Ha azonban mindez így egybeszedve, ahogyan azt a finn kollégák tették, több mint ötszáz oldalon keresztül rázúdul az olvasóra, az mégiscsak döbbenetes. A világ ötven legveszélyesebb vállalata nagyon komoly munka, kötelező olvasmány. A halál ötven órája. Nem olyasvalami, mint egy százegy film, amit látnod kell féle gyűjtemény, mert az ízlés kérdése is. Ez meg éppen hogy nem.
Persze a szerzők ugyanezzel a lendülettel hozzáláthatnának a második rész megírásához is, de a jelenség megértéséhez és a riasztó összképhez pont elég most ennyi. A vizsgált vállalatok között találunk régi kedves ismerősöket, de szép számmal olyanokat is, amelyekről az érdeklődő, ám „átlag” európai olvasó, beleértve jelen sorok íróját is, valószínűleg még csak nem is hallott. A fejezetek címei frappánsak és lényegre törők.
Így valahogy. Kaspersky Lab, a megbízhatatlan adatbiztonság. Norvég Olajalap, a világ legnagyobb hógolyója. Bayer, a felelősségteljes méregkeverő 1898 óta. Ryanair, a „majdnem ingyen van” ellenállhatatlan csábítása.
Goldman Sachs, Isten munkásai. Deutsche Bank, Európa rothadó szívében. És így tovább az áljótékonykodó manipulátorok és a mosolygó gyilkosok, sorban. És persze az is rendkívül érdekes kérdés, hogy miért tűrjük mindezt, miért asszisztálunk hozzá, sőt miért tartjuk el őket önként és dalolva.
A szerzők fel is teszik, nincs önfelmentés, utazás van az emberi psziché rejtelmeinek mélyére. Hogy az meg miként működik, nagyrészt szintén rejtély. Mindenesetre csak a nagyon erősek távoznak maguktól a Facebookról, ha már egyszer odakerültek. Hiszen ott vannak a „barátaik”.
Ha a slágerlistára pillantunk, az ötvenedik pozícióban ott találjuk a lengyel PGE Polska Grupa Energetycznát, úgyis mint Európa állítólag legnagyobb szennyezőjét. Ez az energiavállalat működteti a belchatówi szénerőművet, amely a lengyel állam többségi tulajdonát képezi és nyomja rendesen a szén-dioxidot kifelé a vakvilágba.
Viszont Lengyelország áramtermelésének nyolcvan százalékát szén biztosítja. A dolog pikantériája, hogy amióta a szerzők ez év elején lezárták művüket, nagyot fordult a világ. Akik csak tehetik, már dobják is a sarokba a bolygó megmentéséért folytatott küzdelmük jelszavait és állítják vissza a csatasorba obsitos erőműveiket. Így aztán úgy lett, hogy a PGE elátkozottból irigyeltté változott, hiába na, soha ne mondd, hogy soha.
A másik kedvencem a harmincötödik helyen tanyázó IKEA, amiről minden lepereg. Személyes értetlenségem azzal kapcsolatban, hogy ezt a szemfényvesztést miért vette be globálisan a Homo sapiens, nem újkeletű.
Mert hogy adva van egy faipari hulladékokat állítólag olcsón elsózó cég, amelynek a végtelenül szerény, leheletnyit náci múltú alapítója kitalálta okosba, hogy órákig tartó anyázások közepette még szereljük is össze a vackait, mert így kisebb helyen kell neki raktároznia, és irányított sétákkal vetet meg velünk további teljesen felesleges cuccokat, az „csak” ügyes, ahogy a viccbéli bácsi mondaná.
De hogy az üzletek meglátogatását családi programmá tudta manipulálni, amelynek fény- és egyben csúcspontja a fűrészpor ízű húsgolyóbisok elfogyasztása, az már tényleg a globális szellemi leépülés csalhatatlan jele.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
