Nyilván látni kell, hogy egy ukrán–orosz békekötésnek mekkora ára lenne, de látnunk kell ennek katasztrofális alternatí­váit is. Érteni kell, hogy az oroszokkal, kínaiakkal való kiegyensúlyozott kapcsolatok nem fognak mindenkinek tetszeni, és ez ellen lehet sorolni a némi igazságot tartalmazó ellenérveket vég nélkül. De mi lenne az ára a velük való „erkölcsi alapú” konfrontálódásnak? És mi lenne az ára annak a „cseh” típusú kiváró konformizmusnak, ha mindig csak az épp uralkodó korszellemhez igazodnánk, és az ezt képviselő épp domináns erőkkel szövetkeznénk? 

Míg a mai politikai szentek siserehada üvegpalotákban dolgozik és kastélyokban él, Esterházy börtönben végezte, rehabilitáció, megbocsátás és köszönet nélkül. De a „bűnös” ­Esterházy népe megmaradt, az új szenteké viszont jó eséllyel nem fog.

Pedig milyen könnyű lenne most is feloldódni a történelem sodrásában az úgynevezett „európai szolidaritás” nevében a többi, megszűnőben levő nemzet példájára! És milyen nehéz most Esterházy János útját választani, személyes áldozatot hozni, egy mindenki ellen, és úgy kivezetni a népünket a történelem egy újabb viharából, hogy még közülünk is egyesek a nemzeti létünk feladását követelik egy globális paradicsom utópiájának nevében. De aki látja karöltve menetelni a terrorizmust éltető szélsőséges iszlamista elemeket az anti-európai radikális baloldallal, az a mai „jók”, „szolidárisok” által tönkretett Európa jövőjét látja.

Nincs előttünk egyetlen olyan lehetséges jövő sem, amelyért ne kelljen majd kemény árat fizetnünk, és ez annál is inkább fokozódni fog, minél jobban erősödik a minket körülvevő euro­zsarnokság. Ebben a rohamosan közeledő globális átrendeződésben Esterházyhoz hasonló pragmatikus, de személyes áldozatokra képes politikusokra lesz szükségünk, nem a rövid távon könnyű megoldásokat kínáló önjelölt szentekre.

A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője

Borítókép: Gróf Esterházy János, csehszlovákiai magyar mártír politikus, 1901–1957  (Forrás: Wikipédia)