Pénzt, paripát Zelenszkij elnök úrnak!

A háborús uszítók által régóta várt tavaszi ukrán ellentámadás csúszott egy icuripicurit. No nem sokat. Alig néhány hónapot. Nyáron már meg is indultak a kiválóan kiképzett, morálisan elképesztően magas szinten lévő katonák, hogy mintegy fél kézzel, fél gőzzel, félig becsukott szemmel kiverjék a morálisan szörnyű állapotban szenvedő, készleteikből már lassan egy éve kifogyott, szedett-vedett orosz csapatokat.

A ruszkikat, akiket a szankciók annyira összeroppantottak, hogy már tavaly márciusban megírta a haladó média, hogy a szerencsétlen oroszok hűtőszekrényekből kénytelenek rozoga és elavult tankjaikat összetákolni, de azokat is feleslegesen, mert részint ősrégi szovjet gyártmányokról, ócskavasakról van szó, amelyeket Borsod legrosszabb és legelmaradottabb részein is csak nagy finnyásan szoktak fémhulladékként hasznosítani, részint Moszkva alig két hétre elég üzemanyaggal rendelkezik. Arról nem is szólva, hogy Putyin katonái tízezrével dezertálnak.

Rettegnek ugyanis a hősies és rettenthetetlen ukránoktól, ami nem is csoda, hiszen Zelenszkij harcosai közül a legkisebb és a leggyengébb is gond és komolyabb erőlködés nélkül képes felemelni egy szovjet tankot, ötvenes karral rendelkezik, és legalább két méter magas. (És persze előszeretettel varrat magára náci szimbólumokat is, de erről ugye a progresszív nyugati véleményformálók szerint illetlenség beszélni, úgyhogy az erről szóló eszmecserét talán hagyjuk is. Az ukrán náci jó náci! Pont!) Ami persze mind semmi ahhoz képest, hogy még az idős ukrán nagymamák is uborkák tárolására alkalmas befőttesüvegekkel dobálják le a röpképtelenség határát súroló orosz drónokat.

A szankciók tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben kiválóan működnek, az orosz gazdaság, hasonlóan a hadsereg moráljához, romokban van, a Föderációt a bölcs nyugati vezetők gyakorlatilag kivéreztették, Moszkvában már csak jegyre lehet élelmiszert vásárolni, és a Lada személygépkocsikban sincs elektromos ablakemelő, valamint a dicsőséges és roppant sikeres tavaszi ukrán offenzíva valósággal összezúzta az agresszort. Arról nem is szólva, hogy Putyin részint már tíz éve elhalálozott, de a tíz esztendő alatt többször is elhunyt, részint jelenleg is minden héten másik típusú rák támadja meg a szervezetét, napjai vannak csak hátra, remeg a keze, sápadt a színe, halálos beteg. Eleve három dublőre van, de lehet, hogy már ők sem élnek.

Legalábbis ilyesmiket állít a háborús pszichózisban szenvedő nyugati propaganda. Szemenszedett hazugságokkal, fél- vagy negyedigazságokkal, népmesei elemek százait tartalmazó ócska propagandával igyekeznek megdolgozni Európát; legyenek kedvesek még néhány évig kitartani és bőkezűen finanszírozni egy, a szövetségi rendszeren kívül eső ország, Ukrajna háborúját. Eközben őszintének tűnő dührohamokat kapnak az oroszok kollégáik hasonló dezinformációs akcióiktól. A háborút szerintük Európának erkölcsi kötelessége pénzelni, még úgy is, hogy az Oroszország ellen bevezetett szankciók, úgy tűnik, inkább az öreg kontinensnek fájnak jobban.

