Lenthár Balázs azt írta, a cikkem „narratívája szerint” az 1947. évi IV. törvényt a kékcédulás választások után fogadta el a parlament, de ilyet sehol nem állítottam. Azt viszont igen, hogy „a törvényt a szovjet csapatok által megszállt, szovjetbarát kommunista bérencek által ellenőrzött országban alkották, méghozzá az érintettek megkérdezése, bevonása nélkül”. Ennél nagyobb súllyal esik a latba Lenthárnak az a gondolata, amellyel írását zárta: „Néhány hete már főispánjaink is vannak, és jövőre vármegyékben fogunk élni, a trendtől tehát nem ütne el pár naftalinszagú díszmagyaros vitéz, csupán a XXI. században élni akaróknak tűnne úgy, hogy egy megháborodott rágcsáló kezdte visszafele hajtani a történelem mókuskerekét.”

Ez a szocialista Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentésére emlékeztető megjegyzés eszünkbe juttatja a kommunisták múltat végképp eltörölni szándékozó törekvéseit. Akik a XXI. században a nemzettudatot erősítő hagyományőrzéssel szemben foglalnak állást, és valamiféle gyökértelen modernitás szellemében akarnak élni, azoknak nyilván a nemzetként való megmaradásunk sem fontos. Számunkra viszont csakis a nagy múltú magyar nemzet keretein belül képzelhető el a jövő. Ebben a legitim Vitézi Rendnek is méltó helye és szerepe lehet.

A szerző író, újságíró

Borítókép: A Vitézi Rend tagjai az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján tartott megemlékezésen a kommunizmus áldozatainak emlékére felállított kopjafánál Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet parkban 2022. október 23-án (Fotó: MTI/Kátai Edit)