A jó öreg előítéletek, édes Istenem. Hiszen nem a patkányokkal meg az általuk terjesztett dögvésszel, pestissel és egyebekkel van baj, dehogy, hanem veled, mert előítéletes, tehát gonosz vagy. Csúnyákat gondolsz a patkányról anélkül, hogy előbb elbeszélgettél volna vele, alaposabban megismerted volna, holott ő is ugyanúgy a Jóistenke teremtménye, mint te. E logikával ezentúl a szúnyogokat sem szabad irtani, és minden lakóházba lódarázsfészkeket kéne telepíteni. Csupán azt furcsállom, Anne Hidalgo miért másoknak ajánlgatja az együttélést, ha az annyira frankó, miért nem jár elöl jó példával? Miért nem költözik össze máris, mondjuk, egy hiénakolóniával, esetleg egy krokodilcsaláddal? Utána, ha még aktuális, beszámolhatna az élményeiről.

Duska Markovic „környezetvédő”, aki a Le Figaro híradása szerint jelen volt a városházán (Hidalgo beengedte), azt mondta: a patkányok valójában „hasznosak” az ökoszisztémában. Sőt továbbment: ostorozta azokat a párizsiakat, akik valamiért „abnormális, indokolatlan félelmet” táplálnak a rágcsálókkal szemben.

Tudniillik nemcsak a fű zöld, hanem a rothadás is…

És ha azt képzelték, ennél nincs lejjebb, jelentem, van. Mindig van. A francia fővárosban a patkányok jobblétéért küzdő civil szervezet is alakult. Paris Animaux Zoo­polis (PAZ) a nevük, és fő céljuknak tartják, hogy a városlakók és a rágcsálók békésen együtt éljenek. „Milyen jogon akarunk kiirtani egy velünk együtt élő fajt? A városok csupán az embereké, itt nem élnek állatok? Ez egy meghaladott, emberközpontú nézet. A nem háziasított, de nem is vad egyedeknek is joguk van arra, hogy velünk éljenek” – mennydörögte a PAZ közleménye, amelyből márciusban a Mandiner idézett. A PAZ szerint a patkány okos, tanulékony társas lény, aktív szociális élettel, tele érzelmekkel. Meglehet. Fölteszem, a ­PAZ-osoknál biztosan több eszük van.

Az ilyenkor szokásos folyamatábra szerint először a patkányirtást fogják betiltani, aztán súlyos börtönévekre ítélni, aki lecsap egy rágcsálót vagy akár csak csúnyán beszél róluk. Utána következik, hogy ünnepelni kell őket. Meg befogadni. Majd mindezt előírják az egész unióban. S amelyik nagyváros ellenáll, az nem kap rétest estére. Persze Karigeri nem állna ellen (ha, ne adja az ég, akkor is ő ülne a nyakunkon), hanem állva tapsolna. Ünnepelné a patkányjogokat, a sokszínűséget. Ez így viccesen hangzik. Ám pár évtizede a Monty Pythonon is röhögtünk – ma meg kapkodjuk a fejünket, hogy a legabszurdabb, legőrültebb poénjukat is halálos komolysággal megvalósítják a fősodratú Bidenek, Hidalgók, Karácsony Gergelyek. Egyre kevésbé van kedvünk nevetni.

Ugye milyen ismerős? Ha baj van, virtigli baloldali politikus egyből fölteszi a kezét, megadja magát. Nincs mit tenni, együtt kell élni a patkányokkal, a terrorizmussal, a bűnözéssel, a füledig érő gyomokkal. (Egyedüli kivételt az emberpalánták képeznek: ellenük nyugodtan föl lehet lépni, őket lehet irtani, éljenek az „abortuszjogok”! Ifjabb Soros is bejelentette: ez az egyik fő életcélja.) És nem szabad kerítést építeni, mert a migrációt úgysem lehet megállítani. Továbbá teret kell nyitni minden elmezavarnak: aki férfi létére nőnek vagy kakukkos órának képzeli magát, nem kezeltetni kell, hanem ünnepelni. És így tovább.

A mai, úgynevezett baloldali politika egy pszichés tünetegyüttes.

Borítókép: Anne Hidalgo (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)