Lengyelország: lehet, hogy jön a pénz, de oda a becsület

Miután Mateusz Morawiecki miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást a lengyel alsóházban, a Brüsszel-barát Donald Tusk kapott lehetőséget kormányalakításra. Ettől fellelkesült a nyugati globalista, nemzetellenes politikai tábor, amely jó ideje aggódott amiatt, hogy a korábbi lengyel kormányzat nem követte a balliberális utat. Tusk elvtárs győzelme új reménnyel tölti el az Európai Egyesült Államok, no meg a nyitott társadalom elkötelezett híveit, akik a jobboldal erősödése miatt már-már veszélyben érezhették biztosnak látszó pozícióikat.

Donald Tusk, az európai globalisták élharcosa máris köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, „akik mélyen hitték, hogy elűzzük a sötétséget, elűzzük a gonoszt”. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a sötétség a nemzeti elkötelezettséget, a gonosz a kereszténységet jelenti, már amennyiben a távozó kormány világnézeti felfogásából indulunk ki.

Az új lengyel miniszterelnök tavaly, március 15-én, a tavaszi választások előtt nekünk is bemutatkozott, amikor megjelent és szónokolt az ellenzéki Márki-Zay Péter kampánygyűlésén. Akkor kiderült, hogy elferdült történelmi nézetei vannak a hagyományos lengyel–magyar barátságról. Olyan zöldségeket tudott mondani, hogy ha Bem József tábornok élne, akkor ő is a Márki-Zay-féle gyűlésen lelkesedne az ellenzékiekkel. Ezzel azt is kifejezte, hogy Bem apó nem Budapestnek azon a helyszínén jelenne meg, ahol a nemzeti-keresztény elkötelezettségű magyarok jöttek össze, hanem inkább a külföldi pénzekből támogatott, hazafisággal nem vádolható figurák gyűlésén.

Az 1848–49-es szabadságharc oldalán harcoló Bem tábornok igazi hazafi volt. Ha ma élne, pontosan tudná, kiknek az oldalán lenne a helye. Még véletlenül sem az idegen érdekeket kiszolgáló balliberálisok között, akik csak választások előtt – akkor is aljas számításból − képesek hangoztatni nemzeti szólamokat.

Márki-Zay kampánygyűlésén Tusk sokakat ráébresztett arra, hogy a lengyelek között is vannak, akik szívesebben barátkoznak hazaárulókkal, mint hazafiakkal.

Vele kapcsolatos sejtéseink persze korábban is lehettek. Kohán Mátyás, a Mandiner publicistája írta minap, hogy Tusk 2020 októberében a Szabad Európának nyilatkozva azt állította, hogy az Orbán Viktor által illiberális demokráciának nevezett ideológia egy korcs demokráciát jelent, mert „a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia”. Vagyis Tusk, aki régóta bírálja a magyar miniszterelnököt, nemcsak a lengyel–magyar barátság vonatkozásában tévedt rossz irányba, hanem a demokráciáról is hamis nézeteket hirdet.

Az új lengyel miniszterelnök vajon nem tudja, hogy a népfelségen alapuló demokrácia Nyugaton elterjedt gyakorlata éppen a népet veszi semmibe? Természetesen tudja, de nyilván nem érdekli, mert már régóta a brüsszeli elit szolgálatában áll. Tusk elvbarátai minden fontos ügyben önkényesen, a választók érdekeit semmibe véve döntenek, ezért érthető, ha a nép véleményére még véletlenül sem kíváncsiak.

Nem Magyarországon virul tehát a „korcs demokrácia”, hanem ott, ahol a legfőbb döntéshozók a tengerentúli megbízók tenyeréből esznek, s mindent elkövetnek a nemzeti-keresztény irányzat megsemmisítéséért.

Tusk nemegyszer vádolta Orbán Viktort azzal, hogy „putyinista”. E tekintetben egy húron pendül Volodimir Zelenszkijjel, aki szintén gratulált Tusknak, s máris Ukrajna és Lengyelország közös jövőjéről beszélt. A lengyel fejlemények a hazai ellenzéket is felvillanyozták, de közben a magyar országgyűlés elfogadta a szuverenitásvédelmi törvényt. Ez pedig tiltja a külföldi pénzek kampánycélokra való felhasználását, így az örömbe némi üröm vegyült.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke viszont nagyon felélénkült. Azt mondta, hogy várja a Tuskkal való találkozást. Azt nem mondta, hogy neki is puszikat fog adni, miként Zelenszkijnek, de nem nehéz kitalálni, hogy Tusk is részesül ebben a megtiszteltetésben. Az elnök asszony feltehetően a fülébe súgja: mivel megbukott a diktatúra, így már semmi akadálya, hogy Lengyelország megkapja az eddig visszatartott uniós pénzeket.

Nem nehéz megjósolni, a lengyelek hamarosan hozzájutnak ezekhez a pénzekhez, miként Magyarország is hozzájutna az őt megillető összegekhez, ha sikerülne megbuktatni a nemzeti kormányt. Az ügy politikai háttere nyilvánvaló, azonban nagy kérdés, hogy ez megéri-e azoknak a választóknak, akik a baloldali globalistákra voksoltak.

Egy szűk csoportnak bizonyára megéri, de az istenadta népnek be kell majd érnie azzal a lehangoló tapasztalattal, hogy a csalóka ígéretekkel ismét becsapták. Lengyelországnak sokba fog kerülni, hogy szolgalelkű politikusokra bízta a kormányzást.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök (Fotó: Omar Marques)