A közép-európai rendszerváltozások, Ausztria, Finnország és Svédország unióhoz való csatlakozása adta azt a reményt, hogy az euró­pai színtéren lehetőség van nagyot álmodni, létre lehet hozni egy, a gazdasági együttműködésen túlmutató politikai uniót is. Történelmi esély pillanatait élhette át Európa: lehetőség nyílt, hogy visszaszerezze a korábban elvesztett önrendelkezését és sorsának nagyhatalmaktól függetlenebb alakítását. Így jött létre harminc évvel ezelőtt a maastrichti szerződés, amelynek ambíciói azonban – mint később kiderült – talán eltúlzottak voltak. Ennek okai több tényezőre is visszavezethetők.

A személyi tényezők között említhető, hogy a francia–német tandem Mitterrand és Kohl után már nem tudott olyan erőt, egységet és karaktert felmutatni, mint a korábbi évtizedekben láthattuk. Jacques Chirac és Gerhard Schröder együttműködésében már több volt a színpadi elem, kevésbé volt jelen az a mély, Európa jövőjéért aggódó gondolkodás, amely még a korábbi elődök esetében fennállt. Angela Merkel 2005-ben került a kancellári posztra, és több mint tizenöt éven át meghatározó szereplője tudott lenni az európai politikának. Ugyanakkor Angela Merkel nem talált igazi erős partnerre Franciaországban, az utolsó elnöki ­éveit töltő, rendkívül meggyengült Chirac, majd a belső gondokkal küzdő és csak egy cikluson keresztül működő Nicolas Sarkozy és rendkívül népszerűtlen Francois Hollande nem tudtak európai színtéren meghatározó szerepet játszani. A sors iróniája, hogy ma a leginkább európai vízióval rendelkező Emmanuel Macronnak olyan német kancellárral, Olaf Scholz­cal kell együtt dolgoznia, akinek reputációja még saját országában sem áll biztos lábakon.

Ahhoz ugyanis, hogy a maastrichti szerződésben foglalt vágyak realitássá váljanak, Euró­pának megfelelő kölcsönös bizalomra és a konszenzus légkörére lenne szüksége. A francia–német együttműködés évtizedeken keresztül ebben részesült, ezért tudtak eredményt felmutatni. Az elmúlt húsz esztendő azonban e téren változást hozott. A közép-európai országok, a visegrádi államok erős önálló hangja is megjelent az európai uniós döntéshozatali mechanizmusban, így új, a korábbiaktól eltérő nézetek is utat törnek Európában. Ez önmagában kétségessé teszi, hogy a francia–német tengely lehet-e az egyedüli iránymutató erő Európában.

Egyre markánsabb, ideológiai természetű ellentét bontakozik ki azok között, akik föderális Európát szeretnének látni és azok között, akik a tagállamok felemelését várják az európai együttműködéstől. Másrészt a kétezres évek elejétől olyan események rázták meg az európai építkezés szekerét, mint a Lehman Brothers bedőlését követő pénzügyi válság, a görög pénzügyi válság, a brexit, a migrációs válság, a Covid, napjainkban pedig a háború. És akkor még nem szóltunk arról, hogy az európai országok versenyképessége, így a kontinens versenyképessége napról napra romlik.

Az európai nemzetek vezetőinek önvizsgálatot kell tartaniuk. A francia–német tandem súlya ebben a folyamatosan bővülő integrációban mindenkor megmarad, de ez csak akkor lehet sikeres, ha konszenzuskeresésre épül. A tagállamok karakteres és vízióteremtő vezetése a záloga annak, hogy az európai intézmények ne válhassanak olyan korlátlan hatalmú, ellenőrzés nélküli intézményekké, amelyek tévútra vagy zátonyra navigálják az európai együttműködést. Az együttműködés nem öncélú, hanem a tagállamokért van, ők viszik a bőrüket a vásárra és végső soron ők viselik a felelősséget sikeréért vagy kudarcért.

Történelmi tapasztalatuk okán is ebben a közép-európai országok víziójának fontos szerepet kell kapniuk, ez a tagállamok egyenjogúságának elvéből és Európa sokszínűségéből és pluralizmusából egyaránt következik. Nem szabad merev dogmákhoz rugalmatlan módon ragaszkodni. Az elhíresült egyre szorosabb egység, az ever closer union nem gyógyír minden betegségre. Európa hajóját hullámverések között kormányozni kell, és ehhez karakteres és a hazájukért felelősséget vállaló vezetőkre és vezetésre van szükség.

A szerző európai parlamenti képviselő (Fidesz), egyetemi tanár, rektor (KRE)

(A jelen írás a Szabadkai Városházán, 2023. március 18-i elhangzott beszéd szerkesztett változata)

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke sajtóértekezletre érkezik az EU-tagországok vezetőinek csúcsértekezletét követően Brüsszelben 2023. február 10-én (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)