A jelen írás egy történeti kitekintés segítségével azt kívánja bizonyítani, hogy bármennyire is fontosnak tartjuk az emberek kreativitását és kooperativitását, az elmúlt évszázadokban megtapasztalt fejlődésnek az egyik legfontosabb kulcsa mégis a környezetből „vételezett” energia volt.
A XX–XXI. század életmódbeli és demográfiai robbanását pedig egyenesen nem érthetjük meg anélkül, ha nem vesszük figyelembe a korunk fejlődésének motorját jelentő energetikai forradalmat.
Az emberiség az utolsó száz-kétszáz év kivételével lényegében önellátó volt. Az igazi fordulatot azonban nem a mezőgazdaság kialakulása jelentette. A minőségi fordulatot az igavonó állatok megjelenése hozta, hiszen így az emberi munkaerő megsokszorozódott: lóerővé vált.
Márpedig a ló húzta ekevas, vagy az ökör vagy ló vontatta szekér hihetetlenül kibővítette az elvégezhető munkák tömegét, így sokkal hatékonyabb munkavégzésre teremtett lehetőséget. Az állatvilágban máig megfigyelhetők azok a fajok, amelyek az alvás és a párosodás időszakát leszámítva jószerével csak a táplálkozásra koncentrálnak, mert így biztosított a megélhetésük és a fajfenntartásuk.
Ezzel a változással az embereknek felszabadult a munkaidejük egy tekintélyes része, melynek segítségével a kultúra mindenfajta formája megjelenhetett és erősödhetett, s ha nem is mindenki számára vált elérhetővé, de mégis tömegessé vált, ezáltal az emberek szélesebb körében megjelenhetett. A gondolkodásra, a nevelésre (már nem csak a személyes mintaátadások segítségével) nagyobb tér nyílt, s az emberi kreativitás lehetősége is nagyobb teret kapott, hiszen nem kellett egész nap a megélhetés miatt aggódni.