felelős állampolgárként élnek, akikre hasznos és megbecsült szakemberként, családját tisztelő emberként, az országot sújtó bajban vagy veszélyben pedig akár a hazáért tenni kész személyként számíthatunk.

A honvédelmi nevelés az életkori sajátosságokat figyelembe véve inkább a fiatal felnőtt korosztályt érinti. Honvédelmi miniszterségem idején elindítottuk a Honvéd kadétprogramot. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy azóta több mint száz középiskola csatlakozott hozzá. A tanulók osztályonként egy-egy katonai mentor segítségével többet tudhatnak meg a katonai életről, de olyan, a hétköznapi életben hasznos tudásra is szert tehetnek, mint hogy hogyan kell nehéz helyzetben feltalálni magukat, fejlesztik például a túlélési képességeiket, és katonai alapképzettséget is szerezhetnek. A honvédelmi sportközpontok országos hálózata minden járásban minden érdeklődőnek lehetőséget ad majd arra, hogy különböző technikai sportok, lövészet, küzdősportok gyakorlásán keresztül sajátíthassák el a bajtársiasság, a fair play, a küzdeni tudás, a kitartás, a pontosság képességét.