Ehhez képest a mozgalom egyből egy olyan „hőst” választott magának, mint a rendőri erőszak áldozatává vált George Floyd. A férfit élete során kilenc alkalommal tartóztatták le, összesen nyolc évet és nyolc hónapot töltött börtönben lopások, betöréses rablás és droggal kapcsolatos bűncselekmények miatt. Ma köztéri szobrai vannak. A BLM-mozgalom vezetői az elmúlt években dollármilliomossá váltak, miközben elszabadították az indulatokat az észak-amerikai színes bőrű közösségen belül, akiknek a helyzete semmivel sem lett jobb. A BLM egyik célja az lenne, hogy visszaszorítsa azt az előítéleteken alapuló jelenséget, amikor valakit a bőrszíne és nem az érdemei alapján ítélnek meg. Ehhez képest a mozgalom azt próbálja elérni – úgy tűnik, sikerrel –, hogy stigmatizálja a fehéreket, akiknek a bőrszínét lassanként a gonoszság szinonimájává formálják a közbeszédben.

Mindezeken felül még részletesen szót lehetne ejteni az olyan elvadult jelenségekről, mint a névmások öntörvényű használata a nyugati világban; a vitakultúra eltörlése az egyetemekről a genderideológia jegyében; az áldozati kultúra propagálása; a problémákra rámutató professzorok és egyetemi tanárok „fasisztának” bélyegzése és ellehetetlenítése; az iskolákban tananyaggá emelt LMBTQ-ideológia oktatása, egyes esetekben a szülők tudta nélkül; és más egyéb riasztó dolgokról.

Végezetül ide kívánkozik, hogy ezt a nyugati társadalmon végigsöprő forgószelet felkarolta a politikai elit és a profitorientált óriás­cégek is. Egyikük sem az emberközpontúságáról híres. Akkor vajon miért? Innen Magyarországról nézve nagyon úgy tűnik, hogy amíg az átlagpolgárok azzal vannak elfoglalva, hogy szerintük ki(k) nem tartják tiszteletben a „jogaikat”; vagy ki(k) nem igazodnak ahhoz, hogy az adott személyt többes szám harmadik személyben kellene megszólítani (névmások); vagy ki(k) nem tartják tiszteletben az identitását, amely szerint ő egy utcai lámpa és lumenszexuális; szóval ameddig ezzel van elfoglalva a többség, addig sem foglalkoznak az emelkedő albérlet­árakkal, az inflációval, vagy hogy éppen melyik harácsolástól bedőlt bank vagy multicég kap felfoghatatlan összegeket „állami mentőcsomag” címén.

Mára a szivárványos zászló messze nem az LMBTQ-közösség fóbiák és gyűlölet ellen folytatott harcának a jelképe, hanem egy olyan hurrikáné, amely felforgatja az általunk ismert és elfogadott világot, és olyan alternatív szabályokat kényszerít mindannyiunkra lépésről lépésre, amelyek a korábbi évszázadokban legfeljebb egy disztópikus pamfletbe illettek volna bele. (Lásd: Loretta-jelenet a Brian élete című filmben). Éppen ezért sokan gondoljuk úgy, hogy köszönjük, de nem kérünk a szivárványos jelképből. Ha valaki ki akarja tenni az erkélyére vagy a pólójára, tegye. A szólásszabadság érték. De ennek a jelképnek semmi keresnivalója nincs középületeken vagy padokon.

Borítókép: Szivárványos pad (Fotó forrása: Facebook)