Nemzettest és nemzetlélek

Az ember egyszerre test és lélek Isten rendelése szerint. Az eredendő kegyelemmel szabad akarattal élhetünk vagy visszaélhetünk, hogy testünk és lelkünk milyenné válik, az rajtunk is múlik, döntéseink következményeit is magunk viseljük. A nemzet ugyanígy testből és lélekből áll. A nemzettestet az emberek fizikai valója adja, a nemzetlélek a távoli múltban gyökerezik, és miként egyéni szinten, ebben az esetben is magunk formáljuk e két tényezőt. A jövő rajtunk múlik. Ebből fakadóan nemzetünk fennmaradásának két legfontosabb sorskérdése, hogy be tudjuk-e lakni újra a hazánkat, és megvan-e ehhez az egészséges önazonosságból fakadó nemzettudatunk.

Ez mindennek az alapja, az alfa és az ómega. Ezt felismerve válik érthetővé a kormányzat számos stratégiai tettének, például a soha nem látott, világviszonylatban is egyedülálló családpolitikának a jelentősége. Csonka-Magyarország népessége 1981-ben volt a legtöbb, akkor 10 709 000 ember élt a maradék hazában. 2011-ben csökkent tízmillió alá a lakosságszám, mára több mint egymillióval lettünk kevesebben, a legfrissebb adatok szerint idén év elején 9 678 000 polgára volt Magyarországnak.

A csökkenés folyamatos ugyan, de az elmúlt évtizedben lassulni kezdett a népességfogyás – vagyis a nemzettest sorvadása. A kedvező folyamatot ugyan a koronavírus-járvány, majd az Egyesült Államok és Oroszország ukrajnai háborúja, valamint a korrupt és diktatórikus eurokolhoz Európa-ellenes ámokfutása némileg visszavetette, ám a Központi Statisztikai Hivatal hosszabb időtávú adataiból kiviláglik, hogy ha áttörésről még nem is, de óvatos fordulatról már beszélhetünk. 2011 óta ugyanis – csekély ingadozásokkal – lassacskán évről évre több gyermek születik. Az elmúlt évtized legjobb esztendeje ebből a szempontból 2016 volt, abban az évben 93 063 gyermek látta meg a napvilágot. A halálozások száma is lassú apadásnak indult, igaz, a járvány miatt 2020-ban és különösen 2021-ben átmenetileg ismét megugrott, a pandémia elültével azonban ismét egyre kevesebben halnak meg.

A házasságkötések száma tíz év alatt megduplázódott, a válásoké csökkenő tendenciát mutat, akárcsak az öngyilkosságoké. A legsötétebb év 1983 volt, akkor 4911 honfitársunk vetett véget életének önkezével. 2019-ig kisebb ingadozásokkal folyamatosan csökkent az önkéntes halálozások száma, akkor 1550 esetet rögzített a statisztika. 2020-ban a koronavírus-járvány okozta pszichózis miatt valamivel több, 1706 öngyilkosság történt, 2021-ben pedig 1561, vagyis az apadó tendencia visszaállt.

A leginkább reménykeltő a magzatgyilkosságok visszaszorulása. A kommunista diktatúra a még meg sem született magyarokat sem kímélte, 1956-ban gyakorlatilag korlátlanul lehetővé tette az abortuszt, a mesterségesen és szándékosan meghasonlottá tett nemzetlélek torzulásának eredményeként évtizedekig tombolt a sátán. 1959-től 1973-ig minden évben több magzatot öltek meg, mint ahány gyermek született. 1956-tól 2021-ig összesen 5 908 334 magzatot öltek meg Magyarországon. Ennyi áldozata volt az anyaméhekben elkövetett népirtásnak.

E társadalmi tragédia tudatában különösen értékelendő, hogy hosszú ideje jelentősen csökken a magzatgyilkosságok száma. 1990-ben még több mint kilencvenezer embert nem engedtek megszületni, az ezredfordulón 59 249 magzatot pusztítottak el, 2010-ben 40 449 életet oltottak ki az anyaméhekben, 2020-ban 23 901-et, a statisztikailag legutóbbi feldolgozott évben, 2021-ben 21 907-et. Vagyis tíz év alatt közel felére csökkent az abortuszok száma, a teljes termékenységi arányszám pedig a mélypontot jelentő 2011-es 1,23-ról 1,59-re emelkedett 2021-re. A népesség fenntartásához (szakmai közmegállapodás szerint) 2,1-es mutató kell, és ezt a számot 1977 óta nem értük el, a folyamat mégis ígéretes, pláne, ha tudjuk, hogy az 1,59-es arányszámot 1994 óta 2021-ben értük el először.
Mindebből az tűnik ki, hogy a magyarság száz év görnyedés után kiegyenesedett, és újra élni akar. Ez pedig döntő jelentőségű, különösen annak tudatában, hogy Nyugat-Európa elvénült, meggyűlölte önmagát, és haláltól bűzlő ideológiák jelszavait kántálva rendíthetetlen eszelősséggel masírozik az elmúlásba. Ennek oka az ateista, materialista lélekgyilkolás, amellyel egykor nagy nemzeteket szakítottak el múltjuktól, ezáltal önmaguk ismeretétől.

