idezojelek

Zsidók Soros ellen

Mindenki antiszemita, aki kritizálni merészeli az Istent játszó milliárdost.

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt
Cikk kép: undefined

Soros György átadta a birodalom kulcsát Alexander nevű fiának. A hír elég sok helyütt meg is jelent. A baloldal persze visít, hogy ez megint a szokásos sorosozás, gyűlöletkeltő propaganda, a kormánysajtó fújja fel, nincs valódi hírértéke, kit érdekel stb. De tényleg nincs hírértéke?

Úgy tűnik, még az olyan teljesen normális, vállalható, párbeszédképes ellenzékiek is (igen, ezekből valóban nagyon kevés van), mint Schiffer András, nehezményezik, hogy egyáltalán foglalkozunk ezzel a – szerinte – családi üggyel. Schiffer Andrással múlt pénteken a Polgári Mulatóban folytattunk le – immár másodszor – egy izgalmas, lendületes vitát/beszélgetést. Természetesen volt számos dolog, amiben egyetértettünk, és számos olyan is, amiben nem. Abban például igen, hogy 

Soros György felforgató, veszélyes és kártékony figura, az egyetlen olyan, senki által meg nem választott, demokratikus felhatalmazással nem rendelkező ember, még csak nem is politikus, akinek ennek ellenére szabad bejárása van a világ állam- és kormányfőihez. És legitimációs deficitje dacára óriási befolyása is van az általuk vezetett államok működésére meg úgy általában a világpolitikára.

Ennek ellenére András szerint semmilyen hírértéke nincs, legalábbis nem kellene hogy legyen annak, hogy a 93 éves üzletember átadja az irányítást egy örökösnek, történetesen a fiának. Merthogy ez a teljesen általános gyakorlat: a gazdag, idős emberek vagyona, cégei az örökösökre szállnak – vagy a haláluk esetén, vagy már előtte is dönthetnek úgy, hogy visszavonulnak, és átadják a stafétabotot.

És valóban, ha Soros György hétmilliárd dolláros magánvagyonáról lenne szó, akkor ez valóban egy mínuszos hír lenne, vagy még annyi sem, és tényleg fölösleges lenne vele foglalkozni. De nem erről van szó. Hanem arról a 18 milliárd dollárról is, amit még 2017-ben csatornázott át a Nyílt Társadalom Alapítványokba. És persze jóval több ez, mint pusztán „csak” 18 milliárd dollár. A Nyílt Társadalom sok-sok különböző nem kormányzati szervezetet (NGO-t) takar, összesen több mint száz országban. Egy óriási nemzetközi hálózat, amely részben burkoltan, de jelentős részben nyíltan is „társadalommérnökösködni” akar. A politikai aktivisták koordinálásától a megfelelő döntéshozók pozícióba juttatásán át a sima gazdasági-pénzügyi nyomásgyakorlásig számos különböző eszközzel igyekszik elérni céljait: kevert társadalmakat, a stabilitás hagyományos tekintélyeinek (állam, vallás, család, rendőrség stb.) lerombolását, a különböző devianciák és a bűnözés relativizálását, elfogadottá tételét, és végső soron valamiféle világkormányt Coudenhove-Kalergi gróf ősötlete alapján.

A 18 milliárdos alapítványi vagyon és hálózat tehát egy indoktrinációs gépezet is egyben, amely már régóta nyíltan hirdeti a progresszív ideológiákat, az identitáspolitikától a kritikai fajelméleten át a genderizmusig. És most Alexander megkapja a slusszkulcsot és a kormányrudat ennek a gépezetnek a működtetéséhez.

Bármit is gondolunk Sorosról, az mindenképp tény, hogy a vagyonát és a befolyását ő maga szerezte és építette fel. Hogy milyen eszközökkel, ebből a szempontból ez sem releváns. (Sok más szempontból persze igen.) De ő volt az, aki az egészet „megcsinálta”. Alexander viszont már a tutiba ült bele. Ismerünk a történelemből sok-sok esetet, amikor egy agilis, tehetséges, szorgalmas, erős kezű király felépít, megerősít egy országot vagy birodalmat, amit aztán örököl a fia, aki viszont tehetségtelen, semmirekellő, elkényeztetett, szellemileg korlátolt (vagy akár ezek mindegyike). Alexanderról egyelőre ilyen információnk nincs, vitathatatlan azonban – ugyanis ő maga mondta –, hogy politikailag még elkötelezettebb, még markánsabban akarja támogatni a különböző radikális baloldali ügyeket és szervezeteket.

Amikor tehát ezzel a generációváltással foglalkozunk, az egyáltalán nem propaganda és nem „sorosozás”, bármennyire is ez a baloldal egyik kedvenc mantrája. A másik kedvenc mantrájuk Sorossal kapcsolatban, hogy ő csak egy öreg filantróp, egy holokauszt-túlélő, akit bírálni antiszemitizmus. Ebben az esetben 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is antiszemita. És ez nem vicc: a baloldal már rá is mondta korábban ezt. Ahogy mások is megkapták már ezt a bélyeget, akik sommás véleményt mondtak Soros Györgyről.

Például hogy 

egy hitvány ember; a létező leggonoszabb erő a mai nyugati világban. És még ha valaki ateista is, de legalábbis az ördögben nem hisz, akkor is egyértelmű kell legyen számára: Soros ördögi. Egy szemétláda. Akinek semmi köze már a zsidósághoz, aki egy hitehagyott zsidó. Őt bírálni egyáltalán nem antiszemitizmus.

