Tavaly szeptember 14-én a lengyel közszolgálati televízió az esti híradójában fő helyen emlékezett meg az akkor elhunyt Wittner Máriáról, az 1956-os magyar szabadságharc hőséről. Idézték öt évvel korábbi, Lengyelországban mondott szavait, miszerint a történelem során soha senkinek sem sikerült éket verni a lengyelek és a magyarok közé.
Nos, a lengyel tévé napjainkban aligha emlékezne meg ilyen tiszteletre méltó módon egy Wittner Máriához hasonló magyar nemzeti hősről, és főként nem idézné a lengyel–magyar barátságról vallott véleményét, minthogy arrafelé manapság másféle szelek fújdogálnak. A Donald Tusk vezette új lengyel kormány rárontott a közszolgálati televízióra, a rádióra és az állami hírügynökségre. A lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter első intézkedéseinek egyike volt, hogy leváltotta ezen intézmények vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat állított fel.
A kormányzati hatalom balliberális birtokosai a média tevékenységének drasztikus átalakítását nemcsak rendeletekkel, hanem fizikai erővel is igyekeztek elősegíteni, amennyiben erős testalkatú, azonosítatlan férfiakat küldtek a közszolgálati televízió épületébe, hogy a nekik nem tetsző munkatársakat eltávolítsák a munkahelyükről.
A Népszava írta tavaly augusztusban: „attól, hogy Lengyelország szolidaritást vállalt Ukrajnával, és a kabinet nyíltan szakított az oroszbarát Orbán-kormánnyal, a varsói kormány még nem nevezhető demokratikusnak”. Igen, akkoriban még bajban volt a lengyel demokrácia, nem úgy, mint most, amikor végre kimutathatja a foga fehérjét.
És egészen elképesztő Donald Tusk brüsszeli barátainak feltűnő hallgatása, amely a lengyel média intézményrendszerének szétverését kíséri. Nem véletlenül emelte fel a hangját a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, amikor felháborítónak és visszataszítónak nevezte azt az ugyancsak gúnyos közönyt, amellyel a hazai baloldali média kezeli a lengyel eseményeket.
Köztudott, hogy a közszolgálati médiumok a világ számos országában rászorulnak az állam támogatására, mivel a lehetőségeik nagyban különböznek a kereskedelmi szféráétól. Ez a helyzet bizonyos lojalitásra kényszeríti őket az adott kormányzat iránt, ami látszólag sérti a média szabadságával, függetlenségével kapcsolatos elveket, de csak látszólag, és akkor, ha a kérdést a média világának egészéből kiragadva vizsgáljuk. A média túlsúlya ugyanis − szinte minden esetben – a főként balliberális tulajdonú és irányultságú kereskedelmi médiumok oldalán mérhető, és ezt a nézettségi, elérési adatok jól tükrözik.
A hazai közszolgálati média ilyen természetű kiszolgáltatottságát egyébként 1996-ban, a baloldali kormányzás idején megalkotott médiatörvény szentesítette. Baloldali kormányok alatt a hatalom ezt az állapotot normálisnak, rendjénvalónak tartotta, mivel azonban Magyarországon huzamos ideje nemzeti-keresztény irányultságú politikai erő kormányoz, ezért a baloldal részéről folyamatos a közszolgálati médiumokkal kapcsolatos bírálat.
A lengyelországi fejleményekből az a következtetés is levonható, hogy az a fajta demokrácia, amit a balliberális propaganda ősidők óta a zászlajára tűz, a valóságban diktatúra, hiszen nem elégszik meg az őt támogató média túlsúlyával, a közszolgálati területen sem tűri meg a kritikus hangokat.
Magyarországon baloldali ellenzéki képviselők egy csoportja négy éve törvénysértő módon hatolt be az MTVA székházába, és igyekezett erővel beolvastatni valamilyen követelést. Vagyis ez a társaság akár kormányon van, akár ellenzékben, erőszakkal próbálja uralni vagy befolyásolni a közszolgálati médiát. Ezt igazolják a lengyelországi történések is.
Az új lengyel kormány médiaügyben semmit nem bíz a véletlenre. A jövő évi költségvetésben egyelőre megvonta a közmédia finanszírozását, leváltotta a vezetőket, majd verőembereket küldött a köztévé székházába. A hangsúly az „egyelőre” szón van, mert Tusk kormánya abban a pillanatban biztosítja a költségvetési támogatást, mihelyt szerinte javul a helyzet a közmédiában.
A javul szó itt azt jelenti, hogy a lengyel közmédia akkor juthat ismét hozzá az állami támogatáshoz, amennyiben és ezentúl szolgai módon eleget tesz a Tusk-kormány összes politikai megrendelésének és elvárásainak.
A korábbi kormányzó erő, a jobboldali-konzervatív Jog és Igazságosság párt határozottan tiltakozott a média függetlenségét sértő intézkedések ellen, de ennél többet nem tehetett. Most kell szembesülnie azzal a helyzettel, amibe részben önhibájából került. A lengyel társadalom hamarosan a saját bőrén érezheti, miféle népséget emelt a hatalom csúcsaira.
A szerző író, újságíró
Borítókép: Donald Tusk kormányfő az EU jóváhagyásával „állítja helyre a lengyel jogállamiságot” (Fotó: Kenzo Tribouillard)
