Európa második világháború utáni helyzetét mindenkor személyek, projektek és a geopolitikai helyzet határozta meg. Ennek alapján voltak rendkívül prosperáló, virágzó periódusok, és vannak időszakok, amikor Európa hanyatlásának, gyümölcstelen elvirágzásának lehetünk tanúi. A háborút követően szükség volt az újrakezdésre, az országok közötti bizalom helyreállítására.
Németország romokban és négyhatalmi megszállás alatt volt, Amerika és Franciaország segítségével szükség volt a szabad német területek újraépítésére. Schuman, Monnet, De Gasperi, Spaak, az akkori európai vezetők között egyetértés mutatkozott az élet újraindítását illetően, tehát az európai projekt megindításának személyi feltételei adottak voltak. A geopolitikai helyzet is indokolttá tette a szabad nyugati országok összefogását, mert a Szovjetunió és a kommunista ideológia terjeszkedési törekvéseinek gátat kellett szabni.
Az 1950-es évek második felében De Gaulle és Adenauer ismerte fel, hogy Franciaország és Németország együttműködése határozza meg Európa szabad részének sorsát. A két államférfi közötti bizalmi viszony alapja volt annak, hogy 1963-ban létrejöhetett az Élysée-szerződés, amely kereteket adott a két ország együttműködésének. Az európai integrációban akkor részt vevő hat ország között szoros kapcsolat alakult ki, politikai, gazdasági és kulturális téren kívánták erőiket egyesíteni. Geopolitikai vonatkozásban De Gaulle fontosnak tartotta, hogy Európának önálló arculata legyen, bizalmatlan volt az Amerikai Egyesült Államok politikájával szemben. Víziója szerint egyedül az „Atlanti-óceántól az Urálig” terjedő önálló államok szövetsége biztosíthat méltó helyet Európának a világhatalmak között.
Valéry Giscard d’Estaing francia elnök és Helmut Schmidt német kancellár kortársak és barátok voltak. Sikeres együttműködésüknek köszönhetően számos eredményt értek el európai színtéren, az európai monetáris rendszer létrehozásával, az újonnan létrehozott valutaegység bevezetésével a dollártól való függetlenedést tette lehetővé. Létrehozták az Európai Tanács intézményét, amely az európai állam- és kormányfők rendszeres találkozóját tette lehetővé, ezzel is hangsúlyosabbá téve a tagállamok vezető szerepét. Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl német kancellár szintén kortársak voltak. Annak ellenére, hogy ismét két eltérő politikai családhoz tartozó államférfiről van szó a két politikus együttműködése zavartalan volt. Mitterrand, ha nehezen is, de elfogadta Németország újraegyesítését, Kohl pedig az euró bevezetését, feloldva a német márka dominanciájával szembeni félelmet.
