Augusztus 20: ünnepel az ország

Számos program, érdekesség és élmény várja azokat, akik a Szent István-nap alkalmából megrendezett eseményekre látogatnak. Az augusztus 20-i programsorozat a méltán híressé vált tűzijátékkal ér majd a csúcsára. Azonban addig is érdemes érdemes minél több helyre ellátogatni.

2025. 08. 20. 6:00
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén is látványos eseményekkel, izgalmas programokkal és méltó módon ünnepelhetjük meg államalapításunk ünnepét. Augusztus 20-án, a Szent István-nap alkalmából hagyományosan megrendezik Európa legnagyobb tűzijátékát a Duna felett, azonban ez csupán megkoronázása lesz a már szombat óta tartó programsorozatnak. Az ünneppel kapcsolatban nem csak érdekes és tartalmas programok lesznek, a fővárosban közlekedőknek többfelé terelésekkel, útlezárásokkal kell számolniuk, valamint ahogy az lenni szokott, a boltok nagy része sem lesz nyitva. Összegyűjtöttünk minden fontos információt a nemzeti ünneppel kapcsolatban.

Budapest, 2024. augusztus 20.Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén 2024. augusztus 20-án.MTI/Kocsis Zoltán
Idén is látványos lesz az augusztus 20-i tűzijáték Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Programok augusztus 20-án

Már vasárnap elindult a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és egészen az ünnep végéig várja az érdeklődőket. Idén 800 magyar mester hozta el a várba tudását, műhelyeit és történeteit, akik mellett 11 ország több mint 150 kézművese is jelen van A látogatók több mint száz látványműhelyben mesterségbemutatókon ismerkedhetnek meg az ősi szakmákkal. Többek között kovács-, hímző-, tojásfestő, vászonszövő, fazekas, pintér, viseletvarró, gyöngyfűző, fafaragó, kosárfonó csuhé- és szövőműhely várja az érdeklődőket. Mindemellett számos koncert és táncelőadás is lesz.

A Magyar ízek utcája is várja a kulináris ízekre vágyókat egészen a nap végéig. A igazi magyaros ételek mellett itt lehet megkóstolni először Magyarország tortáját, amely egy csokoládés-karamellás-meggyes édesség. Az ország cukormentes tortája pedig egy csokoládés-meggyes édesség. Ezek mellett itt az ország kenyerével is lehet találkozni, amely idén egy tönkölylisztből készült kovászos kenyér. A jó ételek mellett a jó zene is elengedhetetlen, így erről több zenei fellépő is gondoskodik majd, az utolsó előadásnak fél órával a tűzijáték előtt lesz vége.

Családi élmények várják a szórakozni vágyókat a margitszigeti Nagyréten. Az esemény sportos, szórakoztató és edukatív programokkal várja a gyerekeket, felnőtteket és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit. A látogatók az aktivitást kínáló programokon 9 és 17 óra között vehetnek részt, a foodtruck zóna pedig egészen 20 óráig kínál hagyományos és egészségtudatos ételeket. Reggel Rubint Réka edzése indítja a napot, délelőtt Farkasházi Réka és a Tintanyúl, este pedig Zoltán Erika, valamint a Band of StreetS is fellép. Napközben Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázóval is lehetőség nyílik találkozni.

A haditechnika iránt érdeklődők is megtalálhatják a számításaikat, ugyanis a Városligetben korszerű eszközöket mutatnak be. A felsorakoztatott járművek között lesz egy Leopard 2A4HU harckocsi, egy Gidrán 4×4 többcélú páncélozott jármű, egy Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg és egy Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű. Ezek mellett bemutatnak még egy aknavetőt, több rakéta indítóállványt,  valamint több könnyű terepjárót.

A nemzeti ünnepen ismét lehetőség nyílik díjmentesen megtekinteni a Szent Koronát, a díszlépcsőházat és a kupolacsarnokot a Parlamentben. A nyílt nap 10-kor kezdődik és 18 óráig tart. A nagy érdeklődésre való tekintettel sorban állás várható, így érdemes időben érkezni.

Mindezek mellett a város több pontján lesznek még programlehetőségek:

  • Varázsligetet tartanak a Városligetben, 
  • Csárdafesztivál lesz a Vörösmarty téren, 
  • Művészkert és Kreatív Fesztivál lesz a Millenárison,
  • Ünnepi Szentmise és Szent Jobb Körmenet lesz a Szent István Bazilikában

A leglátványosabb események azonban reggel 8 órakor kezdődnek. Az első a Szent István Napi Díszünnepség a Kossuth téren. Ekkor katonai tiszteletadással felvonják Magyarország lobogóját és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei nyilvános esküt tesznek.