Félreértés ne essék, azzal, hogy Oroszország megtámadott egy másik országot, minden nemzetközi jogot megsértett, vélt vagy sokszor valósnak bizonyuló sérelmeket nem lehet fegyverrel, bombákkal, tankokkal megtorolni. A háború nem megoldás. És ezt akkor is így gondolom, ha Magyarország kapcsolata Ukrajnával az elmúlt időszakban finoman szólva sem volt felhőtlen. A magyar kisebbség olyan jogfosztásokat volt kénytelen elszenvedni, hogy meglátásom szerint kizárólag a legelvakultabb liberálisok képesek ukrán zászlós profilképpel demonstrálni, mennyire jó emberek, illetve mennyire gyűlölik Orbán Viktort és a Fideszt. Ők azok, akik annyira érzéketlenek a külhoni magyarság problémáira, hogy az sem zavarná őket, ha mondjuk a kárpátaljai magyarokat naponta verné répára az ukrán titkosszolgálat, a honi szélsőségesekkel karöltve.

Ismerjük ezt a típust, románnak nevezi az erdélyit, szlováknak a felvidékit és ukránnak a kárpátaljai magyart. És legutóbb Tusványoson azt is láthattuk, ahogy román zászlóval tüntető román nacionalistáknak drukkoltak. Ezek a beteg lelkű valakik annak örültek volna, ha a „ki a magyarokkal az országból”-t skandáló szélsőségesek meglincselik Orbán Viktort. (És ne feledjük; néhány hete ugyanezek változtak szinte azonnal a Wagner-csoport legfanatikusabb híveikké.)

Minő meglepetés; belőlük kerülnek ki azok a fekete öves, külföldről fizetett hazaáruló propagandisták is, akik semmilyen hazugságtól nem rettennek vissza, ha egy a háború folytatásának reklámozásáról van szó. Ők azok, akik úgy képesek hazudni – többek között a dolgozatom elején említett dicsőséges tavaszi ukrán ellentámadásról –, mint a vízfolyás. Mert a napnál is világosabb, hogy a hónapok óta erősen marketingelt az offenzíva megbukott, ezt már gyakorlatilag maga Zelenszkij is beismerte.

Eközben még a múlt héten is olyan „elemzéseket” lehetett olvasni a dollármédiában, hogy szó sincs arról, hogy az ellentámadás csütörtököt mondott volna, a bölcs és ravasz ukránok mindössze csak tapogatóznak, és úgy keresik az orosz védelem gyenge pontjait, hogy közben a katonáik és felszereléseik 30 százalékát elveszítették. Az amerikai Bradley lövészpáncélosok közel fele már biztosan elveszett a harcokban, de ez is csak mesteri megtévesztés!

Mindez természetesen amolyan tervezett elvesztés volt, a nagy és fifikás terv része, hogy miután az oroszok látva, mennyi nyugati fegyvert és Nyugaton kiképzett katonát lőttek ki és le, elbízzák magukat, hátradőljenek, majd jól bevodkázzanak. Ekkor fog megindulni a dicsőséges tavaszi, illetve nyári, esetleg őszi ukrán ellentámadás, amikor a demokratikus és bűntelen Ukrajna eltünteti a föld színéről a pokoli és gonosz Oroszországot. És természetesen az is teljesen egyértelmű, hogy a dicsőséges ukrán ellentámadás azért halad a tervezettnél egy pindurit lassabban, mert a nyugati országok nem azonnal szállították le a Kijev által követelt fegyvereket. Ha a fegyverek idejében megérkeztek volna, akkor a dicsőséges és sikeres tavaszi ellentámadás sokkal nagyszerűbb és átütőbb lehetett volna.

Ebből következően Európának most azonnal át kellene adnia Ukrajnának a teljes fegyverzetét, már ami abból mára egyáltalán megmaradt, de az anyagi támogatást is kötelessége lenne megemelni, mégiscsak felháborító, hogy miközben Kijev éppen Európát és a demokratikus értékeket védi, aközben egyesek nyaralgatnak meg drága vacsorákon vesznek részt. Van egy csomó porosodó, régimódi múzeum, tömve rengeteg drága és felesleges festménnyel – már amelyeket még nem öntöttek le és tettek örökre tönkre a nagyszerű haladárok –, azokat is nyugodtan értékesíteni lehetne, majd a pénzt sok-sok köszönet és alázat közepette átadni Volodomir Zelenszkij elnök úrnak, a kisebbségi jogok bajnokának.