Ha ennek a mélyebb okait vizsgáljuk, igaza lehet Nagy Ervinnek, aki nemrég lapunknak adott nyilatkozatában így fogalmazott: „Csak a teljes ellenzéki megújulás teremthet tiszta helyzetet. Ellenzékváltás nélkül sosem fogja visszanyerni a hitelét a baloldal.” 

Ő nem más, mint Kerék-Bárczy Szabolcs, aki az MDF-ben kezdte a pályafutását, de a 2010-es évek elején Bokros Lajos akkori EP-képviselő tanácsadója lett, majd 2013-ban belépett a DK-ba, s egészen 2016-ig ott politizált, 2014-ben egyéni képviselőjelölt is volt a párt színeiben. Azonban 2016-ban Paradigmaváltást! címmel írt egy memorandumot, amelynek következtében távoznia kellett a kritikus hangokra oly nyitott Gyurcsány-féle kompániából.

Rájuk ugyanúgy nem lehet demokratikus jövőt építeni, ahogy a rendszerváltozás előtt a Hazafias Népfrontra sem. Nem ellenzékváltásra van tehát szükség, hanem ellenzékre, mert az már jó ideje nincs. A kutatások azt mutatják, hogy a NER-nek nincs abszolút többségi támogatottsága a társadalomban. Igény tehát lenne a változásra, szükség lenne egy ellenzékre.”

Az utolsó mondatának nyilvánvaló elfogultságát leszámítva, amit állít a baloldali ellenzékről, összecseng azzal, amit Nagy Ervin is mond. Ehhez hozzátehetjük a kiváló gondolkodó, Békés Márton legutóbbi hosszabb elemzését a XXI. Század Intézet honlapján, amelyben kifejti, hogy a mai baloldali ellenzéket lényegében véve kilóra megvette és irányítja, hatalma alatt tartja a globális-progresszív nemzetközi hálózat. Békés ennek a folyamatnak, mely a 2010-es évek elején elkezdődött és 2022-re nagyjából be is fejeződött, részletesen kibontja az egyes „állomásait”, de itt és most ezekre nem térnék ki, csak a végeredményre, amely lényegében ugyanazt jelenti, amiről Nagy és Kerék-Bárczy is beszél: a baloldali ellenzék felszámolódott.

S ez már egy más terület, ahol a titkosszolgálatoknak sokkal több dolguk van, mint adott esetben az elemzőknek. Emlékszünk még az előző századból a Kun Béla-féle Kommunisták Magyarországi Pártjára, amely már nevében is büszkén vallotta, hogy ők nem mint magyar párt működnek, hanem mint a nemzetközi kommunista mozgalom (és már akkor: hálózat) magyarországi lerakata, vagy ha tetszik „sejtje”. Ha a mai DK-t, MSZP-t, Párbeszédet és a többit megnézzük, s főleg ha egyben nézzük őket – mert csak így érdemes –, akkor szintén erre a következtetésre juthatunk. A jelenlegi baloldali ellenzék a nemzetközi globalista-progresszív hálózat egyik csúcsa, amelyet fontos élek kötnek össze a központi szerepet játszó „csomópontokkal”.

És itt térhetünk vissza a nagy kérdésre: jó-e ez a helyzet nekünk, nemzetieknek, konzervatívoknak és keresztényeknek?

Nyilván elsőre, gondolkodás nélkül rávághatjuk: igen, nagyszerű! Mi több, kiváló! Húsz-harminc évre garantált a hatalmunk, győzelmünk az országos választásokon, hiszen azt a magyar közvélemény pontosan felismerte, hogy ennek az „ellenzéknek” a kezébe nemhogy egy ország, de még egy falu vezetését sem szabad odaadni. (Tisztelet a néhány kivételnek.) Még akkor sem, ha a mi politikai közösségünk is lát időnként hibákat, tévedéseket a jelenlegi kormány munkájában – ami teljesen természetes, hiszen nem találtak még ki soha, sehol tökéletes kormányzatot –, de ezek a hibák és tévedések a legkevésbé sem adnak alapot a kormányváltásra, mert annál nagyobb felelőtlenséget nem követhetne el a magyar választópolgár, hogy egy nem magyar, hanem nemzetközi beágyazottságú baloldali ellenzék kezébe adja át a vezetés jogát. (Végső pont volt ebben a vonatkozásban Márki-Zay néhány elképesztő megnyilvánulása a tavalyi kampány vége felé, amikor már kirobbant a háború, s ő a magyar fiatalok vérét kínálta volna fel az ukránok oldalán harcolva…)

Tehát a politikai váltógazdálkodást a jelenlegi körülmények között nem lehet és nem szabad működtetni Magyarországon, mert az a nemzeti érdekek elárulása volna. 

Ugyanis minden kormányt jobb teljesítményre sarkallhat az, ha erős, megalapozott és hiteles kritikát kap vagy kaphat akkor, ha arra szükség van. Ez ettől az ellenzéktől már csak azért sem várható el, mert nem hiteles – ha valamit bírál, a kormány egy pillanat alatt bebizonyítja róla, hogy amikor hatalmon volt a kétezres években, éppen az ellenkezőjét csinálta annak, amit most javasol. A kormány pedig egy hiteltelen párttól joggal nem fogadhat el kritikát.

Akkor tehát kell-e bármit tennie a nemzeti-konzervatív, szuverenista oldalnak ebben a politikai helyzetben?

Ez érvényes a fővárosi ingatlanpanamákkal kapcsolatos ügyekre, érvényes a guruló dollárokkal kapcsolatos törvényszegések gyanújára vagy akár Varju László többrendbeli ügyeire, nem utolsósorban Gyurcsány Ferenc minden egyes gyanús ügyletére, és még sorolhatnánk. Abba most nem akarok belemenni – mert már többször megírtam –, hogy Gyurcsány személye az ellenzék totális zsákutcája.

Mindez azért fontos, hogy egy nem létező ellenzéket, amelyet már tényleg csak a pénz szaga tart össze, s a törvények sem szentek a számukra, nem kell kímélni. Meg kell tisztítani a közéletet, hogy utat tudjunk nyitni egy olyan demokráciának, ahol a nemzet és a közjó, valamint az igazság érvényesül – kormányzatban és ellenzékben egyaránt.

Borítókép: Fekete-Győr András, a Momentum bukott elnöke, Jakab Péter, a Jobbik bukott elnöke, Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely főpolgármester és Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)