Ittak már Bud Light „sört”? Nem? Az olyan, mintha a mosogatógépben véletlenül bent felejtett teászacskót áztatnák újra az augusztusban a kocsi csomagtartójában erjesztett Traubisodában. De mivel az amerikaiaknak senki nem szólt, hogy ihatatlan, fogyasztották évekig, mintha az életükről lenne szó. A legnépszerűbb amerikai „sör” volt, amíg az ezt forgalmazó cég hipszter marketingfőnökének, Alissa Heinerscheidnek az a kitűnő ötlete nem támadt, hogy a magát sörnek tettető italt egy magát nőnek tettető fickóval reklámozzák.
Mínusz hatmilliárd dolláros részvényzuhanással és 17 százalékos eladáscsökkenéssel később csendben jegelték a transzlázban szenvedő marketinges zsenit. Meggyőződésem szerint Heinerscheid még mindig nem érti, hogy a sörivó szegmens miért nem ünnepli a sörösdobozon ábrázolt tupírozott hajú ötperces TikTok-influenszercsodát. Ki tudja, talán azóta már egy mezőgazdasági cégnél tervezi a szivárványszínű traktorok népszerűsítését a texasi takarmánytermelők soraiban.
Persze nem ez volt az első olyan eset az utóbbi időben, amikor a fogyasztók orkán erősségű sóhajjal kísérve elutasították a már csapból is folyó úgynevezett woke ideológiát. Nézzük csak a Netflix előfizetős internetes filmszolgálat legújabb, szórakoztató történelmi drámának álcázott átnevelő maszlagát, az új Kleopátra-filmet. A történelmi tényeket mint nemkívánatos zavaró tényezőt félretolva Kleopátrát egy fekete bőrű színésznő játssza. Az ilyesmire mondják az angolok: ez sérti az ember intelligenciáját. Kleopátra apja a görög–macedón XII. Ptolemaiosz volt, édesanyja pedig Trifanea Kleopátra, ami úgyszintén viszonylag ritka név volt az ókori fekete lakosság soraiban. De ha már a híres brit 007-es ügynököt is alakíthatja fekete nő, akkor Kleopátrával ezt miért ne lehetne megtenni, nemde? Még szerencse, hogy ez csak egy irányban működik. Azt várhatják, hogy egy új Nelson Mandela-drámában a főhőst majd egy kínai vagy egy eszkimó színész játssza.
Mondanom sem kell, a sorozat megbukott, az embereknek nyilván már a könyökükön jön ki ez az ipari szintű történelemhamisítás. De az is szinte borítékolható, hogy a transzlobbitól megfélemlített nyugati cégvezetők inkább ontják tovább a veszteséges progresszív ideológiával átitatott kacatot, mint hogy csak egy kicsit is elvi álláspontot foglaljanak el, veszélyeztetve karrierjüket, dollármillióikat és társadalmi pozíciójukat.
