Ezek a történelmi emlékképek az anyaországi magyar olvasóknak a bácskai magyarok nézőpontja miatt érdekesek igazán: mert ebben a látásmódban egyrészt önmagukra ismerhetnek, másrészt a Balkán szláv világának a viharos szenvedélyeivel is szembesülhetnek.
Sörösdézsában fürdeni vagy cefretóba szédülni
Majoros regénye is tele van kedvesen hóbortos figurákkal – akárha Menzel Sörgyári capricciójának hrabali figuráit látnánk, mint megannyi Pepin bácsit, akik közül itt éppen valaki, mondjuk Harmonikás Cáné vagy Gyantás sekrestyés képében áll elénk.
De ha már közép-európai polgárokként ennyire otthonosan mozgunk az alattunk és felettünk hullámzó északi vagy déli szláv tengerben, akkor arra is felfigyelhetünk Majoros Sándor regényének hamisítatlanul eredeti humorán keresztül, hogy ez mennyire nem Menzel, hanem mennyivel inkább Kusturica filmjeinek sírva vigadó derűje.
Ami nem is csoda, hiszen a bácskai magyarok humorérzékét nem a fanyar cseh derű, hanem a szenvedélyes szerb vigasság formálhatta: vélhetően a cseh kommunista funkcionáriusoknál legalább ugyanannyi Zrbrojovkát helyeztek ki, mint amennyi Luger a szerb párttagoknak dukált, de azt valahogyan életszerűbb szerb környezetben elképzelni Majoros leírásai nyomán, hogy a bácskai „pártesküvőkön” a rokonságban sereglő funkcionáriusok a zsebükből előkerülő pisztolyokkal valóságos sortüzeket lőttek a levegőbe.
Igen, a Rézeleje már csak azért is markánsan különbözik a Sörgyári capricciótól, mert ebben nem az a természetes, hogy egy szépasszony sörben fürdik, hanem inkább az, hogy egy részegen leskelődő alak a cefretóba szédeleg. A Balkán bizony mélyebb és felkavaróbb. Amiként a cefretó is jóval mélyebb egy sörösdézsánál. De aki ott megél, még a Sínai-félszigetről, a hatnapos háború sivatagi poklából is gond nélkül hazatér – ahogy a regény is tanúsítja.
Az egymás ellen bármikor összeszövetkező, szenvedélyesen pártoskodó figurákban többé-kevésbé mindig ott motoszkál a Balkán szelleme, s így a szenvedélyek bácskai végjátéka is tipikusan szertelen kifejletbe torkollik.
Ikarosz hátán nyargal a pusztulás egyiptomi istene
Egy valós történelmi – mi több, kozmikus – esemény, az Ikarosz kisbolygó 1968 nyarára jósolt Föld közelébe érése miatt érzett félelem, kiegészülve a Károly által a Sínai-félszigetről hazahozott misztikus macanatáblán olvasható végpusztulás hírével, egy utolsó nagy felbolydulásba hajszolja a falu népét: a világvége ellen küzdők és a kommunisták által felkarolt világvégét áhítók egy macanatáblán lefolytatott sorsdöntő játékkal igyekeznek megakadályozni az egyiptomi Széth, a pusztítás istene által elhozott világvégét, amely az Ikaros kisbolygó képében csapna le a földre.
A Balkán összes szenvedélye egy tűzvész képében lobban fel a regény végén, de ez akkora értelmetlen kárt okoz, hogy a pusztulásra ítélt házakkal együtt mintha a pártosodás is elégne. Ami mind semmi ahhoz képest, hogy a végpusztulás végveszélye ellenére is a regény végére lassan elcsattanni készül Beretvás Gyulus, a regény narrátora és Nagy Pista kisebbik lánya, Marika között.
Aki már csak azért is érdemes lehet a szemünkben élete első csókjára, mert a Föld felé száguldó kisbolygó becsapódásának esélyeit mérlegelve ő az, aki ki tudja mondani azt a csodaszép gondolatot, hogy könnyen lehet: itt bizony „nem világvége lesz, hanem földszabadulás”.
Majoros Sándornak ebben a regényben is elképesztően szórakoztató felszabadító és földszabadító történetei vannak tehát, s jóízű anekdotázással most még sorra-rendre fel lehetne hozni a történelembe belefolyó, ügyefogyott vagy bővérű figuráinak összes szórakoztató sorsfordulatát.
Majoros azonban nemcsak kiváló történetmesélő, hanem az írói mesterség dolgában is rendkívül felkészült, bravúros megoldásokat alkalmazó szerző. Külön elemzést érdemelne, miért indítja a regényét egy nem történetet mesélő, hanem az egyenruha viselése okozta átalakulásokról szóló elvont elmélkedéssel. S azt is külön kellene méltatni, hogy a regény narrátoraként hogyan helyezi a mindentudó elbeszélő pozíciójába Beretvás Gyulust, a Csútiak zabigyerekét, aki nemcsak a törvényen kívüli születése miatt lett Beretvás, hanem azért sem méltó a nagyon is zűrös alakoknak számító Csútiak közé sorolni magát, mert nem örökölte azok legendás képességét, mellyel ő is úgy tudná szelni a kenyeret, hogy abból egyetlen morzsa le ne hulljon.
Világvége helyett földszabadulás is jöhet
A gyerek személyében megjelenő narrátor általában egyfajta naivitást hordoz magában, de Majoros regényének elbeszélője nem ilyen. Egyrészt bele is keveredik a korának megfelelő helyzetekbe, másrészt azonban oldalak százain keresztül valamiféle kivételes tudással is tüntet, amellyel felvértezve tökéletesen át tud látni saját családjának jellemhibáin és a történelem útvesztőiben is mindig eligazodik.
Nála meglepőbb, mert sehonnan sem magyarázható bölcsességgel csak az a Kolejsznyikov rukkol elő, aki annak idején is egy okos kéréssel hozta magát helyzetbe a faluban. Amikor a szörnyű háborús sebesülése miatti kárpótlás lehetősége felmerült, azt mondta: nem kell neki a hadinyugdíj, adjanak neki inkább pálinkafőzési engedélyt.
A regény végén azonban még ennél is ragyogóbb felismeréssel hozza lendületbe a világvége elleni mancalajátékra készülők csapatát – élén fogadott fiával, a Sínai-félszigetről bravúrosan hazavergődött katonával.
Nem kell ezt a meccset lejátszani, fiam, elég, ha kijelentjük, hogy képesek vagyunk rá. A politikában elég, ha elköteleződünk, és ezt ország-világ előtt kihirdetjük. Cselekedni ezután már nem is kell
– mondja Kolejsznyikov, hogy ezzel is egy újabb esélyt adjon a földszabadulásra.
Elég, ha kijelentjük: képesek vagyunk rá
A maga részéről is megtámogatva István atya igazságát, aki szerint a világ pusztulásától már csak azért sem kell félni, mert világvége nem lehet végítélet nélkül.
A „földszabadulás” mindezek után a Bácskában is szerencsésen megtörtént – és ez ma már történelem. A regényben szereplő bácskai magyarokat erősen megrettentő Ikarosz kisbolygó 1968-ban csak kozmikus értelemben járt hozzánk közel.
De ez az esztendő, ahogy az Majoros Sándor történelmi tablóképeinél már megszokott, valamit mégis lezár. A többi már Marika dolga. Neki kell abban ügyesen eljárnia, hogy az első csókjára már ne kelljen sokat várnia.
Borítókép: Majoros Sándor (Fotó: Facebook)
A szerző a Kultúrnemzet, a Mediaworks kulturális divíziója vezetője