Hazánkban is megrendítő sebeket kapott a nemzetlélek. Közelmúltunkat és őstörténetünket egyaránt szisztematikus gonoszsággal hamisítják ellenségeink, semmirevaló utolsó csatlósnak, más népeket elnyomó zsarnoknak, széthúzó, minden civilizáltságot másoktól tanuló, országunkba fejvesztve menekülő, örök vesztes barbároknak hazudnak minket. Sokan hosszú ideje rágják történelmünket, hogy elfeledtessék velünk, kik vagyunk. És bár e pusztítás sajnos nem volt hatástalan, mi több, a tudatformálás számos harcterén továbbra is tartják pozícióikat a magyar- és keresztényellenes körök, nem lehet eléggé megsüvegelni és ünnepelni a magyar történettudomány utóbbi százötven évének legfontosabb előrelépését, a Magyarságkutató Intézet létrehozását.

Ez az egyedülállóan sikeres szellemi műhely ugyanis számos tudományterület, köztük kiemelkedően a természettudományos erővel bizonyító archeogenetika legfrissebb, nemzetközi szakmai hitelesítésű eredményeit rendszerezve mindössze három év alatt visszaadta a nemzetnek a valódi múltját, visszahelyezve becsületébe krónikáink és népi tudatunk igazságait, amelyeket idegen származású, rosszindulatú kalandorok kihívó pimaszsággal, tudományos tények híján pusztán harsány erőszakossággal kigyűlölködtek a történettudományból.

További Vélemény híreink

Magyarságkutató Intézet: A vármegye egyidős a magyar állammal

Immár kétségbevonhatatlanul bizonyított tény, hogy a magyarság a szkíták, a hunok és az avarok, egyszóval azon eurázsiai íjfeszítő sztyeppei kultúra szerves örököse, amelynek első képviselői bizonyíthatóan legkésőbb hatezer évvel ezelőtt jelen voltak a Kárpát-medencében. Nem kérdés többé, hogy az avarok jelentős hányada magyarul beszélt, és az is egyértelmű, hogy már a hunok egy része is keresztény hitű volt – ennek fényében értelmezendő az akkori, aberrációkba és cinizmusba fulladva pusztuló Nyugatot büntető Isten ostora.

Sok ezer éves kultúra és civilizáció örököse a magyarság, ez a különleges nemzet, melynek számos páratlan teljesítménye között a legcsodálatosabb, hogy mindig, minden csapást kibírt, mindig újra tudta szervezni magát, és megmaradt. A nemzetlélek megtartotta a nemzettestet, és bár a középkori oszmándúlás drámai embervesztesége népesedési szempontból megágyazott a szabadkőművesség által véghezvitt trianoni országcsonkításnak, mégis jó, ha tudatosítjuk magunkban a tényt, hogy Magyarország már több mint ezer éve e néven létezett és létezik. Ez pedig annak köszönhető, hogy más a kultúránk, mások a gyökereink, más a világlátásunk, más a gondolkodásunk és az azt kifejező anyanyelvünk. Amit mások gondolatban sem tudnak elképzelni, azt mi meg tudjuk valósítani.

Épp ezért magyarként indokolatlan a bénító fatalizmus, a lemondás, bármely történelmi veszteségünk megmásíthatatlan végzetnek tekintése. Ami volt, az a jövőben is lehet, akkor is, ha ma nincs – feltéve, hogy a nemzetlélek egészséges. Márpedig a magyar nemzetlélek gyógyul, ezért gyógyul a nemzettest is. A magyarság már nem lehorgasztott fejjel a fal mellett jár, hanem emelt fővel, tekintetünket történelmi horizontra emelve nagy célokat tűzünk ki magunk elé, elérésükhöz pedig megtaláljuk az eszközöket. Őrizzük a nemzetlelket, építjük a nemzettestet, mert a víz szalad, a kő marad, és hiszünk egy isteni örök igazságban, hiszünk Magyarország feltámadásában.