A kereskedelmi részletszabályok kidolgozására tavaly született egy uniós rendelet is, amely tartalmaz biztonsági rendelkezéseket, pontosan a tagállamok érdekeinek biztosítása érdekében. Ezek alapján az Euró­pai Bizottság bármilyen szükséges védőintézkedést megtehet. Hogy ezt a hatáskört a brüsszeli legfőbb végrehajtó szerv kapta, nem véletlen: az uniós alapszerződések értelmében ugyanis a kereskedelempolitika kizárólagos uniós hatáskör, vagyis egységes uniós döntéshozatal van, a tagállamoknak ehhez kell alkalmazkodniuk. A rendelet felhatalmazása alapján idén májusban Brüsszel lépett is a keleti tagállamok nyomására, és korlátozta az ukrán gabona behozatalát az EU-ba.

Az ukrán gabona kapcsán több kifogás is felmerült: egyrészt nem a megígért tranzitra került sor, hanem az EU-ba értékesítették azt. Ez a dömping nemcsak lenyomta az árakat, ami az itteni gazdák megélhetését sodorta teljes veszélybe, de egyúttal a minősége is komoly egészségügyi aggályokat vet fel. Hiszen a termelésnél semmiféle uniós előírást nem tartanak be, ez olcsóbbá teszi a termelést és kockázatossá a terméket – nem véletlenül született hát meg az említett rendelet a tagállamok védelméről.

 Ahogy ennek a brüsszeli tilalomnak a határideje lejárni látszott, a keleti tagállamok hosszabbításért lobbiztak Ursula von der Leyennél. Hiszen most jön az aratási időszak, és ha ilyenkor lenyomják az árakat, sokan tönkremehetnek miatta.

Lássuk, hogy miért: ahogy már fentebb említettem, az uniós jog egyértelműen kimondja a brüsszeli hatáskört a kérdésben, vagyis a három tagállam uniós jogot sértett. Az, hogy a tagállamok és az uniós intézmények nem tartják be a közösségi jogot, kezd állandósulni, gondoljunk csak a nekünk járó pénzek visszatartására vagy a magyar soros elnökség ellehetetlenítésére, de például a Sargentini-jelentés elfogadásánál se tartották be az eljárási szabályokat. Ez eleve nem túl sok jót vetít előre az EU jövőjét illetően.

Ez egyértelműen lehetőséget biztosít a bizottságnak, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson a három tagállam ellen, amely egy elhúzódó folyamat, ami során vagy megoldódik az ügy, vagy végül az Európai Unió Bírósága hoz döntést. Amelyet aztán a tagállamok vagy végrehajtanak, vagy nem. A társulási megállapodás be nem tartása miatt Ukrajna választhatta volna azt az utat, hogy hagyja a bizottságot feloldani a helyzetet. Ehelyett azonban a WTO-hoz fordult, kérve a vitarendezést. Ennek alapja az, hogy az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) rendelkezései is vonatkoznak a helyzetre. Így aztán a nemzetközi jog, az uniós jog és a tagállami jog sajátos találkozási pontjáról beszélhetünk.

Ami különössé teszi a WTO mint eljáró szerv megválasztását, az az, hogy ez a gyakorlatban évek óta működésképtelen mint vitarendezési fórum. Ugyanis 2019-ben a fellebbviteli testületének tagsága három alá csökkent, mára pedig egyetlen aktív tagja sem maradt. Ide lehetne fellebbezni az első fokon a vitarendező testület által meghozott döntés ellen, és itt is lehetne kikényszeríteni a döntések betartását. Azonban a kínai–amerikai kereskedelmi háború részeként már a Trump-adminisztráció megkezdte azt a politikát, hogy a hivatalban lévő tagok mandátumát nem hosszabbítja meg. Ez elvezetett a jelenlegi helyzethez, bár a tagok fogadkoznak, hogy szervezeti reformot követően 2024-től újraindítják a WTO vitarendezését.

Ráadásul a döntéshozatal alapjául szolgáló GATT-egyezmény XX. cikke lehetővé teszi a tagállamoknak az áruk behozatalának korlátozását, amennyiben az közegészségügyi veszélyeket hordoz magában. Ez tökéletesen megállja a helyét az ukrán gabona esetén. Akkor mégis miért ezt a fórumot választotta Kijev? Véleményem szerint az ok az, hogy a tagállamokat – a már említett uniós hatáskör miatt – Brüsszel képviseli a WTO előtt. Ez igazán ügyes csapda: az Európai Bizottság vagy képviseli a renitens tagállamok döntését úgy, hogy ő ellene volt, vagy a tagállamok ellen foglal állást nyilvánosan. Akárhogy is, ebben a helyzetben az újraválasztására készülő Von der Leyen bizottsági elnök nehezen tud nyerni. De nem nyert igazán ezzel a helyzettel Kijev sem: a három tagállam közül Lengyelországgal különösen szoros viszonyuk volt, Varsó az egyik legstabilabb nemzetközi támogatójuk. Ez most változni látszik, főleg mivel 

Mindezek alapján a legfontosabb megválaszolandó kérdés az: ki járt jól a helyzet ilyen alakulásával? Kijev csak rosszul mérte fel az erőviszonyokat? Vagy mások súgtak neki? Az bizonyosan kijelenthető, hogy az ukrán mezőgazdaság túlnyomó része nemzetközi – elsősorban amerikai – cégek kezében van, ahogy a kijevi döntéshozatalban is nagyon erős az amerikai befolyás. Von der Leyen számára szólhatott vajon az üzenet, aki most politikailag a legrosszabb helyzetbe került? Ezen a ponton már csak találgatni tudunk. Az azonban biztos, hogy a brüsszeli tehetetlenség közepette a három tagállam jól mérte fel az erőviszonyokat, és sikeresen vitte keresztül az akaratát.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)