A francia elnök tipikus eurokrata módjára úgy döntött, megkerüli a parlamentet és él különleges jogköreivel, hogy rákényszerítse rendkívül népszerűtlen nyugdíjreformját a francia társadalomra. Az ő szemszögéből a dolog úgy fest, hogy kiemelten kezelt nyugdíjreformja, amely 62-ről 64 évre emeli az öregségi nyugdíjkorhatárt, annyira fontos, hogy a parlamenti szokásoknak kellett háttérbe szorulniuk az egyeduralmával szemben.
Emmanuel Macron a francia alkotmány 49.3-as cikke alapján élt különleges jogkörével, ami nem meglepő módon kaotikus jeleneteket váltott ki a parlamentben, Párizs utcáin pedig spontán megmozdulásokhoz vezetett. E cikkre – amely lehetővé teszi a kormányzatnak, hogy parlamenti jóváhagyás nélkül fogadtasson el törvényt – időnként „a törvényhozás nukleáris opciójaként” hivatkoznak. A 49.3-as cikket úgy alakították ki, hogy olyan kormányok segítségére siessen, amelyek programjuk végrehajtásakor kellemetlen akadálynak találják a parlamenti demokráciát. A jelen esetben való használata nemcsak megakadályozza, hogy a francia parlament képviselői leadják voksaikat, hanem megsérti a köz akaratát is.
Ahogy a régóta független képviselő Charles de Courson a BFMTV hírcsatornának fogalmazott, Macron támogatói „nemcsak a nemzetgyűlésben vannak kisebbségben, hanem az egész országban. Folytatódik a demokrácia megtagadása.” Amint arra számítani lehetett, Macron merész törvényhozási húzása nemigen váltott ki bírálatot eurokrata cimboráiból, akik az Európai Unió intézményeit működtetik. Szabad utat engedtek neki, mivel nemcsak közülük való, de az EU bármely más vezetőjénél jobban megtestesíti a projektjüket. A tapasztalt technokrata Macron vitathatatlanul a legtagoltabban kommunikáló és legkomolyabb vezetőként tűnik ki közülük.
Macron húzásának vannak olyan vonatkozásai, amelyek messze túlmutatnak a francia politikán. Felfedi a képmutatást, amellyel Macron és más eurokraták a jogállamiságot használják. Az ezredforduló óta az uniós oligarchia a szent ügyévé tette a jogállamiságot. Miért? Azért, mert a jogállamiság fegyverként való bevetése révén meg akarják fosztani a közéletet a politikától. Olyan fegyverként használják a jogállamiságot, amellyel üthetnek uniós tagállamok olyan kormányain, amelyek nincsenek ínyükre. Különösen Magyarországot és Lengyelországot pécézte ki Brüsszel jogállamisági keresztes hadjárata. Képzeljük csak el, hogyan reagáltak volna Brüsszelben, ha e két ország valamelyikének kormánya folyamodott volna a 49.3-as cikkhez! A demokrácia és a jogállamiság autoriter megsértőiként jelentették volna fel őket.
Az EU jogállamisághoz való szelektív hozzáállása ugyanakkor Macronnak felmentést ad az ilyesfajta vádak alól. Fontos rámutatni, hogy a francia elnök maga is élen jár a jogállamisági képmutatásban. Januárban Macron is részt vett a Párizsban aláírt francia–német nyilatkozat megszövegezésében, amely más áhítatosságok mellett kimondja: „Az Európai Unió a jog és közös értékek közössége, amelyeket uniónk alapjaként kell megvédeni. Ezért törvényhozással, valamint – a hatékony jogérvényesítést is beleértve – erőteljes, érzékelhető fellépéssel is erősítenünk kell Európában a demokrácia pilléreit, a jogállamiságot és a társadalmi méltányosságot.”
Most márt tudjuk, mit ért Macron a demokrácia pillérei, a jogállamiság erősítése alatt. A francia elnök különösen éles hangon szögezi le a jogállamiság fontosságát más nemzeteknél, főleg pedig Lengyelország és Magyarország esetében. Egy tavaly januári beszédében e két országra vonatkozóan úgy foglalt állást: „újra felfedezzük, hogyan lehet törékennyé tenni a demokráciát és a jogállamiságot”. Teljes prédikátori üzemmódba kapcsolva ezután hozzátette, a jogállamiság nem Brüsszel találmánya, illetve a jogállamiság vége az autoritarizmus kezdete. Mármost úgy tűnik, a jogállamiság feltételezett megsértése csak olyan helyeken jelenti az autoritarizmus kezdetét, mint Lengyelország és Magyarország – Franciaországban viszont nem.
A Macron és uniós cimborái körében elterjedt kettős mércének, ahogyan a jogállamisághoz viszonyulnak, aggodalomra kell okot adnia bárki szemében, aki komolyan ragaszkodik a demokratikusan elfogadott jogi normákhoz.
Annak köszönhetően ugyanakkor, hogy Macron bevetette „a törvényhozás nukleáris opcióját”, fény derült a jogállamisággal kapcsolatos képmutatás káros következményeire. Európa fontos leckét kapott abból, milyen közönyösek az uniós elitek a demokrácia értékével szemben. A valódi autoritereket Párizsban és Brüsszelben találhatjuk. Most a francia népen múlik, hogy dacoljon, és lépjen fel Macron autoriter viselkedése ellen.
A szerző professor emeritus, az MCC brüsszeli intézetének igazgatója
