Ha tetszik, ha nem, geopolitikai adottságainkból adódóan nem engedhetjük meg magunknak, hogy rossz kapcsolatokat ápoljunk az Egyesült Államokkal, de a Biden-adminisztráció ebben nem könnyíti meg a dolgunkat, az egyszer biztos. E hónap közepén jelentette be az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége az USAID program visszatérését hazánkba, a magyar közvélemény pedig nem igazán értékeli ennek a hírnek a magyar demokráciát érintő lehetséges következményeit.
Az USAID program alatt a legtöbben aszállyal sújtott afrikai országokba induló liszteszsákokat vagy ázsiai országokba szállított gyógyszerszállítmányokat képzelnek el, és ebben nem is nagyon tévednek. Kevesen tudják viszont, hogy ezt a programot az Egyesült Államok a demokráciaexport eszközének is használja a stratégiai érdekeiket támogató sajtótermékek, civil szervezetek, politikai mozgalmak (Isten őrizz, hogy „pártot” mondjunk!) támogatására.
Az amerikai nagykövetség nyilatkozatában az áll, hogy az USAID, amelynek célja „a demokratikus intézmények, a civil társadalom és a független média megerősítése”, visszatér az országba. A sajtóközlemény szerint a programot „a régiót mélyen ismerő partnerek koalíciója fogja végrehajtani, és a demokrácia támogatásának nemzetközileg elismert legjobb gyakorlatai iránti elkötelezettséggel”. A közlemény azzal folytatódik, hogy az USAID (Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) támogatja partnereit, hogy növeljék a civil társadalom kapacitását a demokratikus elvek megerősítésére, a független médiaszektor pénzügyi függetlenségének megerősítésére, a civil társadalom és a média figyelő készségeinek fejlesztésére a jogállamiság betartásának fokozása, a korrupció elleni küzdelem érdekében.
A nagykövetség sajtóközleménye hozzáteszi, hogy a Biden–Harris-adminisztráció célja a demokrácia megerősítése világszerte, így az USAID közép-európai tevékenységei az emberi jogok tiszteletben tartása és a jogállamiság betartása iránti elkötelezettségben gyökereznek majd.
Ezzel a céllal az amerikai kongresszus előirányozta a forrásokat többek közt „a független média, a jogállamiság, a kisebbségi jogok és az antiszemitizmus elleni küzdelmet célzó” programok támogatására, áll a közleményben.