Egy héttel ezelőtt történt, hogy Oslóban a norvég királyi palotát őrző testőrség tagjait az internet népe előtt szégyenítette meg egy nagy valószínűséggel észak-afrikai származású fiatal férfi. Láthatóan előre készültek erre a provokációra, hiszen társa videózta és kommentálta a történteket. Azt látjuk, hogy egészen közel tudott kerülni három felfegyverzett díszegyenruháshoz, és öklöző mozdulatokkal ingerli őket. Az egyik királyi testőr egy nő, aki nem is avatkozik közbe. Két jó felépítésű és nyilván kiképzett társa próbálja megállítani a provokatőrt – sikertelenül. A téren sétálók eközben úgy tesznek, mintha nem történne semmi rendkívüli. A két fegyveres bénázásának, szerencsétlenkedésének és így nevetségessé válásának negyedik társuk fellépése vet véget. A láthatóan a pihenőidejét töltő, pólót viselő férfi egy határozott mozdulattal földre viszi és ártalmatlanítja a támadót.
Mondhatnánk, hogy ezzel a történetnek vége, egy jól felépített internetes geget láttunk. Sajnos ez ennél bonyolultabb, ha úgy tetszik, szomorúbb látlelete mai világunknak, Európának. A norvég királyi testőrségről azt gondolnánk, már csak a neve alapján is, hogy egy komoly szervezet. Ám jól látható, hogy a színes bőrű, fegyvertelen férfi akciójára nem tudnak vagy inkább nem mernek kellő határozottsággal, szakszerűséggel reagálni. Egyedül szolgálaton kívüli társukban van annyi kurázsi, hogy törvényesen és határozottan intézkedjen. Négyből egy.
A nyugati országokban a közelmúltban végzett közvélemény-kutatások szerint közelítőleg hasonló arányt mutattak arra a kérdésre adott válaszok, hogy az emberek hajlandóak lennének-e fegyverrel is megvédeni az országukat. Négyből egy, magyarán külső támadás esetén a hadkötelesek alig negyede fogna fegyvert a hazája védelmében. Sajnos úgy látszik, hogy a nagy többségnek csak országa, lakhelye van, nem pedig hazája. Persze tudjuk, hogy a német alkancellár, Robert Habeck is hányingert kap, ha a hazaszeretet szót hallja. Mégis megválasztják, szóval nincs min csodálkozni. Még ennél is beszédesebb, hogy ezek a balliberálisan sötétzöld politikusok mindeközben az oroszok ellen az ukránok „közbeiktatásával” vívott háború legelkötelezettebb hívei. Teszik mindezt úgy, hogy sejtésem szerint halvány elképzelésük sincs arról, hogy mi az a fegyveres szolgálat, a hadsereg, netán a háború. Hiszen ezek a politikusok és elődeik voltak azok, akik az elmúlt évtizedek során tudatosan leépítették, szétzüllesztették hadseregeiket.
És itt mindegy, hogy német, olasz, spanyol, belga vagy norvég helyzetről beszélünk. Talán a franciáknál még árnyalatnyival kedvezőbb a kép. Bár a közelmúlt utcai csatáinak képei nem vetnek túl jó fényt a francia fegyveres testületek állapotára. Márpedig az alulfinanszírozott, szűkített létszámú és valódi elrettentő erő, valamint tartalékok nélküli hadseregekkel a hátuk mögött nem a legbölcsebb dolog beleállni az orosz–ukrán proxy háborúba. A nyugati és ukrán propaganda nyilvánvaló torzításai és gyakori hazugságai helyett érdemes lenne szembenézniük a tragikus valósággal. Ha az Európai Unió vezetői és meghatározó államainak politikusai továbbra sem a béke vagy legalább a tűzszünet elérésére törekednek, akkor súlyos bűnt követnek el. Nem elég, hogy hadseregeik raktárait már kiürítették, melyek feltöltésére hadiiparuknak évekre lesz szüksége. Állampolgáraik az évtizedek óta tartó propagandájuk szomorú eredményeként már nem érzik hazájuknak az országukat. Esetleg még négyből egy.
A német hadseregben leszerelési hullám indult meg a háború kitörése után. Mert munkahelynek még elmegy a Bundeswehr, na de az életét kockáztatni már senki sem akarja. Aki pedig mégis motivált, azt megfigyelik, ellenőrzik. Látjuk, hogy a német elitegységeken belül szinte évente tár fel a katonai elhárítás szélsőjobboldalinak mondott csoportokat. Mindeközben pedig folyik a katonák érzékenyítése, a genderpropaganda térnyerése, a felvételi rendszer kvóták szerinti befolyásolása. Aminek végeredményeként színes, multikulturális, szexuálisan befogadó, ám valódi feladatát betölteni képtelen, egyenruhás primadonnákat látunk katonák helyett. Igazán nem tudom, hogy ezek a politikusok mit gondolnak, ki fogja őket, a családjukat, az országukat megvédeni egy esetleges támadás esetén. Aminek kirobbanásáért minden tőlük telhetőt megtesznek.
Közben az amerikaiak számára egyre inkább másodlagos jelentőségű hadszíntérré válik Európa. Márpedig az a földrész, amelyik önállóan jó esetben egy-két hétig tudná megvédeni magát, az ne akarjon háborúsdit játszani. Mert az nem a politikusok hagymázas elképzelései szerint szokott végződni. Valódi hadsereget építeni a mostani papírtigrisek helyett komoly elszánást igénylő döntés. Amihez nem elég a pénz és nem elég legyártani modern fegyvereket. Ahhoz az emberek gondolkodását is helyére kell tenni. A haza szolgálata, védelme érdekében tenni akaró, áldozatot vállaló férfiakra és nőkre van szükség. Ehhez kell majd a legtöbb idő, itt kellene új alapállást felvennie a balliberális politikai vezetőknek Európában.
Tartok tőle, hogy ez lesz a legnehezebb feladat. Mert négyből egy ember kevés lesz ehhez, most szólok. Nekünk, magyaroknak is bőven van még mit tennünk. Ha nem is olyan tragikus a helyzet, mint Nyugaton, de az agymosás hatása nálunk is érződik, főképp a fiatalok körében. Modern honvédségünk csak akkor töltheti be a feladatát, ha nálunk legalább négyből ketten tudják, hogy mi a kötelességük.
Nekünk béke kell. De ehhez a fegyverek ereje mellett erős, okos, hazaszerető magyarok sokaságára is szükség lesz.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mészáros János)