Nem, ezt nem én mondtam róla. Hanem Dennis Prager, a PragerU nevű online egyetem alapítója, amikor két évvel ezelőtt Magyarországon járt, és az a megtiszteltetés ért, hogy interjút készíthettem vele. Prager hívő, ortodox zsidó. És teljesen igaza van. Soros György gonosz. Soros bődületesen sok pénzt költ arra, hogy a világ minden kontinensén bedöntsön államokat, kormányokat, és hogy a saját elképzelései szerint átalakítsa ezen független országok társadalmát és működését. Istent játszik, Istennek képzeli magát, Isten helyébe akar lépni pontosan úgy, ahogy Lucifer is.

A tavalyi amerikai félidős választások, illetve az ezeket megelőző kampányok során 128,5 millió dollárt költött. Ebből negyvenmilliót arra, hogy országszerte radikális baloldali körzeti ügyészeket juttasson pozícióba, akik aztán nem járnak el a kisebbségek által elkövetett erőszakos bűncselekmények ügyében. (Csak Trump elnökkel, Soros nagy ellenfelével szemben, mondvacsinált indokokkal.) És rendre veszélyes bűnözőket engednek ki az előzetes letartóztatásból.

Ez is csak antiszemita vádaskodás, ugye? Hát, olyannyira, hogy ezt is ő maga mondta. Abszolút nem is titkolja, hogy ez a célja. És ezzel Amerika ikonikus nagyvárosait már most disztópikus rémálmokká, poklokká változtatta. Chicagóban 697 gyilkosság történt 2022-ben, Philadelphiában 516, New Yorkban 438, Houstonban 435, Los Angelesben 382. Lakosságarányosan New Orleans vezet: százezer lakosra 74 gyilkosság jutott. St. Louis követi 68-cal, Baltimore 58-tal, Detroit 48-cal, Memphis 46-tal. És ezek csak a gyilkosságok. A rablások, késelések, nemi erőszakok statisztikái még inkább az egekben vannak.

Nem, ez nem Soros egyszemélyes felelőssége. De 

az ő liberális elvei, a bűnözők védelme, és az ezen elveket végrehajtó ügyészek, bírák, politikusok támogatása nagyon is hozzájárul a bűnözés ilyen fokú elharapózásához. Emellett persze finanszíroz mindenféle olyan szervezeteket is, amelyek a migráció előmozdításán és a határok eltörlésén dolgoznak, az USA-tól kezdve Magyarországon át Izraelig. 

És támogatja a Palesztin Felszabadítási Frontot, amely rendszeresen terrortámadásokat követ el Izraelben.

És mindezekhez képest vannak, akik képesek a mai napig azt a hazugságot terjeszteni és elhitetni a világgal, hogy Sorost kritizálni antiszemitizmus. Amikor Elon Musk Soros Györgyöt az X-Menből ismert főgonoszhoz, Magnetóhoz hasonlította, aki a történet szerint szintén holokauszt-túlélő, hozzátéve, hogy Soros is ugyanúgy gonosz és gyűlöli az emberiséget, akkor Muskot is rögtön antiszemitizmussal vádolták a balos beszélő fejek. (Musk később bocsánatot kért azzal, hogy jogos, ez mégiscsak durva volt Magnetóval szemben. Musknak – a balosokkal ellentétben – humora is van.)

Pedig Musk egy fantasztikus üzletember és példakép. Azt a Soros Györgyöt kritizálni, aki a zsidó emberekkel és Izrael állammal szemben legellenségesebb szervezeteket finanszírozza, ez egyáltalán nem antiszemitizmus. Hanem épp az ellenkezője!

És ezt sem én mondom, hanem egy májusi Twitter-üzenetében Amichai Chikli, Izrael jelenlegi diaszpóráért és társadalmi egyenlőségért felelős minisztere. Tehát a zsidó állam kormányának tagja! Akinek egyik feladatköre épp az antiszemitizmus elleni küzdelem.

A közbiztonság és az amerikai állam aláaknázására tett radikális erőfeszítéseiért Sorost kritizálni nem antiszemitizmus, hanem egy mitzvah, azaz jócselekedet.

 Ezt pedig Dov Fischer rabbi, az Ortodox Zsidók Koalíciója a Zsidó Értékekért szervezet vezetője írta egy 2022-es publicisztikájában, a New York Postban.

Josh Hammer publicista és Will Scharf, Missouri állam jelenlegi főügyészjelöltje pedig múlt héten hozták létre a Zsidók Soros Ellen elnevezésű szervezetet. Alapító okiratuk szerint

elegünk van Soros György kártékony, balos befolyásából, amit az amerikai politikára kifejt. És elegünk van abból is, hogy a Sorost kritizálókat a baloldal folyton antiszemitizmussal vádolja.

„A világ hazafias, szabadságot és függetlenséget, a törvényt és a rendet szerető zsidói viszolyognak ettől az embertől. Soros György etnikai és vallási származása nem gátolhat meg minket abban, hogy annak nevezzük őt, ami: gonosz.” És még ezt sem én mondom. Hanem szintén Josh Hammer, méghozzá a David Horowitz intézet által működtetett és szerkesztett online hírportál, a Frontpage Mag oldalain.

Akkor most ez a sok-sok zsidó ember is mind-mind antiszemita, ugye, kedves balos papagájkommandó?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Alexander Soros és Soros György (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.