Nyilván érthető, hogy miért hiányoztak a piramis kockái 1990-ben a jobboldalon. Negyven év kommunizmus kiirtotta, ellehetetlenítette a keresztény-konzervatív, nemzeti gondolkodást és az ezt képviselő intézményeket, embereket. A Fidesz 1998-as győzelme még nagyjából hasonló környezetben jött. Orbán Viktor akkor egy fiatal, „Megasztár-győztes” miniszterelnök volt. Nyilván nemcsak médiahájp volt mögötte (sőt a legkevésbé sem, hiszen 95 százalékban a baloldal kezében volt a média), hanem már akkor komoly politikai teljesítmény is, de az építmény még nagyon hiányzott. Sikerült eredményeket elérni, de a posztkommunista hálózat gyakorlatilag érintetlen maradt, ezért is tudott nyerni újra 2002-ben a baloldal. Amely ezután gyakorlatilag önmagát járatta, építette le, egy politikai, főleg hatalomtechnikai rátermettséggel kétségtelenül rendelkező, de patologikusan hazudozó, narcisztikus szociopatának köszönhetően.
A Fidesz 2010-es kétharmadát követően elindult a hálózat összeroppantása, ennek ellenére máig nem elhanyagolható. Persze keleti posztkommunistából teljesen átalakult nyugati neomarxistává, és ma már szinte kizárólag a külföldi finanszírozás tartja életben, de ettől még nem tűnt el. És önmagában nem is elegendő eltüntetni. Fel kell épülnie helyette egy stabil jobboldali-konzervatív, nemzeti-patrióta „építménynek”.
Látható, ahogy Orbán Viktor ezt a politika területén felépítette; a polgári körökből kiindulva a Fidesz egy országosan mindenütt beágyazott, professzionálisan működő politikai párt lett. De vélhetően azt is felismerte a miniszterelnök, hogy erős hátországot is kell építeni, nemcsak a szűk értelemben vett politikában, hanem sok más területen is. Nem elég birtokba venni a piramis csúcsát; be kell rakni az építőkockákat is.
Rudi Dutschke német marxista szociológus a 60-as években meghirdette a „hosszú menetelést az intézményekbe”, azaz a baloldalnak kijelölte a máig jól követhető utat: fegyveres „osztályharc” helyett szép lassan el kell foglalni a társadalmi és kulturális intézményeket, pozíciókba kell juttatni a megfelelő ideológiával ellátott embereket. Mindenütt. A kerületi ügyészektől, iskolák, színházak, kórházak stb. igazgatóin át az újságok főszerkesztőiig. Az út végén sikerült odáig eljutni, hogy ma már a korábban kifejezetten konzervatív üzleti világban, a nagyvállalatok élén is a neomarxista egyetemekről kikerült, indoktrinált vezetők állnak.
Orbán Viktor behatóan ismeri Antonio Gramsci olasz marxista teoretikus munkásságát (ezt konkrétan tőle hallhattuk), és egész biztos, hogy hasonló tüzetességgel tanulmányozta Dutschkét is. És felismerte, hogy
a jobboldal hosszú távú sikeréhez nem elegendő a politikai pozíciók (időleges) megszerzése, hanem egy hasonló „hosszú meneteléssel” vissza kell venni az intézményeket is. Ahol pedig ez nem lehetséges, vagy legalábbis „véres” áldozatokkal járó ellenállásba ütközik, ott új intézményeket kell létrehozni.
És tulajdonképpen innen jött ennek a cikknek a gondolata. Eredetileg számba akartam venni azokat az intézményeket, tudásközpontokat, „think tank”-eket (és az ezeknél tevékenykedő fiatal kutatókat, elemzőket), amelyek egyre erősebb, hatékonyabb intellektuális hátteret jelentenek a kormányzatnak és politikájának. (Ez akár egy következő cikk témája is lehet.) De fontos látni, hogy ezek a konkrét intézmények, szervezetek is egy nagyobb kép részei:
ezen a „képen” pedig a piramist látjuk. Aminek egyik nagy építőkockáját képezik (és ami pedig kisebb, immár nevesíthető kockákból áll, a Századvégtől a Nézőponton, az Alapjogokért Központon, az Eurázsia Centeren, a Danube Institute-on stb.-n át az MCC-ig – elnézést, akik helyhiány miatt nem lettek megnevezve), de számos további kocka beépítése is lezajlott vagy folyamatosan zajlik; az átszervezett felsőoktatástól kezdve a médiaműhelyeken át a sportegyesületekig.
Persze van még meló bőven. A közoktatás kemény dió, tele Dutschkén (és Habermason, Horkheimeren vagy Sartre-on, Derridán stb.) nevelkedett, full balos tanárokkal. És fájóan hiányzó „építőkocka” egyelőre az igazságszolgáltatás területe is, de reméljük, a korábbi sikertelen próbálkozás után előbb-utóbb a masszív neomarxista bástyaként működő bíróságokat is sikerül megszabadítani a balos ideológiai túlsúlytól. Hajrá!
