Hol itt az önreflexió? Ott, hogy a két különböző bosszúvágyó csoportot lehet napestig elemezni és – jogosan – minősíteni, de a bennük lévő frusztrációra és dühre adtak azért páran okot. És ezt ne szépítsük. 

 Balásy Gyula maga az egyik ilyen ügy. Az az átlátszó show-műsor, amit most a tiszás propaganda csinál vele, nagyon nem véletlen. A hozzá hasonló elvtelen, haszonleső opportunisták megnyilvánulásait akarják ráégetni a teljes magyar jobboldalra, politikusoktól a sima támogatókig. Pedig a 99 százaléknak tényleg semmi köze nem volt ezekhez az alakokhoz. (Szatmáry Kristóf leköszönő képviselő egy kiváló posztot is írt erről.)

De nemcsak sok ilyen figura tapadt kullancsként a rendszerhez, került befolyásos pozíciókba, és/vagy jutott rengeteg pénzhez, hanem ki is alakult egy informális, de masszív struktúra, tele konfliktus-dinamikával, összefonódásokkal és ellentétekkel. Az egykor hatékony „gépezetből” kiveszett az innováció, a lendület. És eluralkodott benne az öncélú harácsolás, a nepotizmus, és persze ami a legjobban bosszantotta az embereket: a gőg, az arrogancia, a kivagyiság.

Ha a ténykedésük az ország javára válik, nem volna szabad irigykednünk, hogy a tűzhöz közelebb állók is jól járnak. De sajnos sokan tényleg visszaéltek, „elszálltak”. (A nagy részük persze gyorsan átállt a Tiszához, Wáberer György és Balogh Levente csak a jéghegy csúcsa.)

Orbán Viktor az utolsó négy évben nagypolitikával, civilizációs kérdésekkel, a nyugati, keresztény világ fennmaradásával foglalkozott. Szó sincs róla, hogy elfeledkezett volna az emberek napi problémáiról. Lett nyugdíjelemelés, fiatalok adómentessége, olcsó rezsi, hitel, stb. Azt hittük, a pénzzel minden le is van rendezve. És a civilizációs kérdésekben továbbra is nekünk van igazunk. Oroszország meg fogja nyerni ezt a háborút. Az energiaválság már itt van. A muszlim invázió is. Európának annyi, elvesztette a védekezőképességét. A genderőrülettel a szaporodóképességét is. A háborúval pedig a gazdasági képessége vész el a szemünk láttára.

Pedig Orbánban is volt erre szándék, ő maga beszélt erről. De ha elkezd komolyan „rendet rakni” a NER-ben, azzal sokaknak – köztük sok opportunistának – lépett volna a tyúkszemére. És bosszúból simán kárt okoztak volna a rendszernek és az országnak. Pont úgy, ahogy ezen opportunisták legnagyobbika, aki épp a miniszterelnöki székbe készül beleülni.

A Fidesz – és különösen a ráépült politikai-gazdasági struktúra – tele volt feszülési pontokkal, és akkora volt a „kinetikus tehetetlensége”, amit kizárólag egy hatalmas, katartikus esemény képes megváltoztatni. És itt van. Elsöprő erejű, földrengésszerű. Bibliá­ban jártas ismerőseim szerint „ítéletszagú” a dolog. Isten beavatkozott – mert muszáj volt. És ez a beavatkozás sokszor fájdalmas. Ha nem látjuk a saját hibáinkat, s így nem is tudunk ezeken változtatni, azzal mindig az önpusztításba rohanunk. Egyénként, a magánéletben is, és csoportként, társadalomként is. Istennek ilyenkor hozzánk kell vágnia egy követ. (Vagy hegyet.) Néha kénytelen fájdalmat okozni. Azért, hogy gyógyítson. 

Eddig az önreflexió… És mi a helyzet a nagyobb perspektívával? Hát az, hogy nemcsak a nemzeti oldal megtisztulásához kellett ez a purgatóriumszerű vereség, hanem a polgárháború elkerüléséhez is. Ne legyenek illú­zióink: ezek tényleg egy budapesti Majdanra készültek. Itt voltak a nemzetközi felforgató aktivisták, brüsszeli titkosszolgák, ukrán ügynökök. És itt volt a felbőszített, naiv fiatalság, akiket a frontvonalba dobtak volna, ha véletlenül mégis a Fidesz nyer. Azonnal csalást kiabáltak volna, és zavargások törnek ki. És megint ne legyenek illúzióiink: a fegyveres testületek, a rendőrök, katonák egy része is megtagadta volna a parancsot. Rengeteg a tiszás köztük. Nekik szólt Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter „kitálalása”. Ezek is nagyon tudatosan megtervezett és időzített lázító akciók voltak.

Ha sikerült is volna előbb-utóbb véget vetni a zavargásoknak, a megtépázott, meggyengült Fidesz-kormányt végigkísérte volna a passzív ellenállás, a csendes szabotázs. Ami ráadásul már évek óta ment. Széles körben, vasúti kalauzoktól minisztériumi dolgozókig (talán még a helyettes államtitkári szintig is; nem véletlen, hogy néhányuk még a választás estéjén elküldte a felmondását, és gyorsan elment a tiszás eredményváróra ünnepelni). Az ország alighanem működésképtelenné vált volna. Magyar Péter és körei pedig az ellenállás hősei maradtak volna. Akiket a „gonosz, csaló, diktatórikus” Fidesz nem engedett győzni, hiába akarta ezt a nép. A felépített mítosz nem találkozott volna a valósággal.

Most viszont kénytelen lesz. 

 Még csak az derült ki, hogy a nepotizmust kimaxolja az új hatalom, bár a széles körű megrökönyödést látva a sógor az utolsó pillanatban visszalépett az igazságügyi miniszteri pozíciótól. Aztán hamar kiderül majd a hozzá nem értés, a dilettantizmus. Jönnek a pénztárcáinkat érintő gondok. Egy darabig el lehet majd ezeket tusolni az „elmúlt 16 évre” mutogatással, meg az „Út a börtönbe” programmal (a főbolsevik Puzsér nagy örömére), de egy idő után az emberek már nem fogják elfogadni. És rájönnek, hogy mit (és kit) szabadítottak rá az országra.

A világ borzasztóan felgyorsult. Amint az energiaválság ténylegesen beüt, a brüsszeli birodalmi központ már nem fogja tudni finanszírozni a magyarországi (sem a román, horvát stb.) helytartókat. És valóban „g…ci nagy háború” lesz – ahogy a Diákhitel Központ volt vezérigazgatója fogalmazott. Mondom, ezt át kell vészelnünk. De lesz még feltámadás, átjutunk a purgatóriumon. Addig mindenki menjen templomba, keresse Istent; most ennek jött el az ideje.