Az idén is hagyományosan november 3-án kezdődött meg a magyar tudomány ünnepe, amely már régóta nem csupán e jeles napra korlátozódik, hanem egész novemberben tart. Azt bizonyára nem csak a tudomány és a történelem iránt érdeklődők tudják, hogy miért éppen november 3-án ünnepeljük a magyar tudomány napját: 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel a pozsonyi diéta kerületi ülésén gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét egy, a magyar nyelvet ápoló tudós társaság megalapítására. A korszakalkotó – a reformkor szimbolikus nyitányaként számontartott – esemény centenáriumán Berzeviczy Albert, az MTA elnöke joggal jelentette ki: „mi szokva vagyunk – éspedig helyesen – ezt a korábbi időpontot tekinteni az Akadémia születésnapjának, annál is inkább, mert így még szorosabban csatoljuk Akadémiánk történetét Széchenyi dicső nevéhez”.
Ezt a hagyományt elevenítették fel két és fél évtizede, amikor a magyar tudósok millecentenáriumi világkonferenciájának kezdeményezésére az akkori kormány november 3-át a magyar tudomány napjának nyilvánította, a rendelet szövege azonban nem tartalmazta, hogy miért pont erre a napra esett a választás. Az sem derült ki, hogy ez a nap nem kizárólag a „legnagyobb magyar” legendás felajánlása miatt különleges dátuma a magyar tudományosságnak. Hogy milyen másik nevezetes, korszakalkotó esemény történt ezen a napon? Nos, 1823. november 3-án egy huszonegy éves hadmérnök tiszt levelet írt Temesvárról az édesapjának, a marosvásárhelyi református kollégium matematika- és fizikatanárának. A levélben nem kevesebbet állított, mint hogy „semmiből egy ujj más világot teremtettem; mindaz, valamit eddig küldöttem, tsak kártyaház a toronyhoz képest”. Kijelentette, hogy – a párhuzamossági axiómát vizsgálva – felfedezte az abszolút geometria elméletét, bebizonyítva, hogy a több mint kétezer éves euklideszi geometria a lehetséges mértanoknak csupán egyik, speciális esete.
A levelet Bolyai János írta, Németh László szerint Petőfi és Bartók mellett a legnagyobb magyar név. 1903 januárjában, Bolyai születésének centenáriumi ünnepségén, Kolozsváron így méltatta báró Eötvös Loránd, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nagy magyar matematikust: „Valljuk be őszintén, mi is arra a távolabb, de nagyobb s el nem évülő dicsőségre törekszünk, amely Bolyainak adatott, mert tudjuk, hogy csak az az igazi tudomány, amely világra szól; s azért, ha igazi tudósok és – amint kell – jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlóját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt hazánk határain túl is meglássák és megadhassák neki az illő tiszteletet.”