Ezt követően reggel 9 órától kezdődik a légi parádé, ahol Gripenek, helikopterek és látványos bemutatók várják a nézőket. Az idei bemutató útvonala ismét a Duna felett húzódik, a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszon. Ez a helyszín nemcsak a legjobb rálátást biztosítja a rakpartokról és a hidakról, de még Budapest szívében van. A parádé résztvevői a Magyar Honvédség legmodernebb repülőeszközei közül kerülnek ki: 

  • Vadászrepülőgépek, köztük a JAS–39 Gripen gépek, kötelékben és egyéni manőverekkel.
  • Szállító- és harci helikopterek, például a MI–17 és MI–24 típusok, amelyek gyorsaságukkal és erejükkel nyűgözik le a közönséget.
  • Kiképző helikopterek, amelyek a katonai repülés mindennapjait is közelebb hozzák a nézőkhöz.

A program amellett hogy szórakoztató a Magyar Honvédség képességeit és a katonai repülés fejlődését is prezentálja. 

A több mint százéves hagyomány ma már nem csupán technikai érdekesség, hanem a nemzeti ünnep szimbóluma

Az egész augusztus 20-i ünnepség legnagyobb látványossága azonban – ahogy minden éveben – idén is az esti tűzijáték lesz. A Duna fölötti pirotechnikai show idén is Európa legnagyobb tűzijátéka lesz. Az a látványosságot, amelyet a Margit hídtól a Petőfi hídig csodálhatunk meg, drónshow, fényparádé és látványos fényfestés is kísér. A nem mindennapi műsor  este 9-kor kezdődik majd, és mintegy harminc percen át tart.

A műsor idén is kordot dönt: 45 530 különálló pirotechnikai effekt robban egyszerre koreografáltan, amihez 500 indítási pontot helyeztek el a Duna különböző pontjain.

Változik a közlekedés

Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is.

Továbbra is korlátozva lesz a Lánchíd, az alsó rakpartok, a budai Vár, a Várkert rakpart és a Műegyetem rakpart forgalma, emellett szerdán a reggeli órákban a Légiparádé miatt lezárják a Duna-part közvetlen környezetét, délután pedig a Szent Jobb-körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környékén kell korlátozásokra számítani.

A tűzijáték miatt este hét órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat.

A lezárások és a korlátozások, valamint a sok érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.

A tűzijáték után, – várhatóan – 21.35-től a Lánchidat azonnal megnyitják a gyalogos forgalom előtt.

Fotó: BKK

 

A boltok nyitvatartása is megváltozik

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a, idén szerdára esik, és ezúttal nem lesz hosszú hétvége, mivel azonban ez a nap munkaszüneti napként van kijelölve, a legtöbb kereskedelmi egység zárva tart.

Ezek a boltok lesznek zárva:

  • A Penny üzletei augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen zárva tartanak, míg az ünnep előtti és utáni napokon a megszokott nyitvatartással várják a vásárlókat.
  • A Spar boltjai zárva lesznek. Ez alól a benzinkutakon található DeSpar üzletek lehetnek kivételek, közülük több egység is nyitva lesz a nemzeti ünnepen.
  • A CBA és Príma boltjai sem nyitnak ki az államalapítás ünnepén.
  • Az Auchan áruházai is zárva tartanak.
  • Az Aldi üzletei is zárva lesznek a nemzeti ünnepen.
  • Ahogy a Lidl sem nyit ki augusztus 20-án.
  • A Tesco közleményben tudatta, hogy valamennyi üzlete – a hipermarketek és a szupermarketek is – zárva tartanak.
  • Az olyan egyéb kiskereskedelmi láncok sem lesznek nyitva, mint az IKEA, a Praktiker vagy az OBI.

A zárvatartás alól az ünnepi időszakban, a jogszabály szerint kivételt képeznek az olyan egységek, mint

  • a benzinkutak,
  • a virágboltok,
  • az újságosok,
  • az édességboltok,
  • a kisebb, leginkább nonstop boltok
  • és trafikok.

Az ünnepnapokon ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az adott településre vonatkozóan, vagy megyénként akár kilistázva az OGYÉI honlapján lehet tájékozódni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.