A kereskedelmi részletszabályok kidolgozására tavaly született egy uniós rendelet is, amely tartalmaz biztonsági rendelkezéseket, pontosan a tagállamok érdekeinek biztosítása érdekében. Ezek alapján az Európai Bizottság bármilyen szükséges védőintézkedést megtehet. Hogy ezt a hatáskört a brüsszeli legfőbb végrehajtó szerv kapta, nem véletlen: az uniós alapszerződések értelmében ugyanis a kereskedelempolitika kizárólagos uniós hatáskör, vagyis egységes uniós döntéshozatal van, a tagállamoknak ehhez kell alkalmazkodniuk. A rendelet felhatalmazása alapján idén májusban Brüsszel lépett is a keleti tagállamok nyomására, és korlátozta az ukrán gabona behozatalát az EU-ba.
Az ukrán gabona kapcsán több kifogás is felmerült: egyrészt nem a megígért tranzitra került sor, hanem az EU-ba értékesítették azt. Ez a dömping nemcsak lenyomta az árakat, ami az itteni gazdák megélhetését sodorta teljes veszélybe, de egyúttal a minősége is komoly egészségügyi aggályokat vet fel. Hiszen a termelésnél semmiféle uniós előírást nem tartanak be, ez olcsóbbá teszi a termelést és kockázatossá a terméket – nem véletlenül született hát meg az említett rendelet a tagállamok védelméről.
Ahogy ennek a brüsszeli tilalomnak a határideje lejárni látszott, a keleti tagállamok hosszabbításért lobbiztak Ursula von der Leyennél. Hiszen most jön az aratási időszak, és ha ilyenkor lenyomják az árakat, sokan tönkremehetnek miatta.
Brüsszelt ez aligha hatotta meg: szó nélkül hagyták, hogy lejárjanak a meghatározott intézkedések. Erre válaszul a már említett három tagállam saját hatáskörben lépett, amire válaszul Ukrajna eljárást indított a WTO előtt. Ez a fejlemény elsősorban Von der Leyennek okozhat majd fejtörést, de Kijev számára sem volt egy túl bölcs döntés.
Lássuk, hogy miért: ahogy már fentebb említettem, az uniós jog egyértelműen kimondja a brüsszeli hatáskört a kérdésben, vagyis a három tagállam uniós jogot sértett. Az, hogy a tagállamok és az uniós intézmények nem tartják be a közösségi jogot, kezd állandósulni, gondoljunk csak a nekünk járó pénzek visszatartására vagy a magyar soros elnökség ellehetetlenítésére, de például a Sargentini-jelentés elfogadásánál se tartották be az eljárási szabályokat. Ez eleve nem túl sok jót vetít előre az EU jövőjét illetően.
Ez egyértelműen lehetőséget biztosít a bizottságnak, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson a három tagállam ellen, amely egy elhúzódó folyamat, ami során vagy megoldódik az ügy, vagy végül az Európai Unió Bírósága hoz döntést. Amelyet aztán a tagállamok vagy végrehajtanak, vagy nem. A társulási megállapodás be nem tartása miatt Ukrajna választhatta volna azt az utat, hogy hagyja a bizottságot feloldani a helyzetet. Ehelyett azonban a WTO-hoz fordult, kérve a vitarendezést. Ennek alapja az, hogy az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) rendelkezései is vonatkoznak a helyzetre. Így aztán a nemzetközi jog, az uniós jog és a tagállami jog sajátos találkozási pontjáról beszélhetünk.
