Magyarország és a hazánkban tombolni vélt korrupció egyik legfőbb kritikusa, Guy Verhofstadt volt belga kormányfő, aki a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) képviselőcsoportnak volt az elnöke 2009 és 2019 között, azóta pedig az Euró­pa Megújul (Renew Europe) tagja, szintén érintett korrupciós botrányban. 

2010 és 2016 között – amikor EP-képviselőként is dolgozott – igazgatósági tag volt egy offshore céget is működtető cégcsoportban, évi hatvanezer euróért. A brüsszeli jövedelembevallások rendkívül felületesek, ezért a politikus pénzügyi helyzete korántsem átlátható, azonban – saját bevallása szerint is – a képviselői fizetésén túl még három vállalattól (Sofina, Exmar, APG) és az EIPA (Euro­pean Institute of Public Administration) nevezetű intézettől származik jövedelme. 

Elmar Brok, a német CDU EP-képviselője pénzt szedett be a parlamenti látogatóitól, hogy fedezze a költségeket, úgy, hogy ezen összeget a parlamenttől is visszaigényelte, ezzel két év alatt tizennyolcezer eurót vett fel jogellenesen. Brok éveken át dolgozott – szintén tanácsadóként és lobbistaként – a Bertels­mann német médiaóriásnak. 

Verhofstadt ügyéhez hasonló botrányba keveredett a liberális svéd volt EP-képviselő, Cecilia Wikström, aki a parlamenti és a LIBE bizottsági munkája mellett két, adócsalásba keveredett cég vezető tisztviselőjeként, az igazgatótanács irányító tagjaként is dolgozott. 

Az uniós biztosoknak a jövedelembevallás mellett egy érdekeltségi nyilatkozatot is ki kell tölteniük, de Sztella Kiriakídisz korrupciós botránya rámutatott, hogy itt sincs valódi számon kérhetőség. 

Ne feledjük azt sem, hogy a szerződések alapján az EU-s intézmények közötti kapcsolatot elsősorban nem a hierarchiának, hanem az együttműködésnek kell jellemeznie. Régebben például az Európai Parlamentet és a tanácsot a hagyományos, kétkamarás nemzeti törvényhozások két kamarájához hasonlították. Pedig az eltérés elég egyértelműnek látszik a nemzeti törvényalkotóktól, főszabályként ugyanis sem a parlamentnek, sem a tanácsnak (Miniszterek Tanácsa) nincs jogalkotási kezdeményezési jogköre. A közösségi ügyekben ez a jogkör kizárólag az Európai Bizottság mint az EU végrehajtó hatalma számára van fenntartva.

Az Európai Parlament (többsége) nem törekedhet arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 14. cikkében rögzített jogalkotási és költségvetési hatáskörén túlterjeszkedjen. 

Nem lehet célja még a szerződések értelmében sem, hogy az Európai Tanács (a kormány- és államfők tanácskozási testülete) ellenpólusává próbáljon válni. 

Inkább a folyamatok és pozitív változások elősegítésével, a nemzeti létezési mód tiszteletben tartása mellett arról kellene gondoskodnia, hogy az Európai Unió jogelődjét mint a szabad nemzetek európai együttműködését megálmodó alapító atyák, az egykori „hatok” által elképzelt módon működve, életképes közösségként maradhasson meg az unió.

A parlament nem értelmezheti át helyét és szerepét a tekintetben, hogy a szerződések szerint demokratikus felügyeletet gyakorol az EU tevékenysége, különösképpen az Európai Bizottság – az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkében foglalt általános végrehajtói szerepköre – felett. 

Amennyiben viszont a parlament tényleg nem elégedett, akkor a parlamenti ellenőrzés hatékony eszközeként, az EUMSZ 234. cikkével összhangban úgynevezett kettős többséggel – a leadott szavazatok kétharmadával és a képviselők többségével – bizalmatlanságot fejezhet ki a bizottsággal szemben. 

Ez esetben, ha meg is szavaznák, az egész Európai Bizottságnak le kell mondania hivataláról.

Végül az Európai Tanács dönt, hogy felszabadítja-e a Magyarországnak járó EU-s forrásokat: az Európai Bizottság a saját hatáskörben javaslatot tesz a Magyarország által vállalt bátor reformok és egyes intézkedések függvényében az Európai Tanácsnak a források ügyében. Vagyis az uniós kormány- és államfők tanácskozási fóruma dönt a források elköltésére benyújtott magyar terv elfogadásáról. 

Miután a bizottság kollégiuma – normál esetben – jóváhagyja a helyreállítási alap pénzeinek folyósítását, erről heteken belül az Európai Tanács is szavazhat. Márpedig a tagállami vezetők azok, akik ténylegesen meghatározzák az EU politikai menetrendjét, a közös jövőt érintő főbb irányokat, így az EU-tagországok közötti politikai együttműködés legmagasabb szintjét ők képviselik.

Az Európai Parlamentnek ettől még persze igen komoly a felelőssége, hiszen egy nemzetközi, illetve biztonságpolitikai szempontból is rendkívül veszélyes időszakban a politikai egység megbontásán munkálkodik a közösségen belül. 

Végletes politikai elfogultsággal az orosz–ukrán háború és a gazdasági válságok korában egyes országok, közöttük Magyarország pellengérre állításával akarja megnehezíteni az uniós tagállamok közötti együttműködést, ez a szándék pedig élesen szembemegy a közösségi szerződések szellemével és betűjével.

A szerző alkotmányjogász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)