idezojelek

Esterházy János-féle politika a liberális zsarnokság ellen

A rohamosan közeledő globális átrendeződésben pragmatikus, de személyes áldozatokra képes politikusokra lesz szükségünk.

Deme Dániel avatarja
Deme Dániel
Cikk kép: undefined

Számos emlékünnepség zajlott ebben az évben, amelyeken újjáélesztettük az egyedülálló felvidéki magyar politikus üzenetét, de sajnos az egyiken sem hangzott el talán a legfontosabb gondolat, amelyre leginkább szükségünk lehet a politikai gor­diuszi csomók feloldásában. Ennek fő oka, hogy az elmúlt évtizedek jól kitaposott ösvényein folytattuk a vitát: egyrészt a fontos, de igazán újat nem hozó defenzív narratíva, a „nem volt antiszemita”, „nem volt kollaboráns” gondolatok mentén. Másrészt pedig a nagy politikai mártír vonal, amely egy közösség szenvedését magára vevő államférfi képét festi le. Mindez igaz, de átlép a legfontosabb tanulságon, amely a mai magyar politika számára leginkább képezhetne irányvonalat.

Hálával tartozunk a lengyeleknek azért, hogy kezdeményezték Esterházy János boldoggá avatásának folyamatát, ez megtisztelő és egyben történelmi jóvátétel is, amellyel mi úgy tartozunk Közép-Európának, ahogy Közép-Európa is tartozik nekünk. Ellenben ez egy kicsit olyan, mintha egy gyönyörű verset visszafelé olvasnánk: ott van minden betű, de a lényeg elveszett. 

Esterházy János életéből nem a szent, a mártír és az áldozat az, amivel ma felvértezhetjük a magyar politikát, hanem ennek épp az ellentéte: az erkölcsi dilemmákkal és a személyes megmaradásért tett küzdelmekkel teli életút.

A felvidéki államférfi egy súlyos morális ellentétekkel teli korban élt, amely ugyanilyen erkölcsi ellentétekkel teli döntések elé állította. Ezekből nem lehetett igazán kijönni se szentként, se győztesként, és az a kor, amely az áldozatát és szenvedését mártíriumnak nyilvánította, az élete során még sehol nem volt a láthatáron. Az, ahogy ezt a helyzetet kezelte, kétségkívül a legaktuálisabb és legfontosabb hagyatéka. 

Mi is ilyen helyzetben vagyunk, a mi korunk sem kínál semmi mást, mint erkölcsileg megkérdőjelezhető opciókat, amelyekből az egyik sem olyan, amelyből lelkiismeretünket és erkölcsiségünket ne tenné egyaránt próbára. 

És épp ez a mai washingtoni és brüsszeli politika legnagyobb veszélye, hogy egyes opciókat morálisan feddhetetlennek, megkérdőjelezhetetlennek vázolja fel, magyarán olyannak, aminek nem lenne ára. Mintha az ukrán háború folytatásának ne lenne ára, a zöld átmenetet valakinek ne kellene megfizetnie, a bevándorlók befogadásának, vagy a genderpolitikának ne lennének vesztesei. Ezt a hazug elgondolást hangoztató politikusok pedig magukat a jó pásztoroknak festik le, akik az egyetlen erkölcsileg elfogadható úton terelik az európai nyájat, levéve a polgárok válláról az ellentétekkel teli történelmi döntésekért a terhet, mint Krisztus a bűnünket. A birkanyáj pedig hálásan béget nekik azért, hogy egy ilyen erkölcsileg feddhetetlen életet élhetnek, mindig a „jó” oldalon állhatnak.

Érdekes, hogy a mai magyar közélet többsége elvetette ezt a fajta „elbirkásodást”. A politikusokban nem a szenteket keresi, hanem olyan vezetőket, aki a sok rendkívül fájdalmas és nagy árat követelő döntés között képesek megtalálni azt, amely leginkább hordozza magában a jövő magját, a nemzeti túlélés lehetőségét. Ezt tette Esterházy János, és ezt kell tennünk nekünk is.

 Csak bírálatot és kiközösítést várhatunk ezért a kiállásunkért, és hol van még az a kor, amikor felnéznek ránk ezért a nagy európai paradigmaváltás túlélői! De ma ezt az Esterházy-féle utat kell járnunk, erkölcsileg ellentétes történelmi helyzetekben, erkölcsi ellentéteket tartalmazó döntéseket hozni.

Nyilván látni kell, hogy egy ukrán–orosz békekötésnek mekkora ára lenne, de látnunk kell ennek katasztrofális alternatí­váit is. Érteni kell, hogy az oroszokkal, kínaiakkal való kiegyensúlyozott kapcsolatok nem fognak mindenkinek tetszeni, és ez ellen lehet sorolni a némi igazságot tartalmazó ellenérveket vég nélkül. De mi lenne az ára a velük való „erkölcsi alapú” konfrontálódásnak? És mi lenne az ára annak a „cseh” típusú kiváró konformizmusnak, ha mindig csak az épp uralkodó korszellemhez igazodnánk, és az ezt képviselő épp domináns erőkkel szövetkeznénk? 

Nem csoda, hogy Esterházy Jánosnak nem jutott megbocsátás sem a fasiszta, sem a kommunista rendszerben, mindkettő ugyanis a politikai messianizmusra épül. Ezért nem fogadhatja el politikai hagyatékát a liberális álmegváltók, következmények, áldozatok nélküli megoldásokat árulók hada sem. 

Míg a mai politikai szentek siserehada üvegpalotákban dolgozik és kastélyokban él, Esterházy börtönben végezte, rehabilitáció, megbocsátás és köszönet nélkül. De a „bűnös” ­Esterházy népe megmaradt, az új szenteké viszont jó eséllyel nem fog.

Pedig milyen könnyű lenne most is feloldódni a történelem sodrásában az úgynevezett „európai szolidaritás” nevében a többi, megszűnőben levő nemzet példájára! És milyen nehéz most Esterházy János útját választani, személyes áldozatot hozni, egy mindenki ellen, és úgy kivezetni a népünket a történelem egy újabb viharából, hogy még közülünk is egyesek a nemzeti létünk feladását követelik egy globális paradicsom utópiájának nevében. De aki látja karöltve menetelni a terrorizmust éltető szélsőséges iszlamista elemeket az anti-európai radikális baloldallal, az a mai „jók”, „szolidárisok” által tönkretett Európa jövőjét látja.

Az Európai Uniót ma fogságában tartó, német modellre épült konszenzuspolitikának Esterházy útja az antitézise. Az ő példájára, a mai szétesőfélben lévő Európában, a támadás alatt álló keresztény kultúra korában, a számtalan kínálkozó visszás történelmi alternatíva és jövőkép közül el kell indulnunk az egyik felé. Afelé, amely tartalmazza a jövő csíráját. 

Nincs előttünk egyetlen olyan lehetséges jövő sem, amelyért ne kelljen majd kemény árat fizetnünk, és ez annál is inkább fokozódni fog, minél jobban erősödik a minket körülvevő euro­zsarnokság. Ebben a rohamosan közeledő globális átrendeződésben Esterházyhoz hasonló pragmatikus, de személyes áldozatokra képes politikusokra lesz szükségünk, nem a rövid távon könnyű megoldásokat kínáló önjelölt szentekre.

A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője

Borítókép: Gróf Esterházy János, csehszlovákiai magyar mártír politikus, 1901–1957  (Forrás: Wikipédia)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.