Sorolhatnánk vég nélkül az önmagukat tönkretevő nyugati cégek nevét. A radikális meleg- és faji propagandát a gyerekek torkán lenyomni kívánó Disney-t, amelynek a részvényei az LMBTQ-hadjárat kezdetén 140 dollárról leestek a mai 98-ra. Vagy a hazánkban is vidáman érzékenyítő Unilever cég, amelynek honlapján máig olvasható, hogy a Black Lives Matter mozgalom „a társadalmunkban tapasztalható megosztottságra és igazságtalanságokra is rávilágított”. Rá, égő üzletekkel és lángoló autókkal.
Mindennek az abszurdumnak a közös nevezője, hogy az egész egy hatalmas nagy hazugság. Nem is abban az értelemben, hogy egy kis extraprofit reményében jól átverjük a fogyasztókat. A rémisztő az, hogy mintha ezeknek a cégeknek már nem is a profit lenne fontos, hanem az, hogy minél több és minél durvább hazugságot adjanak el.
A nagy világcégek eleinte csak önérdekből, később erkölcsi konformizmusból kezdték majmolni a társadalmi trendeket, mára viszont oda jutottak, hogy a radikális baloldali aktivistákkal teletömködött marketingosztály irányítja a céget. Nem az üzleti kérdésekben kompetens topmenedzsment, hanem a propagandarészleg. Ők szabják meg, hogy a cégeknek milyen etnikai, szexuális, vallási stb. kritériumoknak kell megfelelniük. Egy szavukba kerül akár a legbefolyásosabb vagy a legnagyobb érdemekkel rendelkező vezető eltávolítása, és nincs fellebbezés.
Sajnos ugyanez az elv érvényesül a politikában is, ahol a nyugati baloldali sajtó de facto marketingosztálya lett a politikai életnek. Persze mondjuk egy Der Spiegelt vagy The Guardiant elnézve az, hogy „sajtó”, csak egy archaikus túlélő kifejezés, ezeket a termékeket helyesen inkább információs csapdának kéne nevezni. Akik ott dolgoznak, sem újságírók, hanem egy globális hálózat érdekeit és ízlését kiszolgáló politikai aktivisták. Ők határozzák meg, mit szabad és mit nem a politikai életben megvalósítani, ők döntik el, hogy mik azok az értékek és témák, amelyekkel a szavazatokért versengő politikai pártok kiállhatnak a polgárok elé. És egy pillanatra se kételkedjünk abban, hogy a politikusokat, sőt kormányokat a teljesítményüktől függetlenül, a társadalom érdekeit is ignorálva megbuktathatják, és meg is buktatják.
Visszatérve az üzleti világra, az egyetlen módja annak, hogy mégis versenyképesek maradjanak ezek az önmaguk hazugságába gabalyodott cégek, az, ha kényszerítik a többit is arra, hogy így cselekedjenek. Más szóval kartelleket formálnak, és támadják mindazokat, akik „tisztességtelen” előnyt szeretnének szerezni velük szemben azzal, hogy pusztán jó termékkel, józan észen alapuló üzleti stratégiával szeretnének versenyezni a piacon. Ennek a rendszernek Amerikában már neve is van: ESG (environmental, social and governance), azaz „környezetvédelmi, szociális és irányítás”, ami nem más, mint a radikális baloldali dogmáknak alávetett üzleti szféra kartellje.
Nehéz megmondani, meddig lehet még fenntartani egy olyan üzleti modellt, amelyben a képzettség helyett az épp soros áldozatcsoport kvótái szerint kényszerülnek toborozni, ahol az előmenetelt a propagandaosztály által diktált dogmákhoz való lelkes viszonyulás határozza meg, nem a kompetencia. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ez nem mehet így örökké. Ha ahhoz a logikához akarnak igazodni, miszerint ha egy hazugságot elégszer elismételnek, igazság lesz belőle, hosszú távon a sikerük is majd egyenes arányosan viszonyulhat ahhoz a számhoz, ahány Lenin-kötet díszeleg ma könyvespolcainkon.
A szerző a Hungary Today főszerkesztője
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